A felhőre való áttérést támogató lépéseket jelentett be az SAP

Az SAP átfogó erőforrás-, szolgáltatás- és pénzügyi ösztönzőcsomagot jelentett be, amellyel támogatni kívánja az ügyfeleket a felhőre való áttérésben, valamint a felhőben megvalósítható innovációs lehetőségek maximális kihasználásában. A program a felhős migrációk két alapvető nehézségére – a költségekre és a projektek összetettsége miatti félelmekre – vonatkozóan tartalmaz új megoldásokat, és akár 50%-kal csökkentheti az áttérés költségeit, és lerövidítheti annak idejét.

A felhőre való áttérést támogató lépéseket jelentett be az SAP

A legfrissebb, RISE with SAP Migration and Modernization programmal a vezetők a legösszetettebb ERP-rendszereket is képesek lesznek a felhőbe vinni, mivel a program segít felszámolni a statikus adatsilókat, áramvonalasítani a túlzottan összetett folyamatokat, és megszabadulni az egykor egyedileg fejlesztett, kiszolgáltatottságot okozó programoktól.

"Az SAP tisztában van a felhőre való átállás során az ügyfelek előtt álló kihívások összetettségével, az új programmal szeretnénk elismerni a meglévő rendszereikbe történt korábbi befektetéseiket is. Ezért a RISE with SAP Migration and Modernization program nem csak gyakorlati útmutatóval szolgál, hanem anyagi ösztönzőkkel is támogatja a felhősítést” – foglalja össze a frissen bejelentett programok előnyeit Pintér Szabolcs, az SAP Hungary ügyvezetője, aki hangsúlyozza: "Minden eddiginél fontosabb, hogy az ügyfelek megkezdjék migrációs és modernizációs útjukat, hogy kiaknázhassák a legújabb felhőalapú innovációkban rejlő lehetőségeket, beleértve az AI-t és a fenntarthatósági megoldásokat."

A RISE with SAP Migration and Modernization program segít az ügyfeleknek abban, hogy innovációra készek legyenek, és a jövőben is azok maradjanak, és kihasználhassák a folyamatos frissítések és az innovációk előnyeit. Amint az ügyfelek üzleti folyamatai a felhőbe költöznek ugyanis, az SAP átveszi a menedzsment terheit, és egy kiszámítható, biztonságos és a szabályoknak megfelelő működést kínál amellett, hogy az üzleti adatokban rejlő lehetőségek maximális kihasználását is biztosítja az ügyfeleknek. Függetlenül attól, hogy a vállalatok jelenleg az SAP ERP Central Component (SAP ECC) vagy az SAP S/4HANA rendszerrel működnek, a program és a támogatott szolgáltatásai a felkészüléstől az indulásig tartó teljes folyamatot kezelik. Emellett egy sor új szolgáltatást és ösztönzőt is bevezet az SAP, hogy segítse az ügyfeleket a RISE with SAP megoldásra való áttérésben.

Ösztönzőprogram az áttérés és az átalakítás költségeinek csökkentésére

Az SAP ügyfelei befektetésének elismeréseként, valamint az áttérés és átalakítás költségeinek ellensúlyozására egy korlátozott ideig érvényes ajánlatot jelent be, amely akár 50%-kal csökkentheti az áttérés költségeit, és lerövidítheti annak idejét. A RISE with SAP vagy GROW with SAP megoldásra való áttéréskor az SAP S/4HANA és SAP ECC ügyfelek 2024 végéig olyan kreditekhez juthatnak hozzá, amelyek a karbantartás, a felhőszolgáltatások vagy a felhő-előfizetés költségeinek kiegyenlítésére fordíthatók. Ez az ösztönző az SAP S/4HANA Cloud és egyéb olyan üzletági megoldásokra vonatkozik majd, mint az ellátási lánc, a humánerőforrás, a kiadáskezelés, a CRM, az üzleti átalakítási eszközök és a bővíthetőséget biztosító üzleti technológiai platform.

A RISE with SAP módszertan konzisztenciát és minőséget biztosít

A projektek kiszámítható ütemezése érdekében minden bevezetés - mind az SAP tanácsadói, mind a partneri ökoszisztémán keresztüli - a RISE with SAP módszertant követi. Ez biztosítja a projekt előrehaladásának átláthatóságát a legfontosabb mérföldkövek ellenőrzésével. Ezt a módszertant az SAP szolgáltatásai és szakemberei támogatják, a tervezéstől kezdve egészen az éles indulásig. Az SAP képezi és validálja a partnereket a RISE with SAP módszertan használatára, és szorosan együttműködik velük a folyamatosan magas szintű minőség biztosítása érdekében.

Az SAP S/4HANA Cloud Safekeeper szolgáltatás bemutatása

Azon ügyfeleknek, akiknek több időre van szükségük a teljes migráció befejezéséhez, az SAP bevezeti az S/4HANA Cloud Safekeeper szolgáltatást. Ezt a szolgáltatást a RISE with SAP-t használó olyan ügyfelek számára fejlesztették ki, akik az SAP S/4HANA régebbi kiadásaihoz kapcsolódó ügyfélspecifikus karbantartást vesznek majd igénybe. Az SAP S/4HANA Cloud Safekeeper szolgáltatással az ügyfelek felkészíthetik rendszereiket az SAP S/4HANA legújabb verziójára való frissítésre, igényelhetnek frissítési szolgáltatásokat és az infrastruktúra optimalizálását, miközben jelenlegi rendszereik számára további két évig biztosítja az SAP az üzletmenet folytonosságát.


Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás: