A BÁV zálogkölcsöne könnyít az iskolakezdés terhein

Az ősz szinte minden olyan család számára, ahol iskolás korú gyermek él, anyagi tehertétel, hiszen a tanévkezdés sokszor új iskolatáska, felszerelés, s nem ritkán akár íróasztal, számítógép megvásárlásával jár. A jövedelemigazolás nélküli zálogkölcsön egyre népszerűbb Magyarországon.

A BÁV zálogkölcsöne könnyít az iskolakezdés terhein

Nemcsak az általános és középiskolás diákok útnak indítása kerül sokba – egyes becslések szerint akár 50-100 ezer forint is lehet az iskolakezdésük költsége –, de az egyetemisták albérletének kifizetése is nehéz helyzetbe hozza a háztartásokat. A magyar családok kétharmadának nincs jelentős megtakarítása, a mostani infláció pedig a még félretett tartalékokat is megtépázta, emiatt a szeptemberi tanévkezdéskor sokan hitelfelvételre szorulnak.

„A BÁV és jogelődjei mintegy 250 éve kínálják a zálogkölcsönt, mint etikus pénzügyi megoldást. Idén is több ezren fordulnak szeptemberben hozzánk, amely elsősorban annak köszönhető, hogy a zálogkölcsön minden értéktárggyal rendelkező ember számára a mai napig gyors készpénzes segítséget jelent” – mondta Dilkné Mórocz Zsuzsanna, a BÁV Zálog szakértője. Hozzátette: a BÁV országosan közel 80 fiókban kínál zálogkölcsönt, amelynek népszerűsége a gyorsaság mellett abban is rejlik, hogy nem szükséges megjelölni a hitel célját. A BÁV tapasztalatai szerint az őszi időszakra az iskolakezdés mellett a fűtési szezonra való felkészülés, a korszerűsítés, valamint a tüzelőanyag beszerzése is hatással van.

Duplán érvényes a mondás: kétszer ad, aki gyorsan ad. A BÁV Zálogkölcsön segítségével bárki könnyen és gyorsan hozzájuthat az átmeneti időszak áthidalásához szükséges készpénzhez, amelynek felvételéhez nem kell munkáltatói igazolás, ingatlanfedezet vagy meglévő folyószámla. Mindezt ugyanis a zálogba adott értéktárgy helyettesíti, ami lehet aranyékszer, egyéb aranytárgy, de akár festmény, műtárgy, nagy értékű óra is. Sokakban él a tévhit, hogy ha a futamidő végéig nem sikerül visszaváltani a zálogtárgyat, az elvész, ez azonban nincs így: a BÁV a lejáratot követő hónap végéig türelmi időszakot biztosít, amely alatt, ha szükséges, a futamidő meghosszabbítását kérhetik az érintettek.

A kölcsön nyújtója a BÁV Pénzügyi Zrt., illetve a PERUN Zrt. THM: 21,9-52,0%


Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás: