Vitatja az MSZP a kormány döntési moratóriumát

Vitatták a szocialista képviselők a kormány döntési moratóriumát a hétfői frakcióülésen Bajnai Gordon miniszterelnök jelenlétében - tudta meg az MTI szocialista forrásból. Az ülésen a kormányfő megköszönte a frakció elmúlt egy éves támogatását és együttműködését. (MTI)

Az MTI információi szerint több képviselő is aggályát fogalmazta meg amiatt, hogy a kormány által bevezetett döntési moratóriuma megakasztja az uniós pályázatok és a közbeszerzések törvényben meghatározott ügymenetét. A képviselők ezt már a múlt heti, évadnyitó frakcióülésen is szóvá tették, most ezt megismételték a miniszterelnöknek.

 

Az MTI úgy tudja, a miniszterelnök kabinetfőnöke szerdán találkozik az agrár-, az ipar- és a mérnökkamara képviselőivel, akik már korábban kifogásolták a moratóriumot. A kormány január 13-én határozott a döntési moratórium bevezetéséről. E szerint január 20-tól a központi államigazgatási szervek, a költségvetési szervek, és a vagyonkezelésükbe tartozó gazdasági társaságok a választásokig csak olyan közbeszerzési eljárást írhatnak ki, amelynek eredményéről a következő kormány megalakulását követően döntenek. Ez alól kivételes esetben, halaszthatatlan beszerzések esetén lehet felmentést kérni - szögezte le, hozzátéve: a kormány döntése nem érinti a már futó közbeszerzéseket.

 

Április elsejétől pedig az új kormány kinevezéséig az uniós pályázatok bíráló bizottságai nem tesznek javaslatot projektek támogatására; a megbízási szerződést sem lehet meghosszabbítani, ha az lejár a követő kormány hivatalba lépéséig. Bajnai Gordon egy múlt heti lapinterjúban azt mondta: sok félreértés és félremagyarázás van a kormány által korábban bejelentett döntési moratórium ügyében. Hangsúlyozta: a fejlesztések, a támogatások továbbra is folyamatosak, az országot működtető rendszerek is zavartalanul működnek ettől tovább.

 

A döntési moratóriummal a célunk elkerülni, hogy az történjen, ami 2002-ben, amikor még a második forduló után is voltak 10 milliárdos új kötelezettségek az akkori kormány részéről - közölte. Az MTI úgy tudja: Bajnai Gordon a hétfői frakcióülésen megköszönte a szocialistáknak, hogy az elmúlt egy évben ilyen eredményesen működtek együtt a válságkezelő kormánnyal. Az ülésen egyébként részt vett Kovács László volt uniós biztos is, aki évek óta nem volt ott a képviselőcsoport ülésén. A szocialista frakció ülésén téma volt a március 9-ére tervezett, Magyarország valós helyzetéről szóló politika vitanap is, de nem döntöttek arról, hogy kezdeményezik-e ennek megtartását.

Ezek a tényezők befolyásolták az árakat a tej- és a tojáspiacon

Két gyorsított ágazati vizsgálatot is lezárt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Egyet a tejtermékek, egyet pedig az étkezési tyúktojás hazai piacán. A GVH vizsgálói számos tényezőt azonosítottak, amelyek hatással voltak az egyes értékláncok árképzésére, így a fogyasztói árak alakulására. A GVH megállapította, hogy a tejtermékek piacán több korábbi javaslata is hasznosult, a 2023 nyarán elindított online Árfigyelő rendszer, illetve a 2025 márciusától alkalmazott árréscsökkentés pedig mérsékelte a fogyasztói árakat. A 2024-2025-ben történt áremelkedéseket – amelyek növelték az élelmiszerinflációt – összetett hatások, jellemzően a takarmány- és energiaárak növekedése, a munkaerőhiány, az értékláncon belüli jövedelmi viszonyok átrendeződése, illetve egyes kiskereskedők beszerzési gyakorlata okozták.
2025. 07. 08. 03:00
Megosztás:

Újra mindkét futópályával üzemel a Liszt Ferenc-repülőtér

Újra mindkét futópályával üzemel a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér, a légi forgalom folyamatosan áll helyre - közölte a Budapest Airport a honlapján hétfő este.
2025. 07. 08. 02:30
Megosztás:

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja – az albérletpiacra is lecsaphat az Otthon Start

A magyar ingatlanpiacon új fejezetet nyithat a „venni vagy bérelni” dilemmájában az Otthon Start program, amelynek keretében legfeljebb 50 millió forintos, kedvezményes kamatozású lakáshitelt vehetnek fel az érintettel az első lakásuk megvásárlására, 10 százalékos önrésszel. A lakhatási költségek mérlegelésénél a vásárlás egyre vonzóbb alternatívává válhat az ingatlan.com elemzése szerint, amely egy-egy használt 50 négyzetméteres megvásárlásához felvett kedvezményes hitel törlesztőrészletét vetette össze a különböző fővárosi kerületek és a vármegyeszékhelyekre jellemző eladási árakkal és a bérleti díjakkal.
2025. 07. 08. 02:00
Megosztás:

Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar

Áramszünetet okozott az országon átvonuló vihar a többi között Baranya, Fejér, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegye több településén is - tudatta az E.ON a Facebook-oldalán hétfőn, az MVM pedig arról tájékoztatott, hogy eddig 150 ezer ügyfelük maradt áram nélkül.
2025. 07. 08. 01:30
Megosztás:

Trump már 14 országnak küldött kereskedelmi megállapodást sürgető levelet

Donald Trump elnök már hétfőn 14 országnak küldött kereskedelmi megállapodást sürgető levelet, miközben az új amerikai vámok bevezetésének határidejét hivatalosan augusztus 1-re módosította - közölte a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2025. 07. 08. 01:00
Megosztás:

A heves zivatarok elhagyták az országot

A heves zivatarok elhagyták az északkeleti határvidéket is, így a piros (harmadfokú), valamint a narancssárga (másodfokú) zivatarriasztás is lekerült a veszélyjelzési térképekről - közölte a Hungaromet Zrt. a Facebook-oldalán hétfő kora este.
2025. 07. 08. 00:30
Megosztás:

Szárnyal a FARTCOIN, belendült a TOKEN6900 előértékesítése

Bár a kriptovaluta piacot 2025-ben főként a bizonytalanság jellemezte, az utóbbi időben fellendülés tapasztalható. Erre több pozitív fejlemény van hatással, mint például Donald Trump kriptobarát politikája, az intézményi befektetők egyre nagyobb érdeklődése és a Bitcoin csúcsdöntései.
2025. 07. 08. 00:01
Megosztás:

Rekordot döntött a Duna House hitelkihelyezése a második negyedévben

A Duna House franchise ingatlanhálózata a második negyedévben 4,3 milliárd forint jutalékbevételt ért, ami 6,2 százalékkal marad el az első negyedévi rekordtól, miközben éves szinten 5,6 százalékkal nőtt; a társaság által közvetített hitelvolumen új történelmi csúcsra ugrott az április-június közötti időszakban - közölte az ingatlan- és pénzügyi közvetítő társaság hétfőn az MTI-vel.
2025. 07. 07. 23:00
Megosztás:

Ezeket a részvényeket keresik leginkább a magyar befektetők a nemzetközi piacokon

A magyar befektetők élénk érdeklődést mutatnak a technológiai szektor, a kriptovaluta-piac és a nemesfémek iránt, kiegészítve olyan ETF-ekkel, amelyek kriptovalutákra, széles piacra és defenzív kötvényekre fókuszálnak. A legnépszerűbb eszközök listája jól tükrözi az innováció (pl. mesterséges intelligencia, kripto) és a konzervatív eszközök (pl. arany, kötvények) iránti érdeklődés egyensúlyát. Ez a keverék illeszkedik Magyarország helyzetéhez: fejlett EU-tagállamként befektetési piaca még fejlődőben van. A következtetések a Freedom24 kereskedési platform elemzéséből származnak, amely közel 2900 magyar felhasználó elmúlt évi befektetési szokásait vizsgálta.
2025. 07. 07. 22:00
Megosztás:

Üzemeket zár be Németországban az amerikai Dow vegyipari konszern

A magas működési költségek és a csökkenő kereslet miatt üzemeket zár be Németországban az amerikai Dow Inc. vegyipari konszern.
2025. 07. 07. 21:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az MKIK és a NAV

Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a megállapodás célja a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése - közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.
2025. 07. 07. 21:00
Megosztás:

Lefelé korrigált a kiskereskedelem májusban

A KSH ma reggel tette közzé a kiskereskedelmi forgalom májusi adatait. Kisebb negatív meglepetést okozott, hogy havi szinten lefelé korrigált az adat: az áprilisi 2 százalékos bővülést 1,3 százalékos visszaesés követte. Így az éves növekedés is a vártnál nagyobb lassulást mutatott.
2025. 07. 07. 20:00
Megosztás:

Áttörés!? Az amerikai SEC zöld utat adhat a kriptovaluta ETF-eknek

Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) végre megmozdult – új iránymutatása nemcsak a régóta várt kripto ETF-ek előtt nyithatja meg az utat, hanem az egész szektor szabályozásának új szakaszát is elindíthatja. Solana, XRP, sőt, még Trump nevével fémjelzett mémcoin is a sorban áll – de vajon tényleg közeledik a piac áttörése?
2025. 07. 07. 19:00
Megosztás:

Forró helyzet az építőiparban: a klímaváltozás már a betonba is beépül

A nyári kánikula nemcsak a hőérzetünket tolja a határokig, hanem az építőipar fizikai és technológiai tűréshatárát is. Ma már egyre többször kell trópusi forrósággal számolni, ami a legalapvetőbb feladatokat is megnehezíti. Hogyan alakítja át az építőipart a klímaváltozás?
2025. 07. 07. 18:30
Megosztás:

Magyarország felett dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent - mondta a léginavigációs szolgáltatásokat ellátó HungaroControl Zrt. vezérigazgatója hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2025. 07. 07. 18:00
Megosztás:

Musk politizál, a Tesla zuhan

Az elektromos autógyártó árfolyama több, mint 6%-ot esett a tőzsdenyitás előtti órákban.
2025. 07. 07. 17:30
Megosztás:

Új személyautók: stabil növekedést mutat Csehország piaca

Három százalékkal 122 639-re nőtt az eladott új személyautók száma az első fél évben Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség a honlapján.
2025. 07. 07. 17:00
Megosztás:

A MET Csoport felvásárolja a KGE német gáztárolóvállalatot

A MET Csoport svájci központú európai energiavállalat 100 százalékban megvásárolta a KGE (Kommunale Gasspeichergesellschaft Epe mbH & Co. KG) nevű, az észak-rajna-vesztfáliai Gronau városában működő földgáztároló-üzemeltetőt. Ezzel a felvásárlással a MET tovább erősíti elkötelezettségét a németországi földgázinfrastruktúra-beruházások iránt.
2025. 07. 07. 16:30
Megosztás:

Az ABB felkerült a TIME magazin „A világ legfenntarthatóbb vállalatai” listájára

Az ABB a TIME “World’s Most Sustainable Companies 2025” című listáján a 14. helyet szerezte meg, Svájcban pedig a harmadik helyen áll az összes iparágat figyelembe véve.
2025. 07. 07. 16:00
Megosztás:

Amit az intimplasztikáról tudni kell

Az intimplasztika napjainkban egyre nagyobb figyelmet kap. A nők közül sokan küzdenek olyan esztétikai vagy funkcionális problémákkal, amelyeknek megoldása nem tűr halasztást. De vajon miért döntenek egyre többen a beavatkozás mellett? Az okok között találhatjuk az esztétikai megfontolásokat, de gyakran egészségügyi szempontok is befolyásolják a döntést.
2025. 07. 07. 15:30
Megosztás: