5 év után visszatér Magyarországra az AAA AUTO

Az AAA AUTO öt év után visszatért a magyar használtautó piacra. Célja, hogy egyetlen helyszínen, 1.000 megvásárolható járművel újra az ország legnagyobb használtautó-kereskedőjévé váljon. Az AAA AUTO február elején megkezdi a gépkocsi-felvásárlást és megnyitja telefonos ügyfélszolgálatát. Az értékesítés márciusban, a pénzügyi szolgáltatásokat is magába foglaló teljes körű üzletmenet pedig áprilisban indul a fóti telephelyen - olvasható a vállalat sajtóközleményében.

5 év után visszatér Magyarországra az AAA AUTO

„Markánsan meg akarjuk különböztetni magunkat versenytársainktól az általunk kínált autók életkora és a futott kilométerek szempontjából. Akínálatunkban általában fiatalabb és kevesebbet futott autók szerepelnek majd. 12 hónapon belül az ország legnagyobb használtautó-kereskedőjévé kívánunk válni. Szeretnénk, ha járműkészletünk száma Budapesten egyetlen helyszínen elérné akár az 1.000 darabot – ez lesz a legfőbb versenyelőnyünk," mondta Karolína Topolová, az AAA AUTO vezérigazgatója. Az AAA AUTO Budapest melletti telephelye Fóton, a Fehérkő u. 1-ben található. Ezen a helyszínen a korábbi kereskedés majdnem 5 évvel ezelőtt, a gazdasági válság kezdetén zárt be. Az összesen 25.000 m2 alapterületű telephelyen több, mint 40 munkavállaló foglalkozik majd a vevőkkel és a kiállított járművekkel.


Az AAA AUTO a magyar vásárlókat – a magas minőségű autókon kívül – az ügyfelek igényeire szabott szolgáltatásokkal kívánja megnyerni. „Ez leginkább a készpénzes és az eladó által megjelölt helyszínen történő mobil autófelvásárlást foglalja magában. Ezek a szolgáltatások gyakoriak például Csehországban, de különlegességnek számítanak a magyar piacon," fogalmazott Topolová. Ahogyan az az AAA AUTO-nál más országokban jellemző, a magyarországi vevők is négy piacvezető finanszírozó partner ajánlatai közül választhatnak majd autóhitelt. Balesetbiztosítást és kötelező felelősségbiztosítást is fogunk értékesíteni.  Ezenkívül a járművek műszaki vagy elektromos meghibásodására fedezetet kínáló biztosítást is értékesítünk majd a londoni Lloyd´s-zal együttműködésben,“ mondta Topolová.


A Prágában működő telefonos ügyfélszolgálatot Magyarországról az 1 810 0000 telefonszámon lehet felhívni a hét minden napján, reggel nyolctól este nyolcig. Az érdeklődők hívását huszonöt telefonos operátor fogadja. A vállalat honlapja az interneten a www.aaaauto.hu címen érhető el, ahol megtekinthető az autókínálat is. „A magyar piacra történő visszatérésünket elsődleges marketingeszközként egy intenzív tévékampány segíti majd. Ezt kulcsfontosságú promóciós eszköznek tekintjük, mivel a magyarok naponta több mint 5 órát töltenek tévézéssel. Ahogyan az összes többi országban, Magyarországon is a piac vezető szereplőivel fogunk együttműködni: így például a online használtautó-kereskedő, a használtautó.hu, a legnépszerűbb rádiók, a legnagyobb kereskedelmi televíziók, az RTL és a TV2, továbbá a domináns keresőmotor, a Google lesznek a partnereink. Más országokban szerzett korábbi tapasztalataink alapján jó hasznát vesszük majd a HAVAS globális médiahálózattal megkötött szövetségünknek. A HAVAS MEDIA GROUP-pal történő együttműködésünk lehetővé teszi, hogy közvetlenül a magyar piacon való megjelenésünk kezdetétől fogva az igényeinkhez legjobban illeszkedő médiakampányt tudjunk végrehajtani," hangsúlyozta Topolová. 


Az AAA AUTO Csoport 2013-ban 56.648 gépkocsit értékesített, ami 10,3 százalékos növekedésnek felel meg. Ez a válság előtti növekedési ütem visszatérését jelenti. A legtöbbet értékesített típus a Skoda volt, összesen több mint 11.000 eladott autóval. A vállalatcsoport leggyorsabban az orosz piacon növekedett, ahol az árbevétel éves szinten 17,4 százalékkal emelkedett. Nemzetközi terjeszkedési programjának részeként, a vállalat 2011-ben nyitotta meg oroszországi autótelepét. Az  AAA AUTO csoportszinten 2014-ben további értékesítés-bővülést vár, előzetesen közel 62 ezer autó eladását tervezi. 2006 és 2009 között volt olyan időszak, amikor a vállalat 7 telephellyel is működött Magyarországon, majd a pénzügyi válság következtében és a helyi használtautó-piac összeomlása miatt kivonult. „Valójában mindig is azt terveztük, hogy újra piacra lépünk Magyarországon, ezért is tartottuk meg itt ingatlanjaink nagy részét. Ez nagyon sokat segített a helyi piacra történő visszatérésünk során. Annak is nagyon örülünk, hogy korábbi munkavállalóink is visszatérnek hozzánk, és ezért nagyon hálásak vagyunk," zárta Topolová. A vállalat további telephelyek megnyitását tervezi valószínűleg 2-3 év múlva, azt követően, hogy elemezte a helyi piacra való visszatérés sikerességét.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: