A BMW számára végzett munkája sikerét ünnepelte a Market Építő Zrt. Debrecenben

Több mint 367 millió euró értékben, 400 hektáron valósított meg területelőkészítést és épített ki teljes infrastruktúrát a Market Építő Zrt. és a leányvállalatai. A cégcsoport Debrecen városa és a BMW Group megbízásából 2019 tavasza óta nyolc projekt keretében négy épület teljes körű kivitelezését végezte el. Az összetett, sokrétű munkálatokban a cégcsoport közel kétszáz munkahelyi irányító, vezető szakembere vett részt, akik szerda este, egy nagyszabású rendezvényen, a debreceni Market irodában ünnepelték meg a beruházás sikeres lezárását.

A BMW számára végzett munkája sikerét ünnepelte a Market Építő Zrt. Debrecenben

A debreceni BMW-gyár legösszetettebb és kiemelten technológiaigényes, 140 ezer négyzetméter alapterületű gyártócsarnokát, az összeszerelő üzemet és a hozzá kapcsolódó infrastruktúrát, továbbá három kisebb, összesen 9000 négyzetméter területen elhelyezkedő létesítményt adott át megrendelőjének a Market Építő Zrt. A cégcsoport számára kiemelt jelentőségű beruházásban az anyavállalat mellett az OKM Építőipari és Szolgáltató Kft., a Vilati Szerelő Zrt., az MRKT Padló Kft., az MCM Beton Kft., a TRAG-Plan & Engineering Services Kft. és a Lean Tech Mérnökiroda Kft. vett részt.

A cégcsoport tagjai által megvalósított nyolc projekt magába foglalta a telek építési területté alakítását, amelynek során másfél millió köbméter földet termeltek ki, mozgattak és állítottak be centiméteres pontossággal a szakemberek. Ugyanígy a munkálatok részét képezte a felvonulási létesítmények kialakítása is. A kivitelezés lényegi elemeit – ezzel együtt a nagyobb szakmai kihívást – azonban a Training Center, a tűzoltósági-üzemeltetési épület és a gyárkomplexum sprinkler rendszerének egészét irányító létesítmény kialakítása, valamint a gyártás lelkének számító összeszerelő üzem elkészítése jelentették. Ez utóbbi, 140 ezer négyzetméteres épületben a gyártási terület mellett irodák, logisztikai egységek, öltözők, a gépészeti és gyengeáramú rendszerek működését biztosító terek is helyet kaptak, amelyeket teljes körűen a Market Csoport épített ki. A munka során különösen nagy nehézségeket jelentettek minden résztvevő számára a Covid-járvány hatásai, emellett az energia-árváltozás, a nagyfokú infláció, valamint az építőanyagok áremelkedése is érzékenyen érintette a több éves projektet. A többi között e kihívást jelentő tényezők is hozzájárultak ahhoz, hogy a projekt lezárása olyan sikeresnek tekinthető, amely méltó példája a cégcsoport szakmai elhivatottságának és kitartásának.

„A debreceni BMW-gyár összeszerelő üzemének átadásával egy újabb sikeres Market-projekt zárulhatott le, amely méltán töltheti el büszkeséggel a beruházási munkálatokban résztvevő kétszáz vezető kollégánk mindegyikét. Sok sikert kívánunk a BMW Groupnak a további munkájában, és bízunk abban, hogy az új gyárkomplexum maximálisan támogatja őket céljaik megvalósításában” – mondta Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. alapító-vezérigazgatója, aki egyszersmind köszönetet mondott a cégcsoport munkavállalóinak is, amiért az elvárható legmagasabb minőségben, és az előzetesen kitűzött határidőket betartva bocsáthatják a létesítményeket a nemzetközi piacon elismert beruházó rendelkezésére.

A Market Építő Zrt. Magyarország piacvezető építőipari vállalata, amely 1996-os megalakulása óta több mint 850 nagyberuházás megvalósításában vett részt. A cég – amely 90 százalékban a versenyszférából érkező megrendeléseket teljesít – leányvállalataival közösen a tervezési és kivitelezési munkálatok minden fázisára szakszerű megoldást nyújt. Tevékenysége középpontjában a szakma iránti elhivatottság, az innovációba vetett hit, megrendelői professzionális kiszolgálása és a társadalmi értékteremtés áll. E szemléletnek köszönhetően válhatott az elmúlt közel három évtizedben a hazai építőipar folyamatosan növekvő, stabil hátterű és tőkeerős vállalatává.

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás: