A kisebb kamatemelések hírére emelkedik a nyersolaj ára 

A WTI 80,4, a Brent pedig 86,5 dollár/hordó szinten forgott ma reggel a februári leszállításra, míg az azonnali Ural árjegyzés 66,5 dollár volt. 

A kisebb kamatemelések hírére emelkedik a nyersolaj ára 

A nyersolaj árak emelkedtek Jerome Powell tegnapi beszéde után. A jegybankelnök kisebb mértékű kamatemelésekről beszélt annak ellenére, hogy a Fed elégedetlen az infláció alakulásával.

Kínában a Covid stratégia felpuhulása várható a héten kialakult tüntetéshullám után, aminek egyik jele, hogy már nem kötelező központi karanténba vonulni Covid fertőzés esetén, hanem otthon is lehet maradni és kitölteni a szükséges időt. A tiltakozási hullám az 1989-es Tienanmen téri óta a legnagyobb mértékű megmozdulás volt országszerte. Oroszország novemberben napi 10,9 millió hordó nyersolajat és kondenzátumot bányászott, ami idén március óta a legmagasabb érték.

Az oroszok az EU-s embargó életbe lépése előtt fokozták az exportot is. Az EU-s vezetők továbbra is vitatkoznak az ársapka mértékéről, ami a mostani szóbeszéd szerint 60 dollár körüli lenne, de azt 2-6 havonta újratárgyalnák. A tervezett szabályok szerint az ennél magasabb áron vásárló cégek és országok hajóira nem kötnének biztosítást az európai biztosítócégek, ami jelentősen megnehezíti az orosz exportot.

Az OPEC+ tagállamok december 4-én ülnek össze, de várhatóan nem változtatnak a mostani kitermelési volumeneken. (forrás: ERSTE)


Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító, a visszaigazolások 2-3 napot is igénybe vehetnek - olvasható a szalloda.blog oldal hétfői bejegyzésében.
2026. 08. 11. 03:00
Megosztás:

Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
2026. 08. 11. 01:00
Megosztás:

A magány nemcsak lelkileg, hanem agyilag is öregít

A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
2026. 08. 11. 00:01
Megosztás:

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás: