A Bitcoin már harmadszor dönt csúcsot 2025-ben! Folytatódhat a rali?

A Bitcoin ára július 9-én 111.999 dollárig emelkedett a Binance-en, ami már a harmadik csúcsa volt fél év leforgása alatt. Bár a kriptovaluta erősen indította az évet, és Trump beiktatásának napján megdöntötte a korábbi csúcsát, amikor majdnem elérte a 109.600 dollárt, a csúcspont után több hetes esésbe kezdett.

A Bitcoin már harmadszor dönt csúcsot 2025-ben! Folytatódhat a rali?

A korrekció egészen április 9-ig tartott, amikor a Bitcoin a napot 75.000 dollár körül zárta. A 2025-ös mélypontot azonban egy erős fellendülés követte, ugyanis május 22-én újabb csúcsot állított, ezúttal 111.900 dolláron. Július 9-én azonban a Bitcoinnak sikerült a májusi csúcsát is túlszárnyalnia, ugyanis több tőzsdén az ára egy rövid időre 112 ezer dollár fölé emelkedett, felállítva a harmadik 2025-ös csúcsát.

A legújabb csúcs után számos kereskedőben felmerült a kérdés, hogy vajon merre veszi az irányt a Bitcoin árfolyama. Bár a csúcs óta az ár kissé visszaesett, több érv is a rali folytatódása mellett szól. Jelen cikkünkben megpróbálunk választ találni arra a kérdésre, hogy milyenek a Bitcoin kilátásai 2025 végéig, illetve esélyes-e egy újabb csúcs a közeljövőben.

Miről árulkodik a Bitcoin grafikonja és a fundamentális tényezők?

A Bitcoin kissé ráijesztett a kereskedőkre, amikor június végén 100.000 dollár alá esett, ugyanis egy rendkívül fontos pszichológiai árszintről van szó. Szerencsére az ár nem maradt túl sokáig öt számjegyű. Sőt, a Bitcoin csupán néhány órát töltött 100 ezer dollár alatt, majd talpra állt, megrázta magát, és három nappal később már 108 ezer körül mozgott.

Ezen a szinten csaknem egy hetet töltött, és amikor már a legtöbb kereskedő izgalmasabb eszközök után kezdett kutatni, ismét elindította a hullámvasutat. Az ára július 2-án 105 ezer dollárra esett, majd 3-án átlépte a 110 ezres szintet. Sajnos a rali itt be is fejeződött, amit ismét egy néhány napos konszolidáció követett, amely alatt a Bitcoin árfolyamán egy csökkenő háromszög alakzat rajzolódott ki. Az alakzatból a Bitcoin árának július 9-én sikerült kitörni, és az alakzathoz hűen pontosan annyit emelkedett, mint a csökkenő háromszög legalacsonyabb és legmagasabb pontjai közötti különbség, pontosabban 3%-ot.

Bitcoin USDT árfolyam grafikon

Technikai szempontból a háromszög legmagasabb pontja, vagyis a 110.500 dolláros szint támaszként szolgálhat az elkövetkező napokban és hetekben. Ami pedig a technikai mutatókat illeti, szinte mindegyik további áremelkedésre utal. Az egyszerű és exponenciális mozgóátlagok mindegyike a jelenlegi árszint alatt van, így támaszként szolgálhatnak az esetleges esésekkel szemben. Az egynapos RSI 62 körül mozog, ami arra utal, hogy a piac még nem érte el a túlvett szintet. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a MACD is a bikáknak kedvez, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a technikai mutatók mindenképp további emelkedést támasztanak alá.

Ami pedig a fundamentális tényezőket illeti, több érv is alátámasztja a Bitcoin legújabb csúcsát és a rali folytatódását. Az intézményi befektetők érdeklődése és a Bitcoin ETF-ek miatt a BTC kínálatából már kevesebb, mint 15% elérhető a kriptotőzsdéken. A kínálat csökkenése pedig alátámaszthatja a Bitcoin jövőbeli ralijai, főleg ha az újabb csúcsok hatására beüt a FOMO a lakossági kereskedők között. Pozitív tényező továbbá Trump kriptobarát politikája is, valamint az a tény, hogy a Glassnode adatai szerint a BTC kínálatának 80%-a hosszú távú befektetők kezében van. Bár a Bitcoin a múltban számtalan alkalommal megcáfolta az elemzőket, jelenleg a legtöbb tényező a rali folytatódására utal.

Megnézem a Bitcoin Hyper előértékesítését

A Bitcoin Hyper lehet a legjobb befektetés a Bitcoin ralija alatt?

A Bitcoin a technikai és fundamentális tényezők alapján továbbra is az egyik legjobb kriptovaluta befektetés, azonban fizetőeszközként egyre kevesebben használják. Köztudott tény, legalább is a kripto közösségen belül, hogy a BTC tranzakciók lassúk, költségesek és szeszélyesek. A Bitcoinnak tehát égető szüksége van egy olyan megoldásra, amely képes lenne felgyorsítani a tranzakciókat és csökkenteni a díjait. Szerencsére a Bitcoin Hyper pontosan egy ilyen megoldást kínál a 2. rétegű blokkláncán keresztül.

Bitcoin előértékesítés

A Bitcoin Hyper a Bitcoin blokkláncának felgyorsítására a Solana Virtual Machine architektúráját alkalmazná egy okos szerződés formájában. A megoldás a gyakorlatban úgy működne, hogy a felhasználók átutalnák bitcoinjaikat egy meghatározott tárcacímre, amelyet a Bitcoin Hyper láncok közötti hídja felügyel. A BTC tranzakciókat egy Bitcoin Relay Program nevű SVM okos szerződés hitelesíti, majd a sikeres hitelesítés után a tranzakció összegének megfelelő csomagolt BTC-t bocsát ki a 2. rétegű blokkláncon. Miután megtörtént a kibocsátás, a 2. rétegen a felhasználók villámgyors és szinte díjmentes tranzakciókat végezhetnek a csomagolt bitcoinjaikkal. Sőt, a megoldás lehetővé teszi számukra a decentralizált pénzügyben való részvételt és stakinget, és kiterjesztené a Bitcoin alkalmazási területeit.

Ne maradj le a Bitcoin Hyper előértékesítéséről! Csatlakozz a korai befektetők közé

A Bitcoin Hyper által kínált megoldás szükségességét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az előértékesítés már 2,2 millió dollárt gyűjtött össze. Figyelembe véve, hogy a $HYPER tokenek képezik majd a Bitcoin Hyper hálózatának mozgatórugóját, a befektetők komoly érdeklődése egyáltalán nem meglepő.

Ha te is úgy gondolod, hogy a Bitcoin Hyper technológiájának sikere és a Bitcoin ralijának folytatódása esetén az egekbe szökhet a $HYPER tokenek ára, látogasd meg az előértékesítés hivatalos oldalát a cikk alján található linkre kattintva. A $HYPER tokenek aktuális ára csupán 0,0122 dollár, azonban az áruk kétnaponta emelkedik, ezért mindenképp előnyös az előértékesítés korai szakaszaiban vásárolni. A vásárláshoz csatlakoztatnod kell a támogatott kriptovaluta tárcák egyikét, amelyek közül a Best Wallet Web3 tárcát javasoljuk, hiszen nem követel személyazonosság igazolást és rendkívül felhasználóbarát portfóliókezelést kínál. A fizetési opciók között pedig ETH, USDC, USDT, BNB és bankkártyás opció elérhető.

Megnézem a Bitcoin Hyper előértékesítését

Ezek is érdekelhetnek:

Szárnyal a FARTCOIN, belendült a TOKEN6900 előértékesítése

A Snorter ICO nagyot robbanthat a Telegram botok piacán

A legjobb mém érmék, amelyekbe befektethetsz 2025-ben

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kriptovaluta vásárlás kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.


Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás: