A hagyományok fontosságára emlékeztette az amerikai First Lady-t a brit királyi koronázás

A hagyományok fontosságára emlékeztette az amerikai First Lady-t III. Károly koronázási ceremóniája - erről szombaton beszélt Jill Biden, aki az Egyesült Államokat képviselte Londonban.

A hagyományok fontosságára emlékeztette az amerikai First Lady-t a brit királyi koronázás

Joe Biden felesége a koronázás után adott interjúban úgy fogalmazott, hogy nézve a ceremóniát érezhető volt az "illem és udvariasság", ami a világ minden országának polgárát összeköti. Az amerikai elnök felesége az ünnepségen az ukrán államfő felesége mellett kapott helyet, ennek kapcsán Jill Biden megjegyezte, hogy Olena Zelenszkával beszéltek az ukrajnai háborúról, aki köszönetet mondott az Egyesült Államoknak a támogatásért.

A First Lady a koronázás eseményeit lenyűgözőnek nevezte, és egyben "szürreális élménynek" látni, ahogy a koronát a király, majd a királyné fejére helyezik. Fontosnak mondta és kiemelte, hogy unokáját, Finnegant is magával vitte az eseményre, valamint arról is beszámolt, hogy mindenképpen részt akartak venni egy ötórai teán, amiről azt gondolták, hogy "valami, ami annyira brit". Erre a koronázási ünnepség után szombaton délután került sor.

Jill Biden pénteken részt vett a Buckingham-palotában adott fogadáson, amelynek házigazdája, az akkor még koronázás előtt álló, III. Károly volt. Az amerikai politikában az elmúlt hetekben vita bontakozott ki arról, hogy az Egyesült Államokat miért nem az elnök képviseli. Erre a Fehér Ház azzal reagált, hogy amerikai elnök még soha nem vett részt brit királyi koronázáson, és az is első alkalommal fordult elő, hogy a First Lady megjelent. A vitában gyakran hangoztatott érv volt, hogy az idők megváltoztak, hiszen a legutóbbi brit uralkodói koronázás 70 évvel ezelőtt II. Erzsébeté volt.

Tovább bővül a Hungarian Startup University Program

Tovább bővül a Hungarian Startup University Program (HSUP), amelynek célja, hogy bevezesse az egyetemi hallgatókat az innovációs és vállalkozói gondolkodásba - mondta Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
2025. 12. 05. 01:00
Megosztás:

Átlag közeli hőmérsékletű és kissé csapadékos volt a november

Átlag közeli hőmérsékletű és kissé csapadékos volt a november - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján csütörtökön.
2025. 12. 05. 00:05
Megosztás:

Megtorpant az XRP árfolyam, miközben a Ripple lezárta az 1 milliárd dolláros GTreasury felvásárlást

A Ripple legújabb, 1 milliárd dolláros akvizíciója új lendületet adhat a digitális pénzügyi infrastruktúra átalakulásának – még ha az XRP árfolyama közben épp technikai ellenállásba is ütközött. Az XRP árfolyamrali megtorpant, de a háttérben komoly stratégiai lépések történnek: a Ripple célja, hogy átfogó pénzügyi platformmá váljon. Vajon ez elég lesz az új árfolyamcsúcsokhoz?
2025. 12. 04. 23:30
Megosztás:

Elkerülhetetlen a 50 000 dolláros BTC árfolyamzuhanás? – 5 fontos tudnivaló a héten a Bitcoinról, és hogy miért a Digitap ($TAP) a #1 kriptós előértékesítés a portfóliód fedezésére

A Bitcoin volatilitással kezdte a decembert. Az árfolyam a hétvégén meredeken visszaesett, majd visszapattant, és ismét az 50 napos exponenciális mozgóátlag (50-EMA) fölé kapaszkodott. Ez az oda-vissza mozgás számos tőkeáttételes pozíciót likvidált, és gyakorlatilag újraindította a származtatott piacokat, így a kereskedők óvatosabbá váltak, különösen az új makrogazdasági adatok érkezése előtt.
2025. 12. 04. 23:00
Megosztás:

Az ABB és a Toyota együtt alakítják az e-mobilitás jövőjét

Az e-mobilitás Európa-szerte megváltoztatja az emberek közlekedési szokásait. Egyre több autós fontolgatja elektromos vagy plug-in hibrid jármű vásárlását, egyre több otthonban szerelnek fel töltőket, és egyre több vállalat gondolja át járműparkja üzemeltetését. Mivel a közlekedés a globális CO₂-kibocsátás közel egynegyedéért felelős, és ebből a személygépkocsik körülbelül 60 százalékot tesznek ki1, soha nem volt még ennyire nyilvánvaló a megbízható, biztonságos és mindennapi töltés iránti igény.
2025. 12. 04. 22:00
Megosztás:

Áttörés a Bitcoin sidechain infrastruktúrában: Partnerségre lépett a VerifiedX és a Blockdaemon

A Bitcoin ökoszisztéma újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: a VerifiedX és a Blockdaemon stratégiai együttműködésre lépett, amely jelentős előrelépést hozhat a Bitcoin sidechain technológia fejlődésében. A cél egyértelmű: komplex blokklánc funkciókat egyszerűen és felhasználóbarát módon elérhetővé tenni a nagyközönség számára – olyan alkalmazásokon keresztül, mint a Switchblade Wallet és a Butterfly.
2025. 12. 04. 21:30
Megosztás:

A Cardano és a Solana veszélyzónába süllyed, miközben egy elemző 2000%-os kitörési ralira számít a Digitap kiemelkedő előértékesítési teljesítménye alapján

A piaci hangulat medvéssé vált, ahogy a főbb altcoinok meredek esésbe kezdtek. A Cardano árfolyama 0,40 dollár alá esett, míg a Solanáé 130 dollár alá csúszott.
2025. 12. 04. 21:00
Megosztás:

Magyarországon a cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket - közölte a Profession.hu csütörtökön az MTI-vel.
2025. 12. 04. 20:30
Megosztás:

A Mol megvásárolja az 5 naperőművel rendelkező Polsolar Kft.-t

A Mol csütörtökön szerződést kötött a Polsolar Kft. megvásárlására, amely 5 teljesen működőképes naperőművet birtokol Mezőcsát közelében, Kelet-Magyarországon; a naperőművek együttes kapacitása 304 megawatt peak (MWp), amellyel a társaság megnégyszerezi napenergia portfólióját - közölte a Mol Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2025. 12. 04. 20:00
Megosztás:

Energiahatékonyság, digitalizáció, moduláris fordulat: az építőipar 2026-ban

Az építőipar 2025-ben gyakorlatilag padlóra került Magyarországon: az ÉVOSZ konjunktúrafelmérése* szerint az építőipari cégek 60 százaléka árbevétel csökkenéssel számol, 90 százaléka kedvezőtlennek látja a piaci helyzetet. A megrendeléshiány, a bizonytalan gazdasági környezet és a késedelmes fizetések sok vállalkozást az összeomlás szélére sodort. A Mapei trendelemzése szerint a mélyponton a felújítási boom és a támogatott hitelek jelenthetnek fordulatot az ágazatnak.
2025. 12. 04. 19:30
Megosztás:

Új vezető felel a közép-európai régióért az AstraZenecánál

Decembertől Julio Ordaz tölti be az AstraZenecánál a csehországi, szlovákiai és magyarországi működésért felelős regionális igazgatói pozíciót.
2025. 12. 04. 19:00
Megosztás:

A Polymarket visszatér Amerikába: a való világ eseményei mostantól kereskedhető valószínűségekké válnak

A Polymarket nagy visszatérése új korszakot nyit a kriptoalapú jóslópiacok számára: a platform friss amerikai alkalmazása már valós pénzzel zajló sportesemény-piacokat kínál, immár hivatalos szabályozói jóváhagyással. A kriptoszféra egyik legizgalmasabb területe most lép be a mainstream pénzügyi térbe – szigorúbb felügyelettel, mégis a blokklánc rugalmasságával.
2025. 12. 04. 18:30
Megosztás:

GLS csomagszállítási határidők és utolsó szállítási napok az ünnepek idején

A GLS Hungary idén is átfogó tervezéssel, optimalizált működéssel és kibővített szolgáltatásokkal támogatja az év végi megnövekedett csomagforgalom kezelését. A házhoz szállítás mellett a több mint 2600 GLS Automata és 1000 GLS CsomagPont kínálta rugalmas átvételi lehetőségek, valamint a megerősített ügyfélszolgálati kapacitás mind azt szolgálják, hogy a küldemények az ünnepi hajrában is minél gördülékenyebben jussanak el a címzettekhez. Az idén bevezetett GLS Automata Expressz pedig akár a másnap reggeli átvételt is lehetővé teszi a több mint 500 expressz jelölésű automatában.
2025. 12. 04. 18:00
Megosztás:

Az OECD Versenybizottságának egyik alelnöke lett a GVH elnöke

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Co-operation and Development, OECD) Versenybizottságának 17 tagú Tanácsába választották a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökét - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.
2025. 12. 04. 17:30
Megosztás:

8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld - hívta fel a figyelmet az adóhatáság csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2025. 12. 04. 17:00
Megosztás:

A Bitfinex szerint közel a Bitcoin fellélegzése: elindulhat a várva várt „relief rally”?

A Bitfinex friss elemzése szerint a Bitcoin elérhette a piaci mélypontot: az eladók kifáradása, az extrém tőkeáttétel leépülése és az on-chain jelek mind arra utalnak, hogy közeleghet a megkönnyebbülés-rali. A kriptopiacon egyre erősebb a remény a stabilizációra, miközben a BTC egy nap alatt 8%-ot pattant vissza.
2025. 12. 04. 16:30
Megosztás:

Elérte a tízmilliomodik rendelést a Kifli.hu

December első hetében elérte története tízmilliomodik rendelését a Kifli.hu. A közel hat évvel ezelőtt indult online üzletben ma már havonta több mint 300 ezer virtuális kosarat töltenek meg a vásárlók. A mintegy 732 ezer regisztrált vásárlóval rendelkező Kifli.hu szolgáltatása Budapesten és a fővárosi agglomeráción kívül Pest megye nagy részében, valamint jelentős vidéki városokban is elérhető, több, mint 700 futárjával elérve a hazai lakosság közel egyharmadát.
2025. 12. 04. 16:00
Megosztás:

Stabil tartományban maradt a K&H innovációs index

A hazai vállalkozások innovációs aktivitása továbbra is stabil szinten maradt: a K&H innovációs index 2025 második félévében 27 pontot ért el, ami lényegében megfelel az elmúlt három év eredményeinek. A főindex ezzel továbbra is a több éve megszokott, szűk tartományban mozog, miközben több területen is kedvező elmozdulások láthatók.
2025. 12. 04. 15:30
Megosztás:

Világszenzáció Várpalotáról: magyar kutatók mesterséges anyatej szerkezetet hoztak létre

Magyar kutatók várpalotai laborja forradalmi áttörést ért el: mesterséges anyatej-szerkezetet alkottak, amely a természetes anyatej különleges micelláit és liposzómáit utánozza, és előzetes vizsgálatok alapján a hatóanyagok felszívódását rendkívül hatékony módon képes támogatni. Az új technológia a jövőben nemcsak a táplálkozástudományban, hanem akár a gyógyszerhatóanyag-hordozás kutatásában is ígéretes lehetőségeket nyithat meg, akár a rákgyógyszerek jelenlegi formáját, sőt akár az öregedés lassítását is forradalmasíthatja. A jelenleg még szabadalmazás alatt álló eljárás világszenzációként hívja fel a figyelmet Magyarország fiatal kutatóinak innovációjára, amely a tudományos világ előtt új lehetőségeket nyit.
2025. 12. 04. 15:00
Megosztás:

Chainlink áttörés előtt? Kritikus támasz felett stabilizálódik, miközben rekordot dönt a Grayscale új LINK ETF-je

A Chainlink árfolyama továbbra is masszívan tartja magát a kulcsfontosságú 13 dolláros támasz felett, miközben a Grayscale újonnan indított LINK ETF-je már indulása óta több tízmillió dollárnyi befektetést vonzott. A technikai és fundamentális jelek együtt egyre erősebb hosszú távú növekedési potenciált rajzolnak a decentralizált oracle-hálózat köré.
2025. 12. 04. 14:30
Megosztás: