Virágzik az ukrajnai benzinturizmus

A héten új történelmi csúcsra emelkedtek az amúgy sem alacsony magyarországi üzemanyag árak, és ezért még jobban megéri Ukrajnában tankolni a magyaroknak, az árkülönbség miatt erősödik a romániai és a szerbiai benzinturizmus is.

Nyár óta ugyan kismértékben emelkedtek az ukrajnai üzemanyag árak, ám még mindig nagyon megéri Kárpátalján tankolni: a legolcsóbb ukrán kútnál például 166 forintot spórolhat a magyar autós a benzin literjén. A Beregsurány-Asztély határállomástól mindössze néhány száz méterre található Ukrajna első benzinkútja: az ANP töltőállomásánál a benzin literjéért 7,40 hrivnyát (1 ukrán hrivnya 26 forint), a gázolajért pedig 6,70 hrivnyát kell fizetni. Így a benzin esetében 166 forinttal, míg a gázolajnál 173 forinttal kérnek itt kevesebbet, mint a határ előtti utolsó, Vásárosnaményban található magyar benzinkútnál.

 

A megkérdezett benzinkutasok az MTI tudósítójának elmondták: a határ közeli ukrán kutaknál vásárlók több mint 60 százaléka Magyarországról érkezik, de akad olyan kút is, amelynél 90 százalékot tesz ki a magyar vevőkör. Ezen a helyiek sem csodálkoznak, mivel egy átlagos benzintartályú, 40-50 literes autót a legolcsóbb benzinnel megtankolni mintegy 8 ezer forintból lehet, de a legdrágább 95-ös is csak kevesebb, mint ezer forinttal kerül többe. A gázolaj esetében a tankolásra szánt összeg 7.000-7.500 forint.

 

Ukrajna belsejébe felé tartva drágább az üzemanyag: a magyar-ukrán határ melletti kedvezőbb árakat a magyar kamionosok is igyekeznek kihasználni, akik - ha tehetik - Beregszász melletti kutakról tankolják fel járműveiket. A magyarországi üzemanyagárak emelkedésével párhuzamosan erősödik a benzinturizmus a Dél-Alföldön is. A határ menti szerbiai és romániai kutak munkatársai és a határrendészek az MTI-nek elmondták, bár a magyar és a szerbiai kutak között literenként 40-50 forintot is elérő árkülönbség van, egyelőre még kevesen vannak, akik kifejezetten a tankolás miatt mennek Szerbiába. Ezzel szemben ahogy folyamatosan emelkedik a benzin ára, egyre többen járnak át tankolni Romániába.

 

December közepén a benzinért 4,92 lejt (317 forint), a gázolajért 4,84 lejt (312 forint) kellett fizetni, az autógáz 2,86 lejbe (189 forint) került. Az üzemanyagtöltő állomáson a benzin 30, a gázolaj 22 forinttal volt olcsóbb, mint a határ magyar oldalán található legközelebbi kútnál. Vas megyéből egyelőre sem Ausztria, sem pedig Szlovénia irányába nem indulnak nagy számban benzinturisták, általában csak az vásárol a szomszédos országok határ menti benzinkútjain, akinek nem kell külön eurót váltania, tehát vagy odakint dolgozik, vagy egyébként is arrafelé vezet az útja.

 

A Burgenlandban dolgozó, ingázó magyarok az MTI tudósítójának elmondták: a határ közelében lévő osztrák kutakon drágábban jutnak az üzemanyaghoz, mint a tartomány belsejében, de a különbség nem nagy, néhány század euró. A 95-ös benzin ára jelenleg a határ mellett 1,18 -1,22 euró a gázolaj ára pedig 1,15 euró körül mozog. Az autósoknak most télen azt is be kell kalkulálniuk, hogy Ausztriában kötelező a téli gumi és a hólánc, ennek meglétét a rendőrség akár számon is kérheti. Mások viszont, főként a szombathelyi taxisok azt mondják, érdemes, és ha így megy tovább egyre érdemesebb lesz Ausztriában megtankolni, mert számításuk szerint - ha elég nagy az autó tankja - akár száz kilométerrel is többet mehetnek ugyanannyi pénzből, ha kint tankolnak.

 

S bár Szlovéniához hasonlóan, Horvátországban is némileg olcsóbbak az üzemanyagok, a csekély különbség miatt magyar vásárló ma már alig akad ott. Horvátországban kedd óta 8,98 kunát (337 forint) kérnek egy liter eurosuper 95-ös benzinért, a magasabb minőségű gázolaj, az eurodizel pedig 8,32 kunába (312 forint) kerül. A Letenyéhez legközelebbi horvát benzinkúton azonban ritka mostanában a magyar autós. A muracsányi (Gorican) INA kút egyik kezelője, Drazen Sabol az MTI tudósítójának azt mondta: már régen leapadt az évekkel ezelőtti nagy árkülönbség a két ország között, így ma már alig éri meg a magyaroknak náluk tankolni. Az autópálya megnyitása óta amúgy is kevesebben állnak meg a régi közúti átkelőhelynél lévő töltőállomásnál.

 

Magyar vásárlók legfeljebb a szomszédos településekről jönnek át alkalmanként üzemanyagot vásárolni - tette hozzá. Szlovéniában a 95-ös benzin ára szintén kedden változott, literenként most 1,262 euróba (350 forintba) kerül, a gázolajért pedig 1,216 eurót (337 forintot) kérnek. Lendván az MTI tudósítója nem is talált egyetlen magyar vásárlót sem az itt működő Petrol kúton. Az állami olajcég töltőállomásának alkalmazottja, Kristian Bernad azt mondta: míg régebben a nagyobb árkülönbség miatt gyakrabban jártak magyarok benzinért vagy gázolajért Szlovéniába, ez ma már alig fordul elő. Hozzátette: a magyarok legfeljebb fűtő olajat vásárolnak - alkalmanként 50-60 litert -, mert annak viszont kedvező az ára, egy liter most 0,795 euróba (220 forint) kerül.

 

A határokhoz közeli zalai benzinkutakon szintén arról számoltak be, hogy az áremelés ellenére sem igazán jellemző a benzinturizmus. Letenyén és Rédicsen, a Mol töltőállomásain közölték: legfeljebb azoknak éri meg átmenni a határon, akiknek nagyobb benzintankjuk van, viszont a kamionosok már évek óta kevesebben térnek be hozzájuk, ők inkább külföldön tankolnak. A Becsehelyen található Agip kút kezelője úgy látja: az áremelés miatt nem változott a forgalmuk. Jellemzően a környékbeli lakosok és az M7-es autópályáról letérő kamionosok hajtanak be a töltőállomásra, de az áremelés eddig még nem okozott változást a forgalomban.


Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás: