Visszamenőleges adóztatás a láthatáron

Ellentmondásos jogszabályváltozásra figyelt fel egy konkrét adóhatósági fizetési meghagyás kapcsán Fajcsák Gábor, az RSM DTM Hungary Zrt. adómenedzsere, aki szerint a probléma a gondatlan, feledékeny magánszemélyek esetében igen komoly adókockázatokat okozhat.

Visszamenőleges adóztatás a láthatáron

Az adószakértő blogbejegyzése szerint az adóhatóság egy, az ügylet időpontjában érvényes szabály szerint adómentesnek számító "takarékbetétes" ajándékozásra – utólag – illetékfizetési kötelezettséget állapított meg és vetett ki. Az illetéktörvény 1991-től egészen a tavalyi év végéig illetékmentes ügyletnek számította a takarékbetét – ideértve a bankszámlán lévő pénzt – ajándékozását.

 

Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a magánszemélyek között bankszámlán keresztül történő pénzajándékozás nem járt semmilyen adó- vagy illetékfizetési kötelezettséggel. Ezt a szabályt a tavalyi adómódosítások során 2013. január 1-jével hatályon kívül helyezték, ezért az idei évtől kezdve illetékkötelezettséggel jár a bankszámláról bankszámlára utalt pénzajándékozás, amennyiben az nem egyenes ági rokonok között történik.

    

Az illetéktörvénybe azonban bekerült egy olyan rendelkezés, amely az adószakértő álláspontja szerint ellentétben áll az általános adózási alapelvekkel, illetve a jogbiztonság alapelvével is. Ez a rendelkezés az illetéktörvény egyes – tavaly elfogadott, az idén életbe lépett – változásaira vonatkozóan megállapítja, hogy azokat a 2013. január 1-jét követően illetékkiszabásra bemutatott, vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, illetve a kezdeményezett eljárásokban kell alkalmazni. Ez a megfogalmazás azt jelenti, hogy a 2013. január 1-jét megelőzően létrejött ügyletekre is az új szabályokat kell alkalmazni, amennyiben azokat korábban még nem jelentették be az adóhatóságnak.
    

Mindez az adóhatóság konkrét ügyben megfogalmazott álláspontja szerint azt jelenti, hogy az akár az elévülési időn belül illetékmentesen ajándékozott pénzek, amennyiben az ajándékozást nem jelentették be az adóhatóságnak, január 1-jétől visszamenőleg illetékkötelessé váltak.  Magyarul, ha valaki korábban a bankszámlájára mástól ajándékként 150 ezer forintot meghaladó összeget kapott, és azt elmulasztotta bejelenteni, akkor a megszerzett összeg után – legalábbis a NAV szerint – mostantól az új szabályok szerinti illetékmentesség hiányában 18 százalékos mértékű ajándékozási illetéket kell fizetnie.
    

Az illeték megállapításához való jog nem az adókötelezettség keletkezésétől, hanem az ügylet bejelentésétől, vagy ha ezt elmulasztották, akkor az adóhatóság tudomására jutásától számított 5 év elteltével évül el, tehát extrém esetben akár 20 évvel ezelőtti ajándékozásra is adókötelezettség keletkezhet - hívja fel a figyelmet Fajcsák Gábor.
    

A probléma a fenti jogértelmezéssel és magával a rendelkezéssel is az, hogy az illetéktörvény korábban és jelenleg is hatályos rendelkezése szerint ingó tárgy (a pénz, mint fizetőeszköz ide tartozik) ajándékozásakor az illetékkötelezettség az erről szóló okirat aláírása napján, vagy ha okiratot nem állítottak ki, akkor a vagyonszerzéskor (pénz megérkezése a bankszámlára) keletkezik. Ez a rendelkezés tehát egy akár 1995-ben keletkezett adókötelezettség tekintetében a 2013. évi illetékszabályokat rendeli alkalmazni.
    

Az általános szabályok szerint az adókötelezettség fogalma nem kizárólag az adófizetési kötelezettséget, hanem a többek között a törvényben előírt bejelentési kötelezettségek teljesítését, az adó megállapítását, bevallását, bizonylat kiállítását is tartalmazza. Ezért például az adóhatóság is egy utólagos ellenőrzés során az adókötelezettségeket az adókötelezettség keletkezésének időpontjában hatályos szabályok szerint állapítja meg. Tehát az új alkalmazási hatályt kijelölő külön rendelkezés nélkül az illetéktörvény az összes adókötelezettséget a szerződés megkötése vagy a vagyonszerzés napjához kötné. Ez a logika teljes mértékben érthető, ha arra gondolunk, hogy a jogbiztonság alapelvét is sérti, ha egy ügylet időpontjában a felek nem ismerhetik – például a visszamenőleges hatály vagy alkalmazhatóság miatt – a rájuk vonatkozó adókötelezettségeket.
    

És ebben az esetben nem csak azokra kell gondolni, akik gondatlanságból vagy egyéb okból szabálytalanul jártak el a bejelentési kötelezettség elmulasztásával. A vagyonszerzést ugyanis a szabályok szerint 30 napon belül kell bejelenteni, azaz a tavaly karácsonyra ajándékként átutalt pénzösszeg bejelentési kötelezettsége 2013. januárra nyúlik át. Aki tehát szabályszerűen akart eljárni, de nem figyelt fel a még hatályba sem lépett jogszabályváltozásra, annak most nagyon kellemetlen meglepetésben volt része.
    

Az egyenes ági leszármazottak között 2010. augusztus 16-tól minden dolog ajándékozása illetékmentessé vált, ezért rájuk nem lehet negatív hatással ez a változás, hiszen az illetékmentességet akkor ez alapján fogják megállapítani. Sőt számukra – ha elfogadjuk, hogy helyes az adóhatóság értelmezése – akár pozitív hozadéka is lehet az új szabályoknak, hiszen a közöttük korábban adóköteles (például készpénz ajándékozása), de szabálytalanul be nem jelentett ajándékozási ügyletek mostantól visszamenőlegesen adómentessé váltak.
    

Bár a vagyonszerzést a szabályok szerint minden esetben 30 napon belül be kellene jelenteni, ezt azonban jellemzően nem szokták megtenni. Vagyis az utolsó példában említett esetben az járt jól, aki a törvényekben foglalt adókötelezettségét nem teljesítette, illetve ezt az adóhatóság sem vette eddig észre. Az adóhatóság logikája alapján most már akár nyugodtan be is jelentheti, hogy évekkel ezelőtt jogellenesen nem fizetett adót, hiszen az ügylet adómentessé vált. A nagy kérdés csak az, hogy vajon a fenti jogalkalmazási logika egyezik-e a jogalkotói szándékkal - írja blogbejegyzésében az adószakértő. (MTI)


Megérjük a 90 éves kort? Ha biztosak lennénk benne, egészen másképp takarékoskodnánk

Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá.
2026. 10. 15. 20:30
Megosztás:

Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének

Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, és saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.
2026. 10. 15. 20:00
Megosztás:

Vajon milyen szakemberre lesz szükséged 3 év múlva, az AI korában?

Tapasztalt HR-szakemberrel erősítette meg csapatát a Prohuman, hogy még nagyobb segítséget nyújthasson a HR területén a vállalatok versenyképességének megőrzésében.
2026. 10. 15. 19:30
Megosztás:

Elemző: az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX

Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-vel csütörtökön.
2026. 10. 15. 19:00
Megosztás:

Béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók

Azonnali ágazati béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók.
2026. 10. 15. 18:30
Megosztás:

A vállalkozások előbb látják a fordulatot, mint a statisztika

Miközben a friss statisztikai adatok összességében továbbra is növekedést mutatnak, a havi számok már árnyaltabb képet rajzolnak a keresletről. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a gazdasági fordulatok első jelei sokszor ennél is hamarabb megjelennek: a vállalkozók megrendelési naptárában, a vásárlói kosarak összetételében, az ügyfelek döntéseiben és a partnerhálózat működésében. A VOSZ „100 nap – 100 vállalkozás” programjában összegyűjtött tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek a korai jelzéseknek a felismerése egyre fontosabb versenyképességi tényező.
2026. 10. 15. 18:00
Megosztás:

Kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz

Június óta nem látott csapadék érkezett a múlt hét vége óta, ami átnedvesítette a talaj felső rétegét, így kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 10. 15. 17:30
Megosztás:

Több időt adna az adóhatóság a digitális átállásra

Fokozatos átállást javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az általános nyomtatványkitöltőről a korszerűbb digitális szolgáltatásokra, a december 31-ei teljes kivezetés helyett több lépcsőben valósulna meg az átmenet.
2026. 10. 15. 17:00
Megosztás:

Tovább erősítette a magyar tejágazat iránti elköteleződését az MBH Bank

Az MBH Bank tovább erősítette 2015 óta fennálló stratégiai együttműködését a Tej Szakmaközi Szervezettel és Terméktanáccsal, immár kiemelt pártoló tagként támogatva a szervezet munkáját, és ezáltal a hazai tejágazat hosszú távú fejlődését. A megállapodás célja többek között a magyar tejtermelés hatékonyabb és szakszerűbb banki finanszírozásának elősegítése, valamint a hazai tejfogyasztást ösztönző kezdeményezések támogatása, különösen a jelenlegi kedvezőtlen nemzetközi piaci környezetben, amellyel az ágazat az elmúlt több mint egy évben szembesült.
2026. 10. 15. 16:30
Megosztás:

Eltérő üzletági eredmények az AutoWallisnál: változó dinamikák az átrendeződő piacon

Több mint hét százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágának újgépjármű-értékesítése 2026 első három negyedévében a Mobilitási Szolgáltatások Üzletág erős teljesítménye mellett, miközben a Nagykereskedelmi Üzletágban közel hét százalékkal csökkent az értékesítés darabszáma. A nagykereskedelmi adatokat egyes piacokon jelentkező kedvezőtlen külső hatások is befolyásolták, amelyeket az elmúlt időszak üzletfejlesztései és a portfólióba bevont új márkák értékesítése még csak részben tudtak ellensúlyozni.
2026. 10. 15. 16:00
Megosztás:

A vállalatok a legfelkészültebb munkavállalóikat veszíthetik el az AI-versenyben

Folyamatosan nő a szakadék a mesterséges intelligenciához kapcsolódó készségek terén. A PwC 2026-os Global Workforce Hopes and Fears Survey felmérése szerint a munkavállalók több mint fele lemaradóban van az AI-hoz kapcsolódó skillek terén, és kevesen érzik azt, hogy hozzáférnek a szükséges tanulási és fejlődési lehetőségekhez. Az AI-t napi szinten használók viszont magabiztosabbak munkahelyük biztonságát illetően, jobban bíznak vezetőikben, és abban is, hogy képesek lesznek új készségeket elsajátítani.
2026. 10. 15. 15:30
Megosztás:

Csökkent az ipari termelés az euróövezetben és az EU-ban augusztusban

Az euróövezetben gyorsult, az Európai Unióban lassult az ipari termelés csökkenése havi összevetésben - közölte az unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2026. 10. 15. 15:00
Megosztás:

Tetőtéri apartman berendezése: kényelem szűkebb alapterületen

Egy szálláshely berendezésének akkor van igazán értelme, ha a vendég első pillantásra otthonosan érzi magát, és a bútorok a mindennapi használat során is jól működnek. A tetőtéri apartmanoknál ez külön tervezést kíván: a ferde falak, az alacsonyabb térdfalak és a szűkebb közlekedők könnyen megnehezítik a helyiség használatát. A jó megoldás nem feltétlenül több bútorból áll, hanem abból, hogy minden darab a megfelelő helyre kerül.
2026. 10. 15. 14:30
Megosztás:

Szakmai szervezetek közös véleménye a vagyonadóról

2026. október 6-án bocsátották társadalmi egyeztetésre a vagyonadó jogszabálytervezetét. Az elmúlt napokban számos szakmai szervezet és érintett magánszemély fejtette ki a véleményét a javaslatról a médiában.
2026. 10. 15. 14:00
Megosztás:

Három és fél éve nem történt ilyen a magyar lakáspiacon – Beindul az árak esése?

A második negyedévben 1,4%-kal csökkentek a magyar lakásárak az előző időszakhoz képest, ezzel 2022 vége óta először fordult elő, hogy visszaesés történt – derül ki az Eurostat friss adataiból.
2026. 10. 15. 13:30
Megosztás:

Biztonságos juhlegelő: így tervezz villanypásztort

A juhoknál a kerítésnek egyszerre kell a nyájat a legelőn tartania, és távol tartania a kívülről érkező állatokat. A vastag gyapjú tompíthatja az elektromos impulzust, a bárányok pedig könnyen átbújnak a rosszul elhelyezett alsó vezeték alatt. A megbízható védelemhez ezért a készülék erejét, a kerítés kialakítását és a földelést együtt kell megtervezni.
2026. 10. 15. 13:00
Megosztás:

3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a sertéstartók

Összesen 3,7 milliárd forint előrehozott támogatást kaptak a sertéstartók - közölte Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 10. 15. 12:30
Megosztás:

Mesterséges intelligencia a tanulásban: mitől lesz használható a tudás?

A mesterséges intelligencia egyre több olyan feladatnál jelenik meg, amelyet korábban teljes egészében emberek végeztek. Segíthet hosszú szövegek rendezésében, táblázatok áttekintésében, ötletek összegyűjtésében vagy egy első levélváltozat megírásában. A használata önmagában még nem jelent szakértelmet: a jó eredményhez világos utasításokra, ellenőrzésre és annak felismerésére is szükség van, mikor nem szabad a gépi javaslatra hagyatkozni.
2026. 10. 15. 12:00
Megosztás:

Milliókat kapott a Tethertől Trump volt kriptotanácsadójának cége a WSJ szerint

Mintegy 6,3 millió dollár bevételhez jutott a Tetherhez kapcsolódó megállapodásból az a tanácsadócég, amelyben Bo Hines, a Fehér Ház korábbi kriptotanácsadója egyharmados tulajdonrésszel rendelkezett – állítja a The Wall Street Journal oknyomozása. Az első kifizetés akkor érkezett, amikor Hines még az amerikai stabilcoin-szabályozás előmozdításán dolgozott. A cég tagadja, hogy kormányzati szolgálata idején részt vett volna a Tetherrel folytatott üzleti tevékenységben, vagy abból pénzhez jutott volna.
2026. 10. 15. 11:30
Megosztás:

Az amerikai inflációs adat és a Fed-nyilatkozatok formálták a kötvénypiaci mozgásokat

Az amerikai állampapírpiacon jelentős ingadozás volt megfigyelhető szerdán. A vártnál magasabb szeptemberi inflációs adat hatására kezdetben emelkedtek a hozamok, a nap második felében azonban fordulat következett be, miután több Fed-tisztviselő, köztük Michelle Bowman alelnök is arra utalt, hogy a jegybanknak van ideje felmérni a szeptemberi kamatemelés gazdasági hatásait, mielőtt újabb szigorító lépésről döntene. A kétéves amerikai állampapír hozama a kereskedés során 4,95%-ig emelkedett, végül azonban 4,80% közelében zárt, míg a tízéves hozam 5,19%-ra csökkent a nap végére.
2026. 10. 15. 11:00
Megosztás: