A cseh szenátus is jóváhagyta a nyugdíjtörvény vitatott módosítását

A cseh parlamenti felsőház, a szenátus is jóváhagyta szerdán a nyugdíjtörvény módosítását, amely alapján a jövőben nagy infláció esetén jóval kisebb mértékben növekedhetnek a nyugdíjak, mint eddig.

A cseh szenátus is jóváhagyta a nyugdíjtörvény vitatott módosítását

A sokat vitatott és társadalmi indulatokat kiváltó jogszabály életbe lépéséhez most már csak az államfő aláírása szükséges. Petr Pavel, a csütörtökön hivatalba lépő új cseh köztársasági elnök közölte, hogy álláspontját pénteken hozza nyilvánosságra. Az eddig hatályos szabályok szerint a tavalyi kétszámjegyű infláció következtében júniusban átlagosan 1770 koronával (29 205 forint) kellene megemelni a nyugdíjakat. A mostani törvénymódosítás után azonban az átlagos nyugdíjemelés csak 760 korona (12 540 forint) lesz.

A kormánypártoknak a 81 tagú szenátusban több mint hatvan szenátora van, akiknek többsége támogatta a képviselőház által már megszavazott törvénymódosítást. Néhány kormánypárti szenátor viszont elsősorban azért szavazott a módosítás ellen, mert törvénytelennek tartják annak gyorsított eljárásban történt elfogadását. A kormánypártok szerint a nyugdíjak emelésének mérséklésére azért van szükség, hogy stabilizálhassák a közkiadásokat. Az állam az idén ezzel 19,4 milliárd koronát takarít meg. Az ellenzék szerint azonban a jobbközép kormány döntésével "meglopja" a lakosság védtelen, több mint hárommillió fős csoportját. Mind a törvénymódosítást, mind az elfogadás módját gyorsított eljárásban alkotmányellenesnek tartják, és már bejelentették, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak felülvizsgálatért.

Josef Stredula, a cseh-morva szakszervezetek konföderációjának elnöke bejelentette, hogy március végén országos tiltakozóakciót tartanak Prágában a kormánypártok által keresztülvitt döntés miatt. Az eddig érvényes szabályozás szerint a múlt évi infláció nyomán júniusban 11,5 százalékkal kellett volna emelni a nyugdíjakat, most azonban várhatóan csak 2,3 százalékos lesz az emelés. Ez csak 15 milliárd koronával terheli meg az államkasszát, míg az eddig érvényes szabályozás szerint ez a tétel 34,4 milliárd koronát tenne ki. A jövő évben pedig az eddigi szabályok szerinti 58,8 milliárd korona kiadás helyett az államnak csak 15,8 milliárd koronás pluszkiadással kell számolnia.


7 százalék is lehet a költségvetési hiány

Még mindig azt látjuk, hogy a költségvetési hiány akár hét százalék is lehet - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
2026. 06. 11. 19:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált a munkanélküliség áprilisban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban a munkanélküliség áprilisban már a hatodik egymást követő hónapban maradt 5 százalék, ez a ráta gyakorlatilag 2022 februárja óta nem változott.
2026. 06. 11. 18:30
Megosztás:

Az EKB 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 06. 11. 18:00
Megosztás:

Lemondott a brit védelmi miniszter

Lemondott csütörtökön John Healey brit védelmi miniszter.
2026. 06. 11. 17:30
Megosztás:

Heves viharok okoztak károkat Szlovéniában

Heves viharok vonultak át Szlovénia északi és keleti részén szerda este, az erős szél, a felhőszakadás és a jégeső épületekben és a termésben is jelentős károkat okozott - közölte csütörtökön a szlovén katasztrófavédelem.
2026. 06. 11. 17:00
Megosztás:

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
2026. 06. 11. 16:30
Megosztás:

Elismerést kaptak az egészségnevelésben kiemelkedő iskolák Magyarországon

Első alkalommal ítélték oda az Egészségtudatos Iskola címet és a címmel járó pénzjutalmat azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik testi és lelki egészségének a támogatására.
2026. 06. 11. 16:00
Megosztás:

Idén mérsékelt növekedés várható erős forint mellett, de a következő évektől a hiány is csökkenésnek indulhat

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. A gazdasági kilátásokat érdemben javítja, hogy 2026 második negyedévében megállapodás született mintegy 16 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadításáról, amely középtávon támogathatja a beruházásokat és a növekedést. Az erős forint, az enyhülő infláció és a magas nominális kamatszint együttese teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány a következő években fokozatosan csökkenhet – derül ki az MBH Elemzési Centrum legfrissebb Makrogazdasági Kitekintőjéből.
2026. 06. 11. 15:30
Megosztás:

Ismét az elektromos autók lettek a legdrágábbak a használtautó-piacon

Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, májusi közös statisztikája. Az adatok alapján több, mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon, ezzel a hibrid-elektromos árolló ismét nyílni kezdett. A teljes kínálatot vizsgálva az átlagár gyakorlatilag megegyezik a tavaly májusival, a legolcsóbb szegmens azonban tovább zsugorodott, a meghirdetett benzines autók pedig egyre fiatalabbak.
2026. 06. 11. 15:00
Megosztás:

Németország USDC-alapú segélyfizetéseket tesztelt Szíriába az Algorand hálózatán

Németország új szintre emelné a blokklánc-alapú humanitárius kifizetéseket: a német külügyminisztérium egy pilotprojektben USDC stabilcoin segítségével tesztelte, hogyan lehet gyorsabban, olcsóbban és átláthatóbban segélypénzeket eljuttatni Damaszkuszba. A kísérlet az Algorand blokkláncát használta elszámolási rétegként, az eredmények pedig jelentős költségcsökkenést és drámai gyorsulást mutattak.
2026. 06. 11. 14:30
Megosztás:

Felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet

A nyomozók felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet; 830 millió forint vagyont foglaltak le öt gyanúsítottól, akik közül négyet a bíróság letartóztatott, míg egynek bűnügyi felügyeletét rendelte el - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2026. 06. 11. 14:00
Megosztás:

A családtámogatások nyertesei és vesztesei: ezt mutatják a számok

A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a növekedés kettészakította az országot: a többgyerekesek átlag fölé kerültek, a gyermektelen és egygyerekes családok viszont továbbra is az átlagos életszínvonal alatt élnek.
2026. 06. 11. 13:30
Megosztás:

Hyperliquid és Paradigm: túl szigorú lehet a GENIUS törvény AML-szabályozása

A Hyperliquid Policy Center és a Paradigm szerint az amerikai pénzügyminisztérium jelenlegi stabilcoin-szabályozási tervezete túl nagy terhet rakna a kibocsátókra, különösen a DeFi-piacokon. A két kriptoipari szereplő arra figyelmeztet, hogy a túl szigorú AML-előírások akár ki is szoríthatják az amerikai szabályozott stabilcoinokat a decentralizált pénzügyi ökoszisztémából.
2026. 06. 11. 13:00
Megosztás:

Kettős felhasználású infrastruktúra-beruházások európai modelljei – tanulságok Magyarország számára

Az európai NATO‑szövetségesek által alkalmazott kettős felhasználású infrastruktúrafejlesztési modellek jól bevált, gyakorlatban tesztelt megoldásokat kínálnak Magyarország számára is. A kettős felhasználású – azaz egyszerre polgári és katonai célokat szolgáló – infrastruktúra‑fejlesztések egyre meghatározóbb szerepet töltenek be Európában, és a hangsúly mára nem csupán a védelmi vállalások mértékén, hanem azok gyakorlati megvalósításán van. Györfi-Tóth Péter, a DLA Piper Hungary Partnere, Projekt és Restrukturálási csoportvezető, Romsics Viktor, az iroda ICT szektorának vezetője és Hajtó Balázs, a Projektfejlesztési csoport ügyvédjelöltje mutatják be a releváns európai megvalósítási modelleket és az azokból levonható, Magyarországra is alkalmazható tanulságokat.
2026. 06. 11. 12:30
Megosztás:

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport

Több mint 7000 parkolóhellyel és közel 90 elektromos töltőponttal várja az utasokat idén nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport több fejlesztéssel és kapacitásbővítéssel támogatja a repülőtér megközelítését és az utasforgalom gördülékeny kezelését. Az üzemeltető azt javasolja az utasoknak, hogy indulás előtt tájékozódjanak a Budapest Airport weboldalán a közlekedési és parkolási lehetőségekről.
2026. 06. 11. 12:00
Megosztás:

Nem az ár, hanem a rugalmasság jelenti a magyar célgépgyártók versenyelőnyét

A sebesség és a precizitás hazai fellegvárában, a Hungaroringen mutatkozott be a magyar célgépgyártás idei mezőnye. A Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2026-os pályázatai azt mutatták meg, hogy a hazai ipari fejlesztések jelentős része nem elvont technológiai koncepciókból, hanem nagyon is gyakorlati termelési problémákból születik.
2026. 06. 11. 11:30
Megosztás:

Elfogadták az EU-s rendeletet: Júliustól drágább lesz minden Shein és Temu rendelés

Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI-vel csütörtökön.
2026. 06. 11. 11:00
Megosztás:

A kripto az amerikai választások egyik kulcstémája lehet

A digitális eszközök szabályozása, a pénzügyi adatvédelem és a kriptopiaci innováció egyre erősebben jelenik meg az amerikai választási kampányban. Egy friss közvélemény-kutatás szerint két év alatt megduplázódott azoknak a választóknak az aránya, akik a kriptovalutákat fontos politikai kérdésnek tartják.
2026. 06. 11. 10:30
Megosztás:

Kismértékben emelkedtek a fejlett piaci hosszú hozamok, kissé gyengültek a régiós devizák

Az infláció májusban a vártnak megfelelően 4,2%-ra emelkedett az USA-ban, a maginfláció pedig 2,9%-ra. Emellett nőtt a közel-keleti feszültség is, miután Irán több térségbeli országra is csapást mért, így az olajárak 2%-kal emelkedtek. A kötvényhozamok pár bázisponttal feljebb araszoltak, a tízéves amerikai 4,55, a német 3,07% környékére. Az EURUSD alig mozdult, 1,155 körül a jegyzés.
2026. 06. 11. 10:00
Megosztás:

Csökkentek tegnap a tengerentúli indexek Trump elnök éles hangvételű nyilatkozata után

Az amerikai részvénypiacok szerdán jelentős eséssel zártak, miután Donald Trump elnök éles hangvételű nyilatkozatokban jelezte, hogy az Iránnal folytatott tárgyalások túl sokáig húzódnak, és további katonai lépéseket helyezett kilátásba. A piaci hangulatot tovább rontotta, hogy az amerikai hadsereg kedden csapást mért iráni célpontokra, miután egy amerikai katonai helikopter lelövéséért Teheránt tették felelőssé. A befektetők körében nőtt a bizonytalanság a konfliktus eszkalációjának kockázata miatt, ami különösen az energiaárak kilátásait teszi érzékennyé.
2026. 06. 11. 09:30
Megosztás: