A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.

A digitális csalók az embereket célozzák

Sonjic László kiemelte, hogy a fizetési rendszerek biztonságát garantáló rendszereket folyamatosan frissítik, így a csalók a leggyengébb láncszemet, az embereket célozzák.

Már nem a banki azonosítók megszerzése a cél, az elkövetők a pszichológiai manipulációra álltak át: keresik az online térben azokat, akiket hatékonyan meg tudnak támadni.

"A digitális csalások ellen nem elég a technológiai védelem, az is fontos, hogy felismerjük, mikor próbálnak minket manipulálni" - mondta, hozzátéve: az emberi tudatosságra hívja fel a figyelmet a filmsorozat.

A bűnözők mesterséges élethelyzetet teremtenek, amire a kiszemelt áldozat fogékony, majd ezt kihasználva sürgetéssel, zsarolással, nyomásgyakorlással hatékonyan kicsalják a pénzét - fejtette ki Sonjic László. Az MI segítségével "szintet léptek" a csalók - mutatott rá, példaként az ismert személyek, pénzügyi szakértők közösségimédiás álhirdetéseit említette, amelyeknek kép- és hangvilága tökéletes.

Az online csalásokkal elkövetett bűncselekmények száma nem fog csökkenni - jelezte, kiemelten fontosnak nevezve, hogy tájékoztassák az embereket, ehhez neves rendezők, filmszakemberek segítségét veszik igénybe.

Minden platformot kihasználnak, hogy felhívják a figyelmet arra: bárki lehet áldozat. Fel kell ismerni az impulzusokat, amihez a filmek fontos készletet nyújtanak.

A Kiberbűnök krónikája nemzetközi koprodukcióban, magyar, szerb és bolgár alkotók és szereplők közreműködésével készült.

A kampány egyszerre indul több olyan országban, ahol az OTP Csoport jelen van, a kampány üzenete régiós szinten is egységes. A kisfilmek az OTP youtube-csatornáján a https://www.youtube.com/playlist?list=PLbk7lp2JZD3k elérhetőek.

Nyitrai Márton reklámfilm- és videoklip-rendező, a Kiberbűnök krónikája alkotója arról beszélt, hogy a digitális térben leselkedő veszélyek jelenét mutatják be a filmek, azt a pillanatot, amikor egy hétköznapi helyzet váratlanul abszurddá válik.

Az emberekben lejátszódó érzelmi folyamatokra helyezték a hangsúlyt, hogy mi az, ami a rossz döntésig juttatta az áldozatokat. Ha a filmek megnézésével "keletkezik egy motoszkáló gondolat", hogy a kiszemelt inkább kétszer megnézzen egy e-mailt, vagy meggondolja, hogy rákattintson-e az adott hivatkozásra, akkor már célt értek - mondta.

Deák Kristóf filmrendező, az Unoka című film rendezője a személyes érintettségéből kiindulva a társadalmi problémával kereste az összefügést.

A magukra hagyott időseket kihasználják a csalók, nekik semmibe nem kerül ezerszer próbálkozni, és ezerből sajnos nem kétszázan estek áldozatul az unokázós csalóknak még az offline térben - számolt be.

Elmondása szerint a legjobb forrásaik az ügyvédek voltak a film készítésekor, mert a csalások áldozatai a szégyen miatt nehezen szólaltak meg.

A fő célja volt, hogy izgalmas thrillert készítsen, miközben nem kifejezetten "oktatófilmet" akart készíteni, sokkal inkább az áldozathibáztatás elkerülése motiválta.

Az Örökség című, hamarosan a mozikba kerülő film központi problémája az úgynevezett "öregezési csalás", amely során az áldozatot a csalók folyamatosan benne tartják a kitalált hamis narratívában.

A filmben bemutatják, hogy milyen nehéz megvédeni az időseket, amikor egyedül maradnak, és nem figyel rájuk a család - mondta Tasnádi István filmrendező.

Az OTP közölte: a bank védelmi intézkedéseinek eredményeként tavaly az ügyfelek sérelmére elkövetett online pénzforgalmi visszaélések okozta kár több mint 51 százalékkal csökkent egy év alatt.

Adataik szerint a bevezetett intézkedésekkel a múlt évben a lehetséges ügyfélkárok mintegy 84 százalékát sikerült megelőzni, ami több mint 18 milliárd forintnyi megelőzött ügyfélveszteséget jelentett.

A bank pénzügyi csalásokról és a KiberPajzs ismertségéről szóló országos reprezentatív kutatása szerint a 16-75 éves magyarok csaknem egyharmada már találkozott valamilyen online csalással.

Bár a megkérdezettek 79 százaléka hallott a pénzügyi visszaélésekről az elmúlt időszakban, kevesebb mint felük érzi magát felkészültnek az online csalásokkal szemben. A felmérés rámutat arra, hogy a csalások felismerését segítő, közérthető tájékoztatásnak és a tudatosság erősítésének továbbra is fontos szerepe van.


Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás:

Várhatóan szigorítási ciklusba kezd a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó várakozása szerint több mint három év után először kamatemelést jelent be csütörtökön a Bank of England monetáris tanácsa. Az elemzők és a piaci szereplők azzal is számolnak, hogy a jegybanki alapkamat csütörtökre várt emelése egyben egy új, 2027-re átnyúló monetáris szigorítási ciklus kezdetét is jelenti.
2026. 11. 05. 13:00
Megosztás:

Egyre több a turista Romániában

Romániában 11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma az év első három negyedévében - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 11. 05. 12:30
Megosztás:

Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás:

A diákmunkások lehetnek a karácsonyi szezon szuperhősei

Black Friday, karácsony, leltár: nem a Mikulás, hanem szorgos diákok gondoskodnak sok helyen arról, hogy rendben menjen minden az év végi csúcsban.
2026. 11. 05. 11:30
Megosztás: