A befektetők szemében felértékeli a céltársaságot az ESG-érettség

A megkérdezett befektetők nyolcvankét százaléka nyilatkozott úgy, hogy az ESG témaköröket jelenleg is vizsgálják a tranzakciós folyamatok során, 67 százalékuk pedig felárat is fizetne egy olyan céltársaságért, amely érett és összehangolt ESG stratégiával rendelkezik.

A befektetők szemében felértékeli a céltársaságot az ESG-érettség

Egy – Európában, Közel-Keleten és Afrikában tevékenykedő több mint 150 befektető körében végzett –friss KPMG felmérés szerint a befektetők aktívan integrálják befektetési döntéseikbe a Környezeti, Társadalmi és Vállalatirányítási (ESG) szempontokat. Mi több, a felmérés eredményei szerint közel megduplázódik azon befektetők aránya, akik a jövőben ESG átvilágítást terveznek végezni a tranzakciós folyamat részeként, míg azok aránya, akik nem fognak ESG átvilágítást készíttetni, mindössze öt százalékra csökken.

A KPMG által elvégzett, a napokban közzétett KPMG 2022 EMA ESG Due Diligence Study című tanulmány eredményei azt mutatják, hogy a befektetők nagy része (67%-a) hajlandó felárat fizetni az olyan céltársaságokért, amelyek magas szintű ESG érettséget mutatnak azon területeken, melyek a befektetők ESG stratégiáiba illeszkednek. A befektetők közel ötöde nyilatkozott úgy, hogy öt százalékos, vagy ennél magasabb prémiumot lenne hajlandó fizetni.

“A fenntarthatóság egy meghatározó megatrenddé alakult, amely világszerte hatással van a vállalkozások működésére, ez alól pedig a tranzakciós piac sem kivétel. A KPMG irodák tapasztalatai alapján a befektetők minden régióban és minden ágazatban aktívan beépítik az ESG szempontokat befektetési döntéseikbe” – állapította meg Szabó István, a KPMG CEE régió fenntarthatósági vezetője. “Arra kell számítanunk, hogy az ESG átvilágítás egyre általánosabbá válik a tranzakciók keretében is.”

A KPMG tanulmány eredményei alapján azonban az is megállapítható, hogy az ESG átvilágítás tartalma kapcsán nincs egyetértés, a céltársaságok pedig nem mindig képesek megfelelő minőségű adatokat vagy dokumentációt szolgáltatni. Ennek következtében, a szakemberek gyakran ütköznek nehézségekbe a megállapításaik, illetve az azokhoz kapcsolódó pénzügyi hatások és értékteremtési lehetőségek számszerűsítése során.

“A befektetők számos kihívással szembesülnek az ESG átvilágítás tranzakciós folyamatba való beépítése során” – mondta Clive Adendorff, az EMA ESG Hub COO partnere. “Az ügyfelek tudni akarják, »hogy mi számít jónak« a versenytársaikhoz és a piaci elvárásokhoz viszonyítva. Ezen felül meg akarnak győződni arról, hogy a kockázatok mellett teljes rálátással rendelkeznek a potenciális lehetőségekről is.”

A KPMG 2022 EMA ESG Due Diligence Study a felmérések és a befektetőkkel végzett személyes interjúk eredményeit kielemezve von le következtetéseket arról, hogy a tranzakciós döntéshozók milyen tevékenységet folytatnak az ESG területén. A szerzők arra jutottak, hogy a gyakorlott, ESG átvilágítást végző szakértők összehangolják az átvilágítás során elvégzett eljárásokat az átfogó vállalati ESG stratégiával, illetve az ESG átvilág& iacute;tás megállapításait összekapcsolják a tranzakció zárása utáni intézkedésekkel.

A kockázatok elkerülése fontos – de a kockázatok elkerülése mellett a gyakorlott ESG átvilágítással foglalkozó szakemberek inkább az ESG-vel kapcsolatos, a tranzakció zárása utáni értékteremtési lehetőségekre helyezik a hangsúlyt” – mondta Szabó István, KPMG CEE régió fenntarthatósági vezetője. “A potenciális lehetőségek korai felismerésében monetáris értéket látnak, így befektetnek azon folyamatokba, melyek a lehetőségek feltárására irányulnak.”

A világ egyik vezető tranzakciós tanácsadójaként és fenntarthatósági tanácsadást nyújtó szolgáltatójaként, a KPMG tanácsadói hozzá tudnak járulni a tranzakciók és az ESG szempontok összekapcsolásához, és élen járnak e gyorsan fejlődő területen zajló fejlesztésekben. Számos, vezető stratégiai és pénzügyi befektetővel dolgoznak együtt annak érdekében, hogy azonosítsák és kidolgozzák az ESG-vel kapcsolatos tranzakciós stratégiákat és folyamatokat, amelyek megfelelnek a befektetők ESG-vel kapcsolatos egyedi igényeinek és céljainak.

“A felmérés eredményei alapján az ESG átvilágításoknak két fajtáját különíthetjük el: a dedikált (kifejezetten az ESG témaköröket célzó) ESG átvilágításokat, valamint a fragmentált ESG átvilágításokat, melyek során az ESG hatókörébe tartozó témaköröket relevancia szerint a pénzügyi, adózási, jogi, üzleti és műszaki átvilágítások keretein belül külön-külön vizsgálják” – mondta Pájer Ákos, a KPMG Magyarország Tranzakciós Tanácsadási csoportjának igazgatója. “Míg a stratégiai befektetők mindkét módszert alkalmazzák, addig a pénzügyi befektetők a dedikált ESG átvilágítást preferálják döntő többségben.”


Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás: