A bővülő transzferár-követelményeket idén bírságemelkedés is követi

Az elmúlt két évben több jelentős változás lépett hatályba a magyar transzferár-szabályozásban. Ezek hatására még inkább előtérbe kerültek a kapcsolt tranzakciók, így az adózóknak érdemes minél hamarabb „rendet tenni” ezen a területen.

A bővülő transzferár-követelményeket idén bírságemelkedés is követi

„Az adatszolgáltatás bevezetése kétségkívül az utóbbi idők legnagyobb horderejű változása volt a transzferárak területén. Ez az új kötelezettség nemcsak egy újabb adminisztratív teher, de sok vállalatcsoport esetén a korábbi transzferárazási gyakorlatok újragondolását eredményezte. Emellett az adatszolgáltatás formai beillesztése az adóbevallásba is komoly kihívást jelenthet a tennivalók időzítésében is, hiszen az adóbevallási határidőt érdemes komolyan venni” – hangsúlyozza Gémesi Péter, a Deloitte adóosztályának igazgatója.

A 2022. december 31-ét követően benyújtott társasági adóbevallásban részletes adatokat kell szolgáltatniuk a dokumentációval fedett kapcsolt ügyleteikről, illetve bizonyos olyan tranzakciókról, melyek mentesülnek a transzferár nyilvántartás alól. 

„Az előző két év tapasztalatai alapján megállapítható, hogy minden érintett fél, így az adóhatóság, az adózók és a tanácsadók részére is kihívást jelentett az adatszolgáltatás teljesítése” – mondta Remmers Alex, a Deloitte adóosztályának menedzsere. 

Az adóhatóságnak egy sor értelmezési kérdésre kellett választ adnia, és meg kellett birkóznia a beérkezett hatalmas adat- és információhalmazzal. Az adózóknak pedig szükséges volt megismerkedniük a társasági adóbevallás kiegészítő lapjaival, és azokat a megfelelő adatokkal kellett kitölteniük. Amennyiben egy adózónál nagy számosságú dokumentálandó és ezáltal riportálandó tranzakció volt az év során, ez fokozott adminisztrációs nehézséget okozhatott.

A tanácsadóknak szintén újdonság volt az adatszolgáltatás: egy lépéssel az ügyfelek előtt kellett járniuk, és olyan szolgáltatásokat kellett kifejleszteniük, amelyek valódi segítséget jelentenek az új környezetben. A Deloitte szakemberei például az adatszolgáltatási lapok kitöltésével felmerülő addicionális adminisztratív feladatok csökkentése és egyszerűsítése érdekében egy szoftveres megoldást dolgoztak ki. Ennek segítségével az adatok egy gombnyomással egy üres, vagy akár (az adatszolgáltatási lapok nélkül) kitöltött társasági adóbevallásba kerülnek át, nagymértékben segítve az átláthatóságot, csökkentve a hibázási lehetőséget és egyszerűsítve a beadás előtti módosításokat.

A közelmúlt további két jelentősebb jogszabályváltozása a transzferár-dokumentáció felépítését és az ahhoz kapcsolódó mulasztási bírságok mértékét, valamint – a 2023-ban indult adóévektől kezdődően – azok számítási módját is érintette. A fődokumentum és a helyi dokumentum ügyletenként (vagy összevont ügyletenként) külön nyilvántartásnak minősülnek. A hiányzó vagy hiányos nyilvántartások esetében kiszabható mulasztási bírság a korábbi maximális 2 millió forintról 5 millió forintra (ismételt jogsértés esetén ennek duplájára) nőtt, amely megsokszorozódhat az ügyletek számától függően.

„A bírságok terén emelte a tétet most a jogalkotó. A 2024-es nyári adócsomag részeként átmenetileg – a veszélyhelyzet ideje alatt – duplájára növekedett néhány bírságtétel a 2024. augusztus 1-jét követően esedékes kötelezettségek megszegése esetében” – említi Gémesi Péter.

Így, többek között, a társasági adóbevallás részeként benyújtandó transzferár-adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása, vagy nem megfelelő teljesítése a korábbi 500 ezer forint helyett 1 millió forint mulasztási bírsággal sújtható.


A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás: