Ez már nem mese! Bucskázik a Walt Disney
2010. 02. 11. 13:38
Bár a tegnapi negatív jelentése ellenére sikerült pluszban zárnia a kereskedést, a folytatás egyáltalán nem optimista képet fest. (Solar Capital)
Kattintson a képre!
A tegnapi negatív jelentése ellenére sikerült pluszban zárnia a kereskedést. A jelentést még piacnyitás előtt közölte a piaccal, emiatt nagy réssel nyitott a negatív irányban, majd a nap végére egy közel 0,5%-os erősödéssel zárta a kereskedést.
Fontos, hogy a hosszabb távú emelkedő trend megtört és a potenciális irány inkább a negatív irányba mutat. Pláne a negatív jelentés miatt, nem valószínű, hogy sokat tudna még fölfelé haladni.
Támaszok a 27$ és 25$-os árfolyamszinteknél.
A Walt Disney részvénnyel az USA piacokon kereskedhetünk (NYSE-DIS).
Jobb félni, mint kint ragadni – Ezért nem érdemes utazni utasbiztosítás nélkül
Ahogy beköszönt a nyár, egyre több magyar indul útnak külföldre pihenni, kikapcsolódni vagy éppen feltöltődni. Sokan azonban még mindig úgy vágnak bele az utazásba, hogy nem kötnek utasbiztosítást – mondván, „eddig sem történt semmi baj”. Ez azonban nemcsak kockázatos, de egy váratlan esemény esetén komoly anyagi következményekkel is járhat. A 30–50 év közötti utazók számára különösen fontos átgondolni, mi mindent védhet ki egy jól megválasztott biztosítás.
Egyre nagyobb számban jelennek meg az ingatlanpiacon a saját célra nagy lakást keresők
2025. első negyedévét követően az ingatlanpiacon megjelenő befektetők dominanciája mérséklődik a lakhatási célra keresőkkel szemben. Az utóbbi kategóriában a 4 szobás vagy annál nagyobb lakásokra május hónapban az előző hónapnál 5%-kal nagyobb érdeklődés jelentkezett az ingatlan.com oldalán. Ezek az ingatlanok értékállóságuk és megtérülési potenciáljuk miatt befektetési szempontból is egyre vonzóbbak. Az elmúlt években a megváltozott életkörülmények miatt ugyanis felerősödött az igény az olyan lakások iránt, amelyekben többfunkciós terek - például otthoni munkaállomás, edző-, hobbi- vagy vendégszoba - is kialakíthatók. Ezekből az otthonokból azonban jóval kisebb az elérhető kínálat, különösen jó adottságokkal rendelkező lokációkban, ezért a kiemelt fejlesztések fontos elemei lettek.
A blokklánc lehet a megoldás az államadósság válságára? – A Forbes új pénzügyi korszakról ír
A világ egyre több pontján forrnak fel a gazdasági problémák, és az államadósság soha nem látott mértéket ölt. Ebben a nyomás alatt született meg a Forbes gondolatébresztő írása: mi van, ha a megoldást nem a hagyományos pénzügyi eszközök között kell keresni, hanem a blokklánc-technológia újító erejében? Bár egyelőre csupán elméleti keretekről van szó, a téma már most élénk vitát gerjeszt a pénzügyi szektorban.
AM: már 1500 milliárd forint értékben hirdettünk pályázatot az agrárium fejlesztésére
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében már 46 pályázati felhívást tett közzé az agrártárca, összesen 1502 milliárd forint forrással - közölte az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Nagy István a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének szövetkezeti napján, pénteken.
A magyar fejlesztésű csökkentett deutériumtartalmú termékek sikere Kínában
A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. Preventa csökkentett deutériumtartalmú ivóvíz termékcsaládja nagy sikerrel mutatkozott be Kína legjelentősebb egészségügyi és táplálkozási fórumán, a Healthplex Expo 2025, Natural & Nutraceutical Products China (HNC) kiállításon, Sanghajban.
600-tól 5000 slukkig: Mennyire erősek a modern eldobható vákpodok?
Az eldobható e-cigaretták – úgynevezett disposable-ök – kezdetben kompakt készülékek voltak, körülbelül 600 slukkal és 2 ml folyadékkal – olyan ismerős formátumban, mint például az Elfbar 600, a Lost Mary BM600 vagy a Vozol Star 600. Azóta azonban megjelent egy új generáció: eszközök, amelyek ezerszeres slukkmennyiséget kínálnak, külső utántöltő flakonnal és újratölthető akkumulátorral. Egy jól ismert példa erre az Elfbar AF 5000, amely legálisan akár 5000 slukkot is lehetővé tesz – ez nyolcszorosa a hagyományos disposables-ök teljesítményének.
Délutáni sziesztát és késő éjjeli nyitvatartást vezetnek be a gyulai várban és a kastélyban
Teszt jelleggel hat csütörtöki napon délutáni sziesztát és késő éjjeli nyitvatartást vezetnek be a gyulai Almásy-kastélyban és a várban a nyáron – tájékoztatta a múzeumot működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezető igazgatója az MTI-t.
Kriptobálnák, spekuláció és technikai jelek: új lendületben a Bitcoin Cash (BCH)
A Bitcoin Cash (BCH) ismét a reflektorfénybe került, miután nyolc hónapos árfolyamcsúcsot ért el, és a kereskedési aktivitás hirtelen megugrott. Bár a blokklánc-használat stagnál, a technikai jelek és a nagybefektetők mozgásai további emelkedés lehetőségét vetítik előre. Vajon valódi fellendülésről van szó, vagy csupán a spekuláció játszik szerepet?
Ethereum: Az új vállalati arany? A SharpLink 198 000 ETH-val nyit új fejezetet a kriptogazdaságban
Egyre több vállalat fordul a kriptovaluták felé, de a SharpLink Gaming döntése valódi mérföldkő: az online sportfogadási és iGaming piacon tevékenykedő cég mostantól az Ethereumot tekinti elsődleges vállalati tartalékeszközének. A lépés nemcsak merész, hanem egy újfajta pénzügyi gondolkodást is jelez, amely összeköti a decentralizált pénzügyeket (DeFi) a hagyományos vállalati működéssel.
Ukrán elnök: Ukrajna közösen gyárt fegyvereket az Egyesült Államokkal és Dániával
Ukrajna megállapodást kötött a héten egy amerikai céggel közös dróngyártásról, valamint Dániával közös fegyvergyártásról, utóbbi az első olyan egyezmény, amely szerint Ukrajnán kívül gyártanak közösen fegyvert az országnak - jelentette be szombaton a Telegramon Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
A V4 agrárkamarái határozott lépéseket kérnek az Európai Bizottságtól az uniós termelők és fogyasztók érdekében
A Visegrádi Csoport (V4) agrárkamarái közös nyilatkozatukban határozott lépéseket kérnek az Európai Bizottságtól az uniós termelők és fogyasztók érdekében, illetve felszólítják a bizottságot a Közös Agrárpolitika (KAP) erős és független költségvetésének fenntartására, valamint az európai termelők és élelmiszer-előállítók versenyképességének védelmére - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a honlapján pénteken.