Vérmes mínuszok a piacokon a leminősítések után

Komoly piaci kilengéseket okoztak kedden a Görögországot és Dubajt érintő, erősen negatív hitelminősítői lépések. Az euróövezeti tag Görögország törlesztéskockázati díjszabása a keddi osztályzatrontás után Magyarországéval egyező szintre emelkedett a londoni piacon.

A Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő kedden Londonban bejelentette, hogy megvonta Görögországtól az elsőrendű "A" kategóriás adósbesorolást, a görög közfinanszírozási helyzettel kapcsolatos aggodalmakra hivatkozva. Görögország az első euróövezeti tagállam, amely a közepes befektetői "BBB" sávba kerül át valamely hitelminősítőnél. A Fitch keddi bejelentése szerint a hosszú futamú görög szuverén adósosztályzat az eddigi "A mínusz"-ról egy fokozattal "BBB plusz"-ra romlik, további leminősítés lehetőségére utaló negatív kilátással. Görögország államadósi besorolása a Fitch Ratings listáján már csak egy fokozattal jobb a "BBB" szintű magyar osztályzatnál.

 

A hitelminősítő a lépéshez fűzött londoni elemzésében kiemelte: számításai szerint Görögország államadóság-rátája a hazai össztermék (GDP) 120 százaléka fölé emelkedik 2010-ben, és 2011-ben eléri a 125 százalékot, ami erőteljesen kiteszi a közfinanszírozási szférát az esetleges későbbi sokkhatásoknak. A Fitch Ratings szerint teljesíthető a görög kormányzat azon célkitűzése, hogy jövőre 3,6 százalékponttal 9,1 százalékra csökkenjen a GDP-arányos államháztartási hiány az idei évre becsült 12,7 százalékról.

 

Az érdemi költségvetés-szerkezeti intézkedések hiánya azonban csökkenti a bizalmat, hogy a középtávú konszolidációs erőfeszítések elég agresszívak lesznek a államadósság-ráták stabilizálásához, majd csökkentéséhez a következő 3-5 éves időszakban - áll a hitelminősítő elemzésében. A Fitch megjegyzi, hogy a kormány által javasolt hiánycsökkentő lépéseknek mintegy a fele átmeneti, egyszeri intézkedés, és a költségvetési helyzet legutóbbi romlása csak kis részben magyarázható a görög gazdaságban viszonylag enyhe mértéket öltő visszaeséssel, vagy a pénzügyi szektornak nyújtott, szintén minimális állami támogatással.

 

Előző nap egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's leminősítésre jelölte a görög adósosztályzatot. E cég véleménye szerint is valószínűtlen, hogy az új görög kormány által vázolt konszolidációs tervvel tartósan csökkenteni lehetne az államháztartási hiányt és az államadósságot. Az S&P szintén azzal számol, hogy további intézkedések elmaradása esetén jövőre a hazai össztermék 125 százalékára emelkedik a görög államadósság-ráta - ez a legmagasabb adósságráta lenne az euróövezetben -, és középtávon várhatóan ezen a szinten marad, vagy még magasabbra is nőhet.

 

A hitelminősítő felidézte, hogy amikor az új görög kormány októberben hivatalba lépett, több mint hat százalékpontos módosítással 12,7 százalékra emelte a 2009-re szóló GDP-arányos államháztartási deficit-előrejelzést. A jelenlegi görög besorolás az S&P listáján "A mínusz", vagyis az elsőrendű "A" sáv alsó széle, és ha innen tovább romlik, Görögország ennél a hitelminősítőnél is átkerül a már csak közepes befektetői ajánlásúnak tekintett "BBB" kategóriába.

 

A piacokon komoly feltűnést keltett az a keddi hír is, hogy a Moody's Investors Service agresszíven leminősített hat, kormányzati ellenőrzés alatt álló nagy dubaji állami cégadóst, többet közülük a befektetésre ajánlott sáv alá süllyesztve. A Moody's a döntést azzal indokolta, hogy a legutóbbi nyilatkozatok alapján nem várható érdemi segítségnyújtás a kormány részéről ezeknek a vállalatoknak.

 

A leminősítésektől érintett cégek közül a DP World, a világ legnagyobb kikötő-üzemeltetője átkerült a spekulatív osztályzati kategóriába, miután besorolása a Moody's listáján "Baa2"-ről egyszerre két fokozattal "Ba1" szintre romlott. A Perzsa-öböl mentén fekvő Dubaj november végén sokkolta a piacokat azzal a bejelentéssel, hogy legnagyobb állami vállalatának, a holdingként működő Dubai Worldnek adósságtörlesztési haladékot kért. A keddi görög és dubaji osztályzatrontások markáns hatást gyakoroltak a két ország törlesztéskockázati biztosítási díjszabásaira, és a hitelminősítői döntések - kisebb mértékben - meglátszottak a közép-európai EU-gazdaságok, köztük Magyarország törlesztésbiztosítási tranzakcióinak árazásán is.

 

A CMA DataVision vezető londoni piaci adatszolgáltató cégnél az MTI kérdésére kedden elmondták: a görög szuverén nem fizetői kockázat fedezetére szolgáló hitelpiaci származékos csereügyletek (credit default swaps, CDS) ára az irányadó ötéves futamidőre az aznapi kereskedésben 211,0 bázispont volt a londoni CDS-piacon a 190,6 bázispontos előző esti záró után.

 

A keddi leminősítés nyomán kialakult görög CDS-díjszabás szinte megegyezett Magyarországéval. A CMA DataVison keddi adatai szerint a magyar határidős törlesztésfedezeti ügyletek ára az aznap délutáni londoni kereskedésben 212,8 bázispont - minden 10 millió eurónyi szuverén magyar adósságra évi 212 800 euró - volt az előző esti 207,7 bázispontos záró után. A magyar CDS-díjszabás - amely márciusban 630 bázispont felett tetőzött, és azóta meredeken javul - a korábbi hetekben már járt 200 bázispont alatt is.

 

A lengyel és a cseh CDS-tranzakciók árazásán is látszott valamelyest a görög hatás: az előbbi 114,3 bázispontról 115,5-re, az utóbbi 80,2-ről bázispontról 81,0-re emelkedett a keddi londoni CDS-piaci kereskedésben. Dubaj CDS-díjszabása a keddi londoni kereskedésben 500,3 bázispontról 532,0 bázispontra szökött fel. Az emirátus CDS-díjszabása az adósságválság előtt még 280-290 bázispont között mozgott Londonban.

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás:

XRP árfolyam visszarendeződés? A technikai elemzés trendfordulót mutat

Az XRP ismét a figyelem középpontjába került, miután stabilizálódni látszik az 1,30 dolláros szint körül. A befektetők és elemzők egyaránt azt találgatják: vajon egy komolyabb rali előszobájában állunk, vagy csupán átmeneti fellélegzésről van szó a piacon?
2026. 04. 11. 22:00
Megosztás:

Bhután eladta Bitcoin-készletének 70%-át – véget érhet az állami bányászat korszaka?

Látványos fordulat a kriptopiacon: a himalájai királyság, amely egykor az egyik legkülönlegesebb állami Bitcoin-stratégiát építette ki, most jelentős mértékben leépítette tartalékait. A háttérben stratégiai átrendeződés, piaci nyomás vagy akár a bányászat leállása is állhat.
2026. 04. 11. 21:00
Megosztás:

Súlyos büntetést kap aki emberi viselkedést utánzó mesterséges intelligenciát készít

Kína új szabályozást vezet be az emberi viselkedést és kommunikációt utánzó mesterséges intelligencián (MI) alapuló szolgáltatásokra, különös tekintettel a kiskorúak védelmére - jelentette a kínai állami média a hatóságok közlésére hivatkozva.
2026. 04. 11. 20:00
Megosztás: