Veszteség nélküli évet vár a Synergon

A Synergon Csoport átalakításának egyik fő eredménye az lesz, hogy a 2012-es évet már veszteség nélkül zárja - mondta Jutasi Zoltán, a Synergon Informatika Nyrt. vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

A csoport költségszerkezete már átalakult, és csak olyan erőforrások maradtak, amelyeket el tudnak látni munkával - közölte a vezérigazgató. Az nyrt. konszolidált bevétele tavaly 16,573 milliárd forint volt, míg egy évvel korábban 15,353 milliárd forint. A társaság az elmúlt évet 700,139 millió forint veszteséggel zárta, hasonlóan a 2010-es évhez, amikor a veszteség 724 millió forint fölötti volt.

 

Senki ne várja azt, hogy a Synergon mostantól fogva úgy megy fölfelé, mint a rakéta - mondta a vezérigazgató. Hozzátette: illúziói senkinek ne legyenek, 2012-ben még megmaradnak a magyar gazdasági problémák. A minimum elvárás az, hogy eredményesen teljesítsék a megrendeléseket, veszteségek nélkül - közölte Jutasi Zoltán. Jeszenszky Zoltán, a Synergon Informatika Nyrt. elnöke változatosnak nevezte az elmúlt évet.

 

A folytatódó válságot, és a gyors jogszabályváltozásokat a csoport is megérezte. Kifejtette, hogy tavaly megkezdődött a cégcsoport átalakítása, az új menedzsment sok új lehetőséget tárt fel, a Synergon pedig megtalálta helyét a megváltozott informatikai piacon. Hozzáfűzte, hogy az elmúlt évben minden területen keresték a megtakarítási lehetőségeket úgy, hogy ne veszítsenek piacot.

 

Az elnök remélte, hogy 2012 eredményesebb év lesz, mint a tavalyi. Ezt részben segítheti, hogy a Synergon bolgár leányvállalatot alapított az ottani lehetőségek kiaknázásra, egyebek mellett a schengeni csatlakozással kapcsolatos informatikai munkákat elnyeréséért, illetve azért, mert Bulgáriában sok közlekedési projektet írnak ki. Az átalakulás részeként több új céget hoz létre az első félévben a Synergon Csoport, az új vállalatok részben a szintén átalakuló Synergon Rendszerintegrátor Kft.-ből válnak ki, s a holdingcég, a vagyonkezelői feladatokat ellátó Synergon Informatika Nyrt. tulajdonába kerülnek. Az átalakítás fő célja, hogy szétválasszák a tőzsdei és befektetési munkát az informatikai szakmai munkától, s előkészítsék az nyrt.-t arra, hogy szakmai befektetőként megjelenjen a piacon.

 

Az átalakítás során három stratégiai vállalatot hoznak létre, a működő rendszerintegrátor kft.-ből a Synergon Integrátor Rendszerszolgáltató Kft.-t, illetve újként a Synergon Outsource Szolgáltatási Rendszerek Kft.-t és a Synergon Infosource Közlekedésinformatikai Szolgáltatások Kft.-t. Ezen túlmenően lesznek befektetési cégek: a már működő Synergon Retail Systems Szolgáltató Kft., illetve a létrehozandó Synergon SoftCon Szoftverfejlesztő és Tanácsadó Kft., a Synergon Inforend Egészségügyi Megoldások Kft. és a Synergon Backoffice Ügyvitelszervezési Szolgáltató Kft. A külföldi cégek a cseh Infinity a.s és a Synergon Bulgaria EOOD. (MTI)


Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás: