Zárásra napi minimumra tolták a BUX-ot
Emelkedéssel indult a kereskedési nap, leginkább a Mol jó gyorsjelentésének köszönhetően, melynek nyomán a papír magas szinten kezdett, és a nyereségét a nap végéig megtartotta. A fontos, 21.000 forintos technikai szintnél azonban erős ellenállásba ütközött, nem vitte át a nap folyamán.
Az OTP kereskedése meglehetősen unalmas volt az üzletkötő szerint, a papír kis nyereségben "szédelgett" egész nap. Meglepetést talán a Richter okozott, a gyógyszergyártó papírjai 2,67 százalékkal gyengültek, erős eladói nyomásra.
A BUX a nap végén kisebb pluszban zárt, a régióban voltak jobban teljesítő indexek is, a hangulat óvatosan optimista. A Mol 400 forinttal, 1,97 százalékkal 20.700 forintra erősödött, 3,4 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 85 forinttal, 1,69 százalékkal 5.120 forintra nőtt, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,34 százalékkal 661 forintra csökkent, forgalma 258,2 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 1200 forinttal, 2,67 százalékkal 43.795 forintra esett, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 962,5 millió forintos forgalom mellett 35 forinttal, 0,17 százalékkal 20.345 forintra emelkedett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.028,52 ponton zárt kedden, ez 2,78 pontos, 0,14 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.