A Black Friday a kiskereskedelem feketelevese

Meglehetősen sok jóslat látott napvilágot az idei évet illetően az esztendő végéhez közeledve az inflációról, illetve a kereslet alakulásáról. Amit tudni lehet, az az, hogy az infláció akkor kezd visszaesni, ha a kereslet szűkül – így nem lehet meglepő, hogy az év utolsó hónapjaiban produkált forgalom sokaknak igazi feketelevest jelenthet.

A Black Friday a kiskereskedelem feketelevese

A leginkább érintett termékkörök a nem azonnal szükséges termékek, tehát azok, amiket olcsóbb alternatívákkal lehet helyettesíteni, ilyenek például a nagy értékű műszaki cikkek vagy a nagy kiszerelésű étrend-kiegészítők és vitamin termékek, amelyek esetében sokan inkább kisebb kiszerelést vásárolnak. Így esik az idei év áldozatául a Black Friday is, aminek a műszaki cikkek és a divatipar a fő húzóágazatai. 

A vásárlók járnak jól a kedvezőtlen gazdasági helyzettel

„Sokaknál a visszaesés akár felére csökkent forgalmakat jelent, de összességében a 20-30%-os csökkenés jellemző a Black Friday alatt” – mutatott rá Jánvári András, e-kereskedelmi szakértő, a Multi-vitamin.hu ügyvezető igazgatója. „A vásárlóknak nem lehet okuk panaszra, hiszen a kereskedők rá vannak kényszerítve arra, hogy a meglévő készleteiket akár kisebb haszonnal vagy akár veszteségesen is értékesítsék egy olyan környezetben, amikor csak igazán nagy mértékű akciók mozgatják meg a vásárlókat” – tette hozzá a szakértő.

Így aki szemfüles és sok webáruházban körülnéz, akár komoly különbségekkel is szembesülhet az árak tekintetében. Ha a vásárlók nem találnak számukra megfelelő mértékű akciókat, akkor könnyen döntenek úgy, hogy inkább nem vásárolják meg az adott terméket, ez a cégek esetében a Black Friday akció sikertelenségéhez vezethet. Mivel az emberek az elmúlt hónapokban inkább utazásokra és élményekre költöttek, a raktárkészletek felduzzadtak, amiktől a kereskedők szabadulni akarnak

„Az esetleges sikertelenséget azzal próbálják ellensúlyozni, hogy heteken, akár egy hónapon keresztül tartó kedvezményes időszakot hirdetnek, ezzel igyekeznek minimalizálni a forgalmi visszaeséseiket” – hangsúlyozta Jánvári András. „A vásárlók ezzel jól járhatnak, hiszen, ha a termék forgalmazójának vagy viszonteladójának is hiányzik a forgalma, akkor hajlandóak többet engedni” – tette hozzá a szakértő.

Kellemeset a hasznossal

Egészségtudatosan is érdemes figyelni az akciókat, mert a vitaminok és táplálékkiegészítők piacán is lehet nagy akciókra számítani. „Viszont fontos felhívni a figyelmet, hogy bár bejött az akciós ár feltüntetésének szabályozása, azonban ellenőrzések hiányában sokan figyelmen kívül hagyják ezt. Ha nagyon nagy, már-már gyanús vagy hihetetlen akciót látunk egy általunk nem ismert webáruházban, akkor érdemes utánanézni, hogy valóban annyira kedvezményes-e az a termék, mint amennyire egy adott hirdetésben próbálják feltüntetni” – hívta fel a figyelmet Jánvári András.

Az idei év nagy változása lesz, hogy sok kicsi, a Covid idején nyitott webáruház megy tönkre, mivel korábban nem a szakmai hozzáértésük vagy hiánypótló termékeik, hanem a piac alakulása miatt tudtak kinőni a semmiből – így a recesszió tisztító hatású is egyben. A másik nagy áldozatai a recessziónak a kis üzletek, amelyek nem elég tőkeerősek, így a kedvezményeket sem tudják kellően kihasználni. Így a vásárlóik sem tudnak olyan jó áron vásárolni náluk, mint a nagyobb konkurens cégeknél. „Azt is fontos figyelembe venni, hogy a külföldi weboldalak hazánkban egyre jobban előre törnek, amely komoly fejtörést okoz minden piaci szektornak.

Vitaminok terén a magyar webáruházak sokszor hátrányba is kerülnek, hiszen sok olyan összetevő tiltott nálunk, ami más országokban nem az, vagy csak nem foglalkoznak vele. Viszont, amire mindenkinek felhívnám a figyelmét, az az, hogy ennek ellenére óvatosan vásároljanak külföldi webáruházakból, mivel, ha bármilyen problémájuk van, vagy csak egyszerűen nem azt kapják, amit rendeltek, akkor sokkal kisebb az esély a visszatérítésre” – jegyezte meg Jánvári András, a Multi-vitamin.hu ügyvezető igazgatója.


S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás: