A 25 legnagyobb régiós internetes áruház között csak 5 magyar található

1500 milliárd forintnyi árbevételt ért el a 25 legnagyobb nemzetközi piaccal rendelkező cseh, magyar és szlovák e-kereskedelmi webáruház. A növekedés ennél is imponálóbb volt, a cégek 37 százalék növekedést értek el egyetlen év alatt. Sikerük kulcsa az export és a helyi piacok igényeinek figyelembevétele. Öt magyar e-kereskedő fért fel a listára.

A Growww Digital 2021 végével elkészítette a cseh, szlovák és magyar piac 25 legnagyobb nemzetközi piaccal rendelkező e-kereskedelmi webáruházának rangsorát.* Sajnos a hazai e-kereskedők csehül állnak, míg a csehek nem állnak csehül: a listán öt magyar cég szerepel, a csaknem feleakkora lakosságszámú Szlovákiából öt, a többi mind cseh.

Az öt magyar ranglistás cég, a Szállás.hu, a Biotech USA, a Playersroom és a Játéknet a teljes bevétel kevesebb mint 7 százalékát adta, mintegy 100 milliárd forinttal. A Játéknet 135 százalékos, valamint a Biotech USA 48 százalékos növekedési rátája átlag feletti. A Szállás.hu árbevétele 16 százalékkal csökkent, ami a koronavírus hatása mellett igen jó eredménynek tekinthető.

A kis zöld manó valójában óriás

A listát a cseh Alza vezeti, a 2020-as árbevételük már az 500 milliárd forintot is meghaladta. A második helyen 360 milliárd forintnyi árbevétellel a szintén cseh alapítású, de már a lengyel Allegro csoporthoz tartozó Mall Group áll. Az e-kereskedelmi piac igen koncentrált: ez a két cég adta a teljes árbevétel 58 százalékát.

Az Alza a hagyományos üzletek árbevételével vetekedő teljesítményét Csehország mellett Szlovákiában, Magyarországon és Németországban érte el. Ők inkább kevés országban, de nagyon jelentős szerepet kívánnak betölteni, és regionális piacvezetőként is 27 százalékos növekedést tudtak elérni.

„A Growww Digitalnál úgy tekintünk az Alzára, mint a »közép- és kelet-európai Amazonra«, ami az ügyfélközpontú megközelítést magas szintű üzleti intelligenciával és marketinggel kombinálja” – árulta el Szabó László, a Growww Digital online-növekedési szakértője.

Inspiráló példák

A régiós toplista sikeres növekedési recepteket jelenthet más vállalkozásoknak is. Számos cég esetében visszatérő elem, hogy nem a hazai márkát vitték változtatás nélkül a környező országok piacára, hanem adaptálták azokat a helyi viszonyokra.

Az élelmiszer-webáruházat üzemeltető cseh Rohlik csoportot Magyarországon Kifli, Ausztriában Gurkl, Németországban Knuspr néven ismerik. A frissesség érzetét a leginkább a helyi kultúrában rezonáló szavakkal adják vissza, így sokkal jobban kötődnek hozzájuk a vevőik. Nem csak nevük, eredményességük is érdekes: egyetlen év alatt közel 110 milliárd forintra duplázták az árbevételüket. 2022-ben pedig még nagyobb növekedésbe kezdenek: Spanyolország, Olaszország és Románia meghódítása a cél.

A toplistát uraló cseh cégek kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy mi a sikerük titka. „Ennek oka, hogy a cseh e-kereskedelmi piac nagyon versenyképes, viszonylag nagy, és ezen tulajdonságok kombinációja hatékony, skálázható üzleti tevékenységet folytató vállalatokat hoz létre. Csehország élen jár abban is, hogy rendelkezésre áll a külpiacra lépéshez szükséges emberi erőforrás, megfelelően képzett szakemberekkel” – adott magyarázatot Szabó László.

A szakértő hozzátette: a csehek komolyan veszik az e-kereskedelmet. Várakozásaik szerint az e-kereskedelmi export nagyobb mértékben fog hozzájárulni az ország GDP-jéhez 2025-re, mint a Škoda autógyár.

E várakozásokat támasztja alá, hogy több, egymilliárd eurónál értékesebb, azaz unikornis vállalat is szerepel a listán. Az említett Rohlik csoport mellett egy német–szlovák cég, a Berlin Brands Group tudta ezt elérni. A vállalatnak ma már Los Angelestől Kínáig vannak irodái, csak pozsonyi központjukban 250 főnek adnak munkát. DJ-felszereléseket áruló webáruházból német partnerekkel egyesülve globális online kereskedővé váltak, 40 webáruházuk működik 26 országban. Arra is példát mutattak, hogy a régióból indulva hogyan lehet saját brandeket globálisan felépíteni: 14 saját márkájuk és 2500-nál is több saját termékük van.

További két magyar a feltörekvő cégek között

A Growww Digital listáján hét gyorsan növekvő, exportban erős webáruházat is kiemeltek, akik előtt gyors nemzetközi bővülés áll. A listára két hazai e-kereskedő is felkerült: az Alinda.hu nagyon széles elektronikai és háztartási áruválasztékával a régió több országában már jelen van, az eOptika.hu szintén több országra kiterjedő kereskedelmet folytat.

Szabó László bízik benne, hogy a magyar sikerek más e-kereskedőket is külpiacra lépésre inspirálnak. Nemzetközi piacok nélkül a hazai e-kereskedők kis eséllyel tudják felvenni a versenyt a külpiacokkal is rendelkező, egyre növekvő hatékonyságú és tőkeerejű külföldi versenytársakkal.

A szakértő tapasztalatai szerint a százmillió forint forgalmat elérő e-kereskedelmi vállalkozások között már nagy számban találunk exportérett vállalkozásokat. Ennél alacsonyabb forgalom is elegendő a szűk réspiacokat kiszolgáló webshopok esetén. Azonban minden exportérett e-kereskedőre igaz, hogy működésük nyereséges, folyamataik rendszerezettek, jól ismerik és szolgálják ki a vevőiket.

Exportérett a cégem?

Aki szeretné felmérni a cége exportérettségét, azoknak a Growww Digital létrehozott egy ingyenesen és regisztráció nélkül letölthető, 25 kérdésből álló exportellenőrző listát, mellyel a vállalkozások áttekinthetik a legfontosabb vállalati és üzleti kérdéseket, amelyek ismerete elengedhetetlen a sikeres külföldi üzleti terjeszkedéshez.

* Az elemzés a cseh, magyar és szlovák székhellyel rendelkező e-kereskedőket vizsgálta, így a listában nem kaptak helyet a román és a lengyel szereplők, mint az eMAG vagy az Edigital. A román és lengyel piacról külön elemzés készül.


Válságra készül Hollandia: a lakosság jelentős része már megtette az első lépéseket

A holland lakosság több mint 40 százaléka tett lépéseket az elmúlt egy évben annak érdekében, hogy felkészüljön az olyan válsághelyzetekre, mint a háború, a terrortámadások, a kibertámadások és a természeti katasztrófák - derült ki az Ipsos I&O közvélemény-kutató intézet hétfőn ismertetett felméréséből.
2026. 10. 13. 04:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a Rubikon Text Kft.

Mesterséges intelligenciával (MI) támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a sárospataki székhelyű Rubikon Text Kft., a beruházáshoz 162,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz programban - közölte a vállalat az MTI-vel.
2026. 10. 13. 03:30
Megosztás:

Gyorsabb lett a Solana, mégis 62 százalékot bukott, aki a csúcson vásárolt – a Bitcoin befektetői sokkal jobban jártak

Aki 2025. január 19-én, a Solana történelmi, 293 dolláros csúcsán vásárolt a kriptovalutából, mostanra befektetése értékének mintegy 62 százalékát elveszítette. Ugyanezen a napon a Bitcoint vásárlók vesztesége jóval kisebb, körülbelül 20 százalék. Mindez annak ellenére történt, hogy a Solana továbbra is a kriptopiac egyik leggyorsabb blokklánca.
2026. 10. 13. 02:45
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2027 - összege, igénylése, változások

Az özvegyi nyugdíj 2027-ben is jelentős segítséget nyújthat a házastársukat vagy élettársukat elveszítőknek, de a jogosultság és az összeg több körülménytől függ. Nem mindegy, mikor történt a haláleset, milyen kapcsolatban élt a pár, kap-e az özvegy saját nyugdíjat, és fennállnak-e az első év utáni folyósítás feltételei. A 2026-ban életbe lépett változások miatt a korábbi tájékoztatók egy része már nem alkalmazható minden ügyre.
2026. 10. 13. 02:00
Megosztás:

Gázhiány Európában - mennyire kell félni a téli fűtési szezon előtt?

Kevesebb tartalék, feszült nemzetközi piac és kiszámíthatatlan téli időjárás: Európa gázellátása ismét kényes időszak elé néz. Magyarországon közben folytatódott a tárolók feltöltése, de a készletek nagysága önmagában még nem válaszol minden kérdésre. A 2026–2027-es fűtési szezon kockázatait az dönti el, hogyan találkozik a téli kereslet, a folyamatos utánpótlás és a fogyasztók által ténylegesen fizetett ár.
2026. 10. 13. 01:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlás Michael Saylortól: 250 BTC-t vett a Strategy, de másra tízszer ennyit költött

A Michael Saylor vezette Strategy újabb 250 bitcoinnal növelte kriptovaluta-állományát, emellett 192 millió dollár értékben vásárolt vissza saját STRC elsőbbségi részvényeiből. Saylor hétfőn, az X-en jelentette be a tranzakciókat.
2026. 10. 13. 00:30
Megosztás:

Nemzetbiztonsági kockázattá vált a tartós vízhiány

Tartósan vízhiányos időszakba lépett Magyarország, ennek következményei már messze túlmutatnak a mezőgazdaságon és a vízgazdálkodáson. Ha nincs elegendő mennyiségű víz, annak hatását először a növénytermesztés és az állattenyésztés érzi meg, de közben az energiatermelés, az ipar és az áruszállítás számára is egyre komolyabb kockázatot jelent. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) szerint a tartós vízhiány mára a gazdaság működését és az élelmiszerellátást is veszélyezteti, ezért nemzetbiztonsági kockázattá vált. Az ország az utolsó előtti pillanatban van, már nem lehet tovább halogatni a szükséges fejlesztéseket.
2026. 10. 13. 00:05
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több száz francia szupermarket hűtőrendszerét

Kibertámadás érte hétfőre virradóra franciaországi áruházláncok hűtőberendezéseit több száz szupermarketben - tudta meg az AFP.
2026. 10. 12. 23:00
Megosztás:

EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót tartanak november 20-án Brüsszelben

November 20-án Brüsszelben rendezik meg a második EU-Egyesült Királyság csúcstalálkozót, amelynek középpontjában a stratégiai partnerség megerősítése, valamint az európai béke és biztonság érdekében folytatott együttműködés elmélyítése áll - jelentette be hétfőn az Európai Tanács.
2026. 10. 12. 22:30
Megosztás:

A volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolja az államfő legfőbb ügyésznek

Fejes Péter volt Vas megyei főügyészhelyettest javasolta legfőbb ügyésznek a köztársasági elnök hétfőn. Fejes Péter jogász, egyetemi oktató, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, 2025-ben ment nyugdíjba.
2026. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Peking kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést

Kína kész erősíteni Oroszországgal a tengeri és északi-sarkvidéki együttműködést, valamint közösen fellépni a fontos nemzetközi hajózási útvonalak zavartalan használatáért - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter hétfőn Pekingben, a Nyikolaj Patrusev orosz elnöki tanácsadóval folytatott tárgyaláson.
2026. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kiterjesztik a gyógykezelés finanszírozását egyes emlődaganatos nők számára

Immár mindkét emlő eltávolítását és szükség esetén helyreállítását is finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) az emlődaganat miatt kezelt, örökletes géneltéréssel élő nők számára - tájékoztatta az Egészség Hídja Összefogás az Egészségért a Mellrák Ellen Egyesület hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Két amerikai tudós kapta a közgazdasági Nobel-emlékdíjat

Két amerikai tudós, Robert E. Hall és Michael Woodford kapta megosztva az idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért - jelentette be döntését a Svéd Tudományos Akadémia hétfőn Stockholmban.
2026. 10. 12. 20:30
Megosztás:

Az OTP húzta fel a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1269,29 pontos, 0,9 százalékos emelkedéssel, 142 940,29 ponton zárt hétfőn.
2026. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Szlovákiában rekordot döntött a turisták száma augusztusban

Minden eddigi rekordot megdöntött a Szlovákiában a turisták száma augusztusban - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) által hétfőn közölt adatokból.
2026. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Egyiptomban 13,9 százalékra lassult az infláció

Egyiptomban 13,9 százalékra, február óta a legalacsonyabbra mérséklődött az éves infláció szeptemberben az augusztusi 14,5 százalékról - derült ki az egyiptomi statisztikai hivatal, a CAPMAS adataiból.
2026. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Fitch: Magyarországon fokozatos költségvetési konszolidáció várható a választások előtti költekezés után

Magyarországon fokozatos ütemű államháztartási konszolidáció várható a választások előtti költségvetési lazítás, valamint az aszálykárok és az energiaárak ellentételezését célzó kiadások időszaka után, de rövid távon még folytatódik a hiány és az államadósság egyidejű növekedése - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban bemutatott őszi regionális helyzetértékelésében.
2026. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Praktikus és stílusos kisasztalok: a lakberendezés apró titkai

A kisasztalok igazi jolly joker szereplők lehetnek az otthonodban. Ezek a kisbútorok nem csak praktikus funkcióval bírnak, hanem könnyedén beilleszthetők bármelyik enteriőrbe, legyen az modern, minimalista vagy éppen klasszikus. Egy jól elhelyezett kisasztal nem pusztán a dekorációt szolgálja, hanem praktikus megoldás is, ha extra felületre van szükséged.
2026. 10. 12. 16:30
Megosztás: