A gazdaasszonyok szerves részei a magyar vidéknek

A gazdaasszonyok szerves részei a magyar vidéknek. A gazdaasszonyok munkája nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megőrizzük és továbbadjuk mindazt, amit közös örökségünknek nevezünk, a magyar vidék erejét – erről beszélt a közelgő nemzetközi nőnap alkalmából Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára az V. Kárpát-medencei Gazdaasszony Találkozón az agrártárca pénteki közleménye szerint.

A gazdaasszonyok szerves részei a magyar vidéknek

Az államtitkár szerint ez a találkozó is megerősíti azt, hogy a Kárpát-medencei gazdaasszonyok nem csupán résztvevői a vidéki életnek, hanem egyben a formálói is, az erős és összetartó közösségek kovászai, tudásukkal, tapasztalatukkal, kitartásukkal, egyre gyarapodó közösséget építenek, felelősségvállalásuk messzire kisugárzik.

Hubai Imre kiemelte, hogy sokaknak a gazdaasszony szó hallatán még mindig azok az idők jutnak eszükbe, amikor a családi munkamegosztásban a nőknek nem az irányítás, hanem a csendes háttérmunka, a gazdaság "segítése" jutott.

Rámutatott, hogy akik még most is így gondolkodnak, azok nem ismerik a magyar agrárium valóságát: ma már egyre több nő vezet gazdaságot, irányít családi vállalkozást, vagy akár fejleszt új agrárterméket, korszerű technikát alkalmaznak, online értékesítést végeznek, márkát építenek - írták.

A gazdaasszonyok munkája nagyban hozzájárul ahhoz, hogy anyáról leányra, nagymamáról unokára megőrizzük és továbbadjuk mindazt, amit közös örökségünknek nevezünk, a magyar vidék erejét, amiért is a nők, a gazdaasszonyok iránti tiszteletünk olthatatlan - tették hozzá.

A modern agrárium és az élelmiszeripar életképessége elképzelhetetlen a gazdaasszonyok racionális gondolkozása és szervezőkészsége nélkül.Ahogyan Jókai Mór oly’ találóan megfogalmazta: a nők tudnak látni, anélkül, hogy odanéznének. Ez a látás tartja egyensúlyban a világot, a hagyományt és az innovációt.

Az élelem megtermelésében pedig ott van az elköteleződés, a személyes felelősségvállalás, ami a nőkben elképesztő erővel bír. És talán ez az, ami a mai fogyasztó számára a legnagyobb érték: tudni, kitől jön az étel, ismerni az útját, ahogyan a kistermelők által megtermelt hazai élelmiszerek eljutnak a gazdáktól magyar családok asztalára - áll a közleményben.

A családok mindennapi döntéseiben – abban, mi kerül az asztalra – sokszor a nők vállalják a felelősséget. Ők választanak, ők mérlegelnek, ők gondoskodnak. Így sokszor a gazdaasszony nemcsak termelőként, hanem fogyasztói döntéshozóként is formálja a magyar élelmiszer-gazdaság jövőjét. A tapasztalat pedig, amely évtizedek alatt gyűlt össze, és ma átadnak, az holnap már az utódok önálló döntéseiben, új vállalkozásokban, családi gazdaságokban és közösségekben él tovább - közölték.

A közlemény szerint a gyermek, aki édesanyja, nagymamája mellett látja, hogyan lesz a vetőmagból termés, a termésből étel a család asztalán, az nem csupán egy folyamatot tanul meg. Hanem szemléletet, kapcsolódást, felelősséget és mértéket is.
Megérti és megéli a föld szeretetét, a munka becsületét, az élelmiszer megbecsülését. Ez pedig felbecsülhetetlen érték, amiért tisztelettel adózunk és elismeréssel szólunk arról a munkáról, amely sokszor nem reflektorfényben zajlik, mégis meghatározza a magyar vidék mindennapjait.

"Isten éltesse a hölgyeket, Isten éltessen minden Kárpát-medencében élő, magyar gazdaasszonyt!" - zárta közleményét az AM.


Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás: