A Bitcoin ára bravúros trükköket mutat

A Bitcoin (BTC), a világ legnagyobb kriptója március 8-án új történelmi csúcsot ért el 70,083.05 dollárral.

A Bitcoin ára bravúros trükköket mutat

Az erőteljes pillanat után ugyan egy röpke hétvégére visszapattant az értéke, de cikkünk írásakor újabb dicső pillanatokat él át, és hétfő délelőtt 71,613.68 dolláron áll.

Cikkünk írásakor ez a legújabb történelmi csúcsa.

 

bitcoin árfolyam grafikon

Mellette egy új kriptopiaci résztvevő, a Green Bitcoin (GBTC) mozgása is reménytelinek tűnik, az előértékesítése legalábbis igen pompás ütemben halad előre.

A Bitcoin ünnepelt, majd kissé csendesebb hétvégét rittyentett 

A Bitcoin elmúlt hétvégéje kissé visszafogott volt, és a fenomenális pénteki emelkedés után a hétvégére megpihent: az árfolyama hétfőn hajnalra 1,27%-ot csökkent. Ettől függetlenül most már az összes BTC-befektető ismét ünnepi mámorban úszik, hiszen a mostani árfolyam már 2,34%-os emelkedésről tanúskodik.

A befektetők természetesen nem alszanak, továbbra is árgus szemekkel figyelik a legfontosabb technikai adatokat és mérőszámokat.

A 24 órás kereskedési volumen 48,71 milliárd dollár, tehát a kereslet még mindig elég erősnek számít. 

Sok elemző szerint a BTC bikafutamában még bőven maradt energia, és mutathat meglepetéseket.  

Persze az is előfordulhat, hogy egy újabb ATH-hoz lépegetve ismételten ellenállásba ütközik majd, és legalább egy rövid távú visszalépés következik.

A piaci hangulat még mindig elég pozitívnak számít, és a Crypto Fear & Greed Index az "Extreme Greed" kategóriában tartózkodik.

fear & greed index

Forrás: https://alternative.me/

A Tesla újra bevásárol Bitcoinból?

A Bitcoin árfolyam-emelkedéséhez egyébként a kriptoközösség szerint két közelmúltbeli esemény is felelőssé tehető. 

Az egyik ilyen az, hogy az Arkham Intelligence adatai szerint a Tesla Bitcoin-tárcája jelenleg 1789 BTC-vel többet birtokol, mint amennyit a vállalat legutóbbi eredménybeszámolójában szerepeltetett. Úgy néz ki, a Tesla ismét bizalmat szavazott az érmének, és újraindíthatta a Bitcoin-vásárlásait.

Múlt hét csütörtökön történt egy másik jelentős esemény is: a Bitcoin-bányászok március 7-ei bevétele elérte a 75,9 millió dollárt. Ez már csak azért is nagy szó, mert ez a második legjobb napjuk a történelem folyamán.

Ez a bivalyerős teljesítmény is azt mutatja, hogy a Bitcoin-hálózat annak ellenére is nyereséges, hogy a közelmúltban az egyes bányászati műveletek kihívásokkal küzdöttek.

Nagyon úgy tűnik, hogy a Tesla-val kapcsolatos találgatásoknak, és a rekord bányászbevételeknek igenis volt közük a BTC legújabb csúcsának eléréshez.

Ugyan a rövid távú áringadozások nincsenek kizárva, de a Bitcoin vonzereje tartósnak mutatkozik.

A környezetbarát Green Bitcoin ICO-ja meghaladta a 3,1 millió dollárt 

A Bitcoin jelenlegi pályája sokaknak nagy örömet okoz, de érdemes előrelátónak lennünk, és felfigyelni a kriptotérkép egyik új üdvöskéjére, a Green Bitcoin (GBTC) érmére.

Ez egy innovatív, Ethereum blokkláncra épülő ökoszisztéma, mely már most híres a fenntarthatóságáról, és egyedi "Gamified Green Staking" modelljéről. Nem csoda, hogy a korai befektetők ennyire lelkesek vele kapcsolatban.

A Proof-of-Stake konszenzus mechanizmus bevezetésével a Green Bitcoin a bányászat környezetbarát változatát kínálja fel, hiszen a hagyományos Bitcoin-bányászathoz képest csak az energia kis hányadát igényli.

A Green Bitcoin több, mint egy zöld kriptó, túllépve ezen passzív jövedelemszerzést is biztosít a befektetők részére.

A staking rendszer lehetőséget ad a GBTC-tulajdonosoknak arra, hogy indulhassanak a heti Bitcoin-árfolyambecslési kihívásokban, és jutalmat kaphassanak a helyes tippekért.

Ez a játékosított rendszer minden felhasználót arra buzdít, hogy foglalkozzon a platformmal, és így még egy remek közösség is kialakul az érme körül.   

A projekt tokenomikája, amelyet a csapat a Green Bitcoin whitepaper-jében vázolt fel, hosszú távú növekedést és stabilitást segít elő.

A Green Bitcoin törekvése az, hogy olyan platformot teremtsen, amely minden egyes felhasználó érdekeinek kedvez. Ezért is szánt több millió tokent a lekötési juttatásokra és a likviditási célokra.

A fenntartható és jövedelmező Green Bitcoin sikeresen kiaknázza a kripto befektetések iránti növekvő keresletet, és ennek hála az ICO-ja is nagy sebességgel halad kitűzött célja felé.

A GBTC tokenek jelenleg igen kedvező áron, mindössze 0,8022 dollárért érhetők el, és a gyűjtés már több mint 3,1 millió dollárnál tart. Úgy néz ki, hogy a Green Bitcoin még idén elindul a tőzsdéken, és így még nagyobb hatást gyakorolhat majd a piaci életre.

Nézd meg a Green Bitcoin előértékesítését

Ez is érdekelhet:

Mégis mi történik a Shiba Inu-val?

Bálnákra vadászik a kriptosárkány

Scotty the AI vásárlás – Hogyan fektessünk be a $SCOTTY tokenbe

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine.hu semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kripto-befektetések kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás:

Közel 200 ezres futással is kapósak a japán modellek

A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál.
2026. 05. 02. 16:00
Megosztás:

A Parkl megoldásával és a Schneider Electric technológiájával megvalósított elektromos autó töltőinfrastruktúra jött létre a BMW debreceni gyáránál

A Parkl Digital Technologies a saját megoldásait és a Schneider Electric technológiáját használva építette ki Magyarország egyik legnagyobb, vállalati elektromos autó töltőinfrastruktúráját a BMW Group debreceni gyárában.
2026. 05. 02. 15:00
Megosztás:

Charles Hoskinson szerint a Cardano és a Midnight hozhatja el a Web 2.5 korszakát

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és az Ethereum egyik társalapítója ismét nagyívű jövőképet vázolt fel a kriptoszektor következő fejlődési szakaszáról. A beszélgetés középpontjában a Midnight projekt, az ADA ökoszisztéma jövője, az AI-alapú blokklánc-megoldások, az önrendelkező vagyonkezelés, valamint a kvantumszámítógépek jelentette fenyegetés állt.
2026. 05. 02. 14:00
Megosztás: