Bálnákra vadászik a kriptosárkány

A Solana-alapokkal büszkélkedő mém érme, a SMOG az elmúlt 24 órában több, mint 30%-kal emelkedett. Ennek főként az az oka, hogy az ázsiai befektetői roham nem áll meg, és az érme Binance tőzsdén való megjelenéséről is elindultak a pletykák.

Bálnákra vadászik a kriptosárkány

A sárkányos érme igen nagylelkű módon, teljes érmekínálatának mintegy 35%-át ajánlotta fel airdrop céljára. Árfolyama köszöni szépen jól van, és szép ívű emelkedést folytat. A SMOG érme cikkünk írásakor, péntek reggel 0,347 dolláron kereskedik, és amennyiben ez az ütem folytatódik, hamarosan elérheti a vágyott 1 dollárt is.

A mém érmék szektora minden egyéb altcoin-részlegen túltesz, sőt, azzal, hogy a mém tokenek befektetői tízszeres hozammal büszkélkedhetnek, még a Bitcoint is legyőzik. Igen, hozzá kell szoknunk a részvények világában ritkaságszámba menő 10-szeres nyereség gondolatához, hiszen ez a mém érmék világában, így a SMOG teljesítményében is igen gyakori megtapasztalás. 

Csütörtökön a SMOG felkerült a CoinMarketCap nyertestáblázatának legelső helyére, és az 500 legjobb érme közül jelenleg a 263.helyet foglalja el. Ez azért elég szép teljesítmény, főleg, hogy egy frissen listázott tokenről van szó. Ráadásul akárhol is nézünk körül, minden kereskedési oldalon kezd trendivé válni. 

smog token

Forrás: CoinMarketCap

A SMOG szeretne mém érme társai, a Dogwifhat és a MYRO nyomdokaiba lépni. Ezeket a tokeneket a közelmúltban engedték ki a Binance-ra, és csodák csodájára mindkettő hihetetlen magasságokba emelkedett. A spekulánsok szerint ez a sztori várhat a SMOG-ra is, ha jegyzésre kerül a Binance, vagy egyéb felső kategóriás tőzsdén, mint amilyen az OKX vagy a KuCoin.

A tüzes SMOG jól tudja, hogy a trend a barátja, ezért mindent megpróbál, hogy az érdeklődés kereszttüzében maradjon.

Ebben az X- posztban arról lelkendezik a projekt csapata, hogy az érme újabb történelmi csúcsot (ATH) ért el március 7-én, mégpedig 0.3553 dollárral.

A WIF bálnák sorban állnak a SMOG-ért

Nem mindennapi esemény, hogy a SMOG árát a Dogwifhat bálnák pumpálják fel. 

A SMOG persze pimasz módon rájátszott kicsit erre, hiszen elindította a Zealy-n a “Swap WIF for SMOG” kihívást. Így azért is jár az airdrop résztvevőinek XP pont, ha WIF-et cserélnek SMOG-ra. Milyen bravúros észjárás ez! 

A szóban forgó küldetés oldala szerint minél több WIF-et cserél SMOG-ra egy adott résztvevő, annál több XP üti a markát, és ezen a koncepción persze megakadt a bálnák szeme.

Ha neked is van a tarsolyodban WIF, így szerezhetsz érte XP-pontokat:

- Válts WIF-et SMOG-ra a Birdeye-n, a Jupiteren vagy egy másik DEX-en.

- Az XP-t az airdrop 1. fázisának befejezése előtt kapod meg, melyhez a SMOG-ra cserélt WIF összegét veszik alapul.

- Fontos, hogy a felhasználóknak készíteniük kell egy képernyőképet a befejezett tranzakcióról, és el is kell küldjék azt.

- Ha a tranzakció végbement, mindenképp megkapod majd érte a megfelelő mennyiségű XP-t.

Akár bálna vagy, akár nem, a Smog csapatát a Telegram és a Discord oldalakon követheted.

Persze nem csak a WIF-közösség szeme csillant fel a SMOG kriptotérbe érkeztével, a SOL-tulajdonosoktól is szép számmal érkeznek hírek 10 ezer dollár feletti vásárlásokról.

Nézd meg a Smog token oldalát

A SMOG piaci kapitalizációja meghaladta a 270 millió dollárt, de ez még csak az út kezdete

A SMOG elérte a 270 millió dolláros piaci értéket, és 24 órás kereskedési volumene is túlhaladt a 10 millió dolláron. A teljesen hígított piaci tőke is már több, mint 487 millió dolláron áll. A tokenből már több, mint 64 ezren táraztak be, tehát a SMOG fiatal kora ellenére nagyon szépen növekszik.

Ugyan az érme már az eddigi eredményekért is dicséretet érdemel, de ez a tüzes gyöngyszem első körben akár 1 milliárd dolláros piaci kapitalizációt is elérhet, mely ötszörös árfolyam-emelkedést jelentene a számára. Itt jegyeznénk meg, hogy ellenfele, a SHIB piaci kapitalizációja jelenleg 19 milliárd dollár.

A kedves küllemű sárkányos token okosan pozicionál, hiszen jelenleg a sárkány évét éljük. Emiatt szinte törvényszerű volt, hogy felhívja magára az ázsiai vásárlók figyelmét is. Természetesen az egész világ megismerte már ezt az új lehetőséget, így az európai, közel-keleti és afrikai régiók, valamint az amerikai kontinens befektetői is adnak neki egy esélyt. 

Sőt, miután a Bitcoin (BTC) március 5-én elérte a 69,170.63 dolláros csúcsát, lehet, hogy most a konszolidáció időszakát éli. Ez lehetőséget ad a piaci szereplőknek arra, hogy észrevegyenek más ígéretes altcoinokat is, különös tekintettel a mém érmékre.

A SMOG a február 7-ei indulás óta a CoinMarketCap adatai szerint több, mint 640%-os emelkedést produkált, azaz a korai befektetők már most hatalmas nyereségnél tartanak.

A SMOG fair launch tokenhez jelenleg decentralizált tőzsdéken (DEX) juthatunk hozzá, ilyen a Jupiter is. A SOL tulajdonosok pedig előszeretettel vásárolnak belőle.

Az Ethereum alapú vadonatúj mém érmékre is felfigyelt már a kriptovilág. Ám sok vevő megijed a magas díjaktól, amelyek egy-egy forgalmasabb időszakban elérhetik akár a 200 dollárt is. Az ETH érme március 8-án, péntek reggel egy hajításnyira a 4000 dollártól 3,889 dollárt ért el, a SOL pedig majdnem 4%-os emelkedéssel 143 dollárt ér.

Egyébként úgy tűnik, hogy a SMOG bikafutama során az elmúlt pár napban magabiztosan lehagyott néhány mém érmét. Ilyen volt például a Dogecoin, amely 7%-ot esett az amerikai ülésszak kezdetén.

Forrás: CoinMarketCap

Kék: SMOG, narancssárga: DOGE

Látogass el a SMOG honlapjára

Vásárolj Smog tokent és csatlakozz az airdrop kampányhoz

Ahhoz, hogy részt vehess a SMOG airdrop kmapányában, szükséged lesz egy Solana-kompatibilis pénztárcára, például a Phantom nevűre.

Ezt követően már hozzá is juthatsz a SMOG-hoz a Jupiter DEX-en vagy a Birdeye oldalán keresztül SOL, USDT vagy BONK használatával. Ám van egy olyan lehetőség is, hogy a Smog honlapján vásárolsz ETH-val, USDT-vel, vagy bankkártyával. Ekkor 10% kedvezményt kapsz, és a stakelés során igénybe veheted a 42%-os APY-t is.

smog

Az airdrop mesés nyereményekkel vár: keresd fel a Zealy platformot, és teljesítsd az egyszerű feladatokat! Többek között olyan küldetések várnak rád, mint a közösségi oldalakhoz való csatlakozás, és az érmékkel való kereskedés.

A Smog elkényezteti követőit heti rendszerességű nyereményjátékával, ahol akár 5000 dollár értékű SMOG-ot is nyerhetünk.

Az airdrop résztvevői a kampány során bejuthatnak a Hűséges Kiválasztottak közé is. Ezt a lehetőséget egyenlőre titkok sora övezi, de az biztos, hogy számukra a sárkány barlangjában számos bónusz és jutalom van félretéve. 

A YouTube kriptoelemző, Jacob Crypto Bury a SMOG-ot a nyolc legjobb, most beszerezhető  mém token közé sorolja.

Csatlakozz a Smog közösségéhez az X (korábban Twitter), a Discord, és a Telegram oldalakon, és legyél képben a sárkányos érme háza táján történt legfrissebb eseményekről. Ne feledd, az altcoin-szezon kezdetével várhatóan rendkívül népszerűek lesznek a Solana-alapú mém érmék.

A SMOG vágya, hogy minden mém érmét az uralma alá vonjon, és a következő Shiba Inu, Pepe vagy Bonk lehessen. Eddigi törekvései nagyon szépen haladnak, köszönhetően remek marketingjének, játékosságának, és a kínált hasznosságnak.

Nézd meg a Smog érme oldalát 

Ezek is érdekelhetnek:

Elnyúlik a Bitcon rallija, mint a rétestészta

Az Ethereum átszökkent a 3300 dolláron

Green Bitcoin vásárlás 2024 – Útmutató kezdőknek

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine.hu semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kripto-befektetések kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.


Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás: