A Bosch a kihívásokkal teli üzleti környezetben is teljesítette célkitűzéseit 2022-ben

Teljesültek a 2022-es célok: az árbevétel 88,4 milliárd euró, a kamatfizetés és az adózás előtti eredmény 3,7 milliárd euró volt Dr. Stefan Hartung, az igazgatóság elnöke: „A klímavédelemhez nemzetközi együttműködésre van szükség” Dr. Christian Fischer, az igazgatóság elnökhelyettese: „Az energiarendszerek átalakulásának megfizethetőnek kell lennie” Dr. Markus Forschner, az igazgatóság pénzügyi területekért felelős tagja: „A Bosch nehéz körülmények között teljesítette éves célkitűzéseit” Filiz Albrecht, az igazgatóság humánerőforrás területért felelős tagja: „A Bosch hamarosan több mint 50 ezer embert foglalkoztat a szoftverfejlesztés területén”

A Bosch a kihívásokkal teli üzleti környezetben is teljesítette célkitűzéseit 2022-ben

A kihívásokkal teli gazdasági helyzet ellenére a Bosch, a technológiák és szolgáltatások szállítója 2022-ben is növelte árbevételét és üzemi eredményét. Az előzetes adatok1 alapján a Bosch csoport árbevétele 88,4 milliárd euró volt, ami 12 százalékos – árfolyamhatások nélkül mintegy 10 százalékos – növekedést jelent az előző üzleti évhez viszonyítva. A kamatfizetés és adózás előtti eredmény 3,7 milliárd euróra nőtt, az üzemi eredmény várhatóan négy százalék körül alakul. „A kihívásokkal teli 2022-es üzleti év is igazolta, hogy a Bosch válságálló, miközben óriási innovációs erővel rendelkezik” – hangsúlyozta a vállalat előzetes pénzügyi adatainak bejelentésekor Dr. Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke. „Továbbra is kihívásokkal teli környezetben, világszerte célzott beruházásokkal biztosítjuk növekedési lehetőségeinket és tovább bővítjük nemzetközi jelenlétünket. Célunk, hogy Életre tervezett technológiákat kínáljunk az embereknek, jelentős társadalmi hozzájárulást is teljesítve ezzel – a klímabarát fűtéstől az energiatakarékosságon át a hosszútávon fenntartható mobilitásig.”

A Bosch a közelmúltban jelentette be, hogy a kínai Szucsouban egy új fejlesztési- és gyártóközpontot hoz létre, ahol kifejezetten a helyi piaci igényeinek megfelelő mobilitási megoldásokon, illetve termékeken dolgoznak majd főként a villamosításra és az automatizálásra fókuszálva. A nagyságrendileg 950 millió eurós beruházást a vállalatcsoport a tervek szerint 10 év alatt valósítja meg. A Bosch ugyanakkor Európában is erősíti a csúcstechnológiát képviselő gyártókapacitásait. „Kiváló példa erre drezdai és reutlingeni chipgyáraink bővítése” – mutatott rá Hartung. „2026-ig további hárommilliárd eurót szán félvezető-beruházásokra, ezzel is enyhítve a mobilitási szektorban mutatkozó chiphiányt.” A Bosch emellett többek között Egyiptomban, Indiában, Mexikóban, az Amerikai Egyesült Államokban és Vietnamban tervez további bővülést.

Világkereskedelem: elengedhetetlen az együttműködés, hogy a jóléti és a klímavédelemi intézkedések sikeresek legyenek

A Bosch számára a piaci és a technológiai környezet változásai – amelyeket különösen a hálózatba kapcsolás, az automatizálás, a villamosítás, valamint a fenntarthatóság idéz elő – az elkövetkező években a növekedés hajtóerejét jelentik majd. A feltörekvő régiókban, például az ázsiai országokban jelentkező kereslet további piaci növekedést eredményezhet. Dr. Stefan Hartung úgy véli, hogy a jelen gazdasági és energiapolitikai helyzetet figyelembe véve összességében kedvező a vállalat pozíciója. Az inflációt növelő energiahiány azonban hosszútávon negatívan hathat a fogyasztásra, és ezzel a monetáris stabilitásra. Ennek megfelelően üdvözölte a korlátozó monetáris politika bevezetését a jegybank részéről, egyúttal óva intett a világgazdasági blokkok kialakulásától. „A gazdasági rendszerek töredezettsége veszélyezteti az innovációs erőt és a jólétet” – húzta alá Hartung. „A klímavédelmi célok eléréséhez pedig elengedhetetlen a nemzetközi együttműködés.”

Az igazgatóság elnöke a környezeti és a gazdasági fenntarthatóság célkitűzései közötti ellentét feloldására a megújuló energiaforrások további fejlesztésében lát lehetőséget. „Az energiarendszerek átalakulásának megfizethetőnek kell maradnia, nem vezethet ellátási zavarokhoz, és ahol csak lehet, meg kell találni a fosszilis tüzelőanyagok alternatíváját.” A Bosch célja ezért az, hogy felgyorsítsa üzemanyagcella- és hidrogéntechnológiai fejlesztéseit. „Ami az elektromobilitást illeti, jelentős megrendelésállománnyal rendelkezünk” – hangsúlyozta Hartung. Ennek eredményeként a Bosch már 2026-ra előreláthatólag hatmilliárd eurónyi árbevételre számít ebben a szegmensben, Kínában pedig a tervek szerint már idén nyereségessé válik az elektromos tengelyek és motorok üzletága.

Klímasemleges technológia: az energiaválság növeli a keresletet

A kihívások ellenére az energia- és klímaválság növeli a klímasemleges technológiák iránti globális keresletet, ami a Bosch számára is új távlatokat nyit. A vállalat már most is több mint 20 milliárd eurós árbevételt ért el otthoni termékeivel. „Termékportfóliónk az otthoni energiafogyasztás mintegy 90 százalékát befolyásolhatja kedvezően” – magyarázta Dr. Christian Fischer, a Bosch igazgatóságának elnökhelyettese, aki egyben a fogyasztási cikkek, valamint az energia- és épülettechnika üzleti szektorért is felel. „Az üzletág árbevételének 85 százaléka a fűtéssel és melegvízellátással kapcsolatos termékek értékesítéséből, 15 százaléka pedig a háztartási gépek eladásából származik.” Németországban a Bosch 2022-ben 50 százalékkal több hőszivattyút értékesített, mint korábban. Míg a hőszivattyúk európai piaca 2025-ig várhatóan évi 25-35 százalékkal nő, a Boschnál pedig közel 40 százalékos bővülés várható, amivel a vállalatcsoport a piaci részesedését erősítheti. A Bosch ezért tovább bővíti hőszivattyú-gyártási kapacitását Európában, az év eleje óta a németországi Eibelshausenben egy újabb telephelyen bővítette gyártókapacitását. A Bosch további növekedési lehetőségeket lát az energiarendszerek átalakulásában. „Ennek az átalakulásnak azonban megfizethetőnek kell maradnia” – emelte ki Fischer. „Nem szabad alábecsülni az épületekben szükséges felújítások és utólagos átszerelések költségeit.” Ezért a Bosch a hőszivattyúból és gázkazánból álló hibrid fűtési rendszerekre összpontosít. A Bosch igazgatóságának elnökhelyettese további lehetőségeket lát a járművek és épületek energiaáramlásának optimalizálásában

Munkáltatói márka: a fenntarthatóság vonzza a képzett munkaerőt

A Bosch saját hosszú távú fenntarthatósági és klímavédelmi célkitűzéseinek megvalósításában is jelentős előrelépést ért el 2022-ben. A vállalat 89-ről 94 százalékra növelte a megújuló források arányát a villamosenergia-fogyasztását illetően. „Már 2022-ben közel felét teljesítettük a 2030-ra kitűzött 1,7 terawattórás energiamegtakarítási céljainknak” – jelentette be Filiz Albrecht, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának humánerőforrás területért felelős tagja, aki a hosszú távú fenntarthatóságért is felel. „A hosszú távú fenntarthatóság iránti elkötelezettségünk eredményeként munkáltatóként is vonzóbb a Bosch.” Albrecht szerint a vállalat fenntarthatósági stratégiája egyre fontosabb szempont a jelentkezők számára. Kiemelte, hogy a szakképzett munkaerőt egyre nehezebb megtalálni a vállalatoknak, ez a Bosch számára is kihívást jelent. Egyúttal rámutatott India szoftverszakértőkért folyó versenyben betöltött egyre növekvő jelentőségére, ahol a Bosch 17 ezer szoftvermérnököt foglalkoztat. A vállalatnál világszerte 38 ezerről 44 ezerre nőtt a szoftvermérnökök száma. Továbbra is nagy a szoftverfejlesztők iránti kereslet, a vállalat mintegy 10 ezer fővel tervezi bővíteni az évtized közepéig a szoftveres csapatát. „A Bosch hamarosan több mint 50 ezer embert foglalkoztat majd a szoftverfejlesztés területén” – mondta Albrecht. A Bosch csoport emellett a gyártásban dolgozó munkatársai digitális ismereteit is gyarapítja, az idén indul például a mobilitási megoldások üzleti szektor „LernWerk” kezdeményezése. Ennek elsődleges célja, hogy minden németországi gyárban fejlessze a „Jövő gyárában” zajló munkához szükséges készségeket.

2022-es üzleti tevékenység: a legnagyobb az árbevétel-növekedést a mobilitási megoldások üzleti szektor érte el

„A félvezetőhiány és a kihívásokkal teli gazdasági környezet ellenére minden üzleti szektor növelte árbevételét” – jelentette be Dr. Markus Forschner, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának pénzügyi területekért felelős tagja. A vállalat legnagyobb üzleti szektora, a mobilitási megoldások üzleti terület 52,6 milliárd euróval érte el a legmagasabb árbevételt 2022-ben, ami 17 százalékos – árfolyamhatások nélkül pedig 12 százalékos – árbevétel-növekedést jelent. „Jó hír, hogy értékesítésünk gyorsabban nőtt, mint a globális autógyártás” – ismertette Forschner, majd hozzátette, a Bosch ennek ellenére sem lehet elégedett jövedelmezőségével, a nyereséget ugyanis a teljes ellátási lánc mentén megnövekedett költségek, valamint a vállalat mobilitási üzletágának átalakítására irányuló előzetes beruházások is csökkentették. Az ipari technika üzleti szektor 14 százalékkal 6,9 milliárd euróra növelte árbevételét, ami árfolyamhatások nélkül 11 százalékos növekedésnek felel meg. Forschner szerint a HydraForce felvásárlása és az Elmo akvizíciója is jelentős mérföldkő az ipari technika üzleti szektor történetében. A fogyasztási cikkek üzleti szektor annak ellenére is kismértékben növelni tudta eladásait, hogy a fogyasztók jelentősen visszafogták vásárlásaikat. Az árbevétel ezen a területen 2 százalékkal – árfolyamhatások nélkül 3 százalékkal – 21,5 milliárd euróra nőtt. Az energia- és épülettechnika üzleti szektor esetében a növekedés ezzel szemben az energiahatékony épülettechnika iránti töretlenül magas keresletet tükrözte. Forschner itt 7 milliárd eurós árbevételről számolt be, a 15 százalékos növekedés árfolyamhatások nélkül 13 százalék volt.

2022-es üzleti tevékenység: erőteljesebb növekedés az év második felében

„Bizakodásra ad okot, hogy minden régió jelentős árbevétel-növekedést könyvelhetett el” – jelentette be Forschner. „Különösen 2022 második felében tapasztalhattunk erőteljes növekedést.” Európában az árbevétel 44,8 milliárd euró volt, a 8 százalékos növekedés árfolyamhatások nélkül 10 százalék volt. „Az ukrajnai háború és annak hatásai főként az európai piacra voltak komoly hatással” – mondta Dr. Markus Forschner. Észak-Amerikában az árbevétel 25 százalékkal – árfolyamhatások nélkül 11 százalékkal – 14,3 milliárd euróra nőtt. Forschner elmondta, hogy kiemelkedő volt a Bosch termotechnika üzletágának az eredménye.

Az összes régió közül a legnagyobb ütemben Dél-Amerikában emelkedett az árbevétel, 30 százalékkal – árfolyamhatások nélkül 21 százalékkal – 1,8 milliárd euróra nőtt. Forschner rámutatott: „Az erős gazdaság kulcsfontosságú tényező volt ebben a növekedésben.” Az ázsiai-csendes-óceáni térségben az árbevétel 12 százalékos – árfolyamhatások nélkül pedig nyolc százalékos – növekedéssel 27,5 milliárd euró volt. Forschner szerint a régió nagymértékben profitált az erőteljes indiai növekedésből, míg Kínában az év végén a koronavírussal kapcsolatos politikai döntések fékezték az üzletmenetet.

A munkavállalók száma 2022-ben: mintegy 18 ezerrel több munkatárs

2022. december 31-én a Bosch csoport világszerte mintegy 420 300 főt foglalkoztatott, csaknem 18 400 munkatárssal többet, mint az azt megelőző évben. A németországi létszám 2600 fővel nőtt 133 400-ra. „A teljes létszámnövekedés csaknem fele a kutatás-fejlesztés területéhez kapcsolódik” – tájékoztatott Forschner. A kutatás-fejlesztés területén 84 800 munkatárs tevékenykedett, közülük 44 000 szoftverfejlesztőként.

Kilátások 2023-ra: veszít lendületéből a globális gazdasági fellendülés

A Bosch idén gazdasági lassulásra és a globális gazdasági teljesítmény két százalék alatti növekedésére számít. „Az emelkedő kamatok visszafogják a beruházásokat, különösen az építőipar és a lakossági fogyasztás terén” mondta Forschner. Európában még a legutóbbi árcsökkenések után is jóval magasabb energiaköltségek súlyosbítják mindezt, Kínában viszont a zéró Covid-politika feladása, illetve az azt követő masszív fertőzési hullámok lecsengése után valószínűleg megindul a kilábalás folyamata, folytatta Forschner, aki szerint a Bosch fontos ágazatokban érzékel gazdasági lassulást, az értékláncokban pedig további emelkedő költségigényekkel számol. Elmondta, hogy mindemellett jelentős források szükségesek az új technológiák finanszírozásához. „Egy olyan innovatív vállalatnak, mint a Bosch, jelentős összegeket kell beruházásra fordítania” – hangsúlyozta. 2023-ban a Bosch célja az árbevétel-növekedés, valamint a vállalatcsoport jövedelmezőségének további javítása. „Jó úton haladunk hosszú távú, legalább hétszázalékos hozamcélunk eléréséhez” – mondta Forschner. „A nehéz világgazdasági környezetben is megőrizzük egyensúlyunkat – jövedelmezőségünk biztosításával és pénzügyi stabilitásunk megőrzésével, valamint beruházásokkal és további akvizíciókkal.”


A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás:

Francia kormány: a GDP-arányos francia államadósság jövőre 121,7 százalékra emelkedik

Franciaország eladósodottsági szintje tovább fog növekedni, és jövőre rekordszintet érhet el: a bruttó hazai termék (GDP) 119,3 százalékát 2026-ban, és 121,7 százalékát 2027-ben - jelezte szombaton a francia gazdasági és pénzügyminisztérium.
2026. 09. 20. 06:00
Megosztás: