A kiskőrösi Szlovák Tájház lett az Év Tájháza 2023-ban

A Kiskőrös Város Önkormányzatának fenntartásában, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum tagintézményeként működő kiskőrösi Szlovák Tájház érdemelte ki 2023-ban az Év Tájháza címet - közölte a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége pénteken az MTI-vel.

Dulai András népművelő az 1970-es években a helyi lakosok közreműködésével fogott hozzá a település szlovák értékeinek megmentéséhez. Az összegyűjtött anyagból Bárth János muzeológus közreműködésével 1977-ben nyílt meg a Szlovák Tájház kiállítása, amely a települést 1718-ban újra benépesítő szlovákság kultúráját mutatja be - idézték fel a közleményben.

Az alföldi háztípusba tartozó háromosztatú, vertfalú, szabadkéményes, döngölt agyagpadlós parasztház építtetője és egyben első tulajdonosa Kutyifa András volt, majd az ingatlan a Suba család birtokába került. Akkor építették meg a telek délnyugati felében álló lacikát, azaz nyári konyhát, így nyerte el az épületegyüttes a ma is látható arculatát.

Az ezredforduló után többször folytak rekonstrukciós munkálatok a portán.

A tájházban megtekinthető kiállítás a több mint 300 éve itt élő emberek életmódjának, gondolkodásának, szokásainak és tárgykultúrájának lenyomata. A hagyományosan, enteriőrként berendezett tisztaszoba és pitar mellett a gyűjtemény kiemelkedő darabjai a hátsó szobában bemutatott darabok, a szlovákság által használt tranosciuszok, azaz evangélikus énekeskönyvek, a díszített használati tárgyak, a kékfestő öltözékek, népviseleti ruhadarabok - írták.

A tájház kiállítása emellett bepillantást nyújt a paraszti életmód gazdasági egységeibe is az istállóban és a nyitott színben található paraszti tárgyak segítségével.

Azt írták, napjainkban több helyi felajánlásnak köszönhetően tovább bővült a muzeális intézmény tárgygyűjteménye, az emlékek jelentős részét az anyaintézmény, a Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum Néprajzi Látványtárában mutatják be.

A kiskőrösi Szlovák Tájházban számos rendezvényt is tartanak. Az utóbbi évek kiemelkedő eseménye volt a tavaly közösségi összefogással megvalósult szlovák lakodalmas, melyet helyi néprajzi vizsgálat, gyűjtés és helytörténeti kutatás előzött meg - írták a közleményben.

"Az Év Tájháza díjat elnyert kiskőrösi Szlovák Tájházra jellemző minden négyzetméterén a szakmai hitelesség. Példaértékű helyreállítást végeztek az épületen, a programjaik kiválóak, külön erényük, hogy nagy számú látogató mellett a sajátos nevelési igényű tanulói csoportokat is fogadják" - írták egyebek mellett a díjazottat méltatva.

Az elismerést pénteken adták át a Tájházszövetség országos szakmai találkozóján Veszprémben.


Beszámítják-e a nyugdíjba a szakmunkástanulók gyakorlatát vagy a szakközépiskolai tanulmányok idejét? Rövid válasz

Igen, de nem minden esetben. A szakmunkástanulóként eltöltött idő, illetve a tanulószerződés vagy biztosítási kötelezettséggel járó gyakorlati képzés ideje beszámítható lehet a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időbe. A puszta szakközépiskolai tanulmányi idő azonban önmagában általában nem számít szolgálati időnek, ha az nem járt biztosítási jogviszonnyal, járulékfizetéssel vagy jogszabály által külön elismert jogviszonnyal.
2026. 05. 21. 01:00
Megosztás:

Nő a NATO és Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye

Egyes európai NATO-országok "nukleáris területen végrehajtott nyíltan provokatív lépései" következtében nő a NATO és az Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek adott, szerdán közölt interjújában.
2026. 05. 21. 00:30
Megosztás:

A Balaton egyik legkomplexebb strandkínálata lesz elérhető Keszthelyen

A két fizetős, a kutyás és a szabadstrand jóvoltából idén négy eltérő karakterű strand várja a látogatókat Keszthelyen, az üzemeltetők szerint a Balaton egyik legsokszínűbb strandélményét kínálják ezzel a helyieknek és a turistáknak.
2026. 05. 21. 00:05
Megosztás:

A Wizz Air a járatok menetrendjét is befolyásoló intézkedéseket vezetett be

A Bajnokok Ligája budapesti döntője miatt a Wizz Air több intézkedést hozott, ezek kihatással vannak a menetrendre is - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.
2026. 05. 20. 23:30
Megosztás:

Több parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza-frakció

A rendszerváltozás újabb mérföldkövének nevezte az országgyűlési Tisza-frakció vezetője szerdán azt, hogy a képviselőcsoport benyújtotta első javaslatcsomagját, benne vizsgálóbizottság felállításáról szóló indítványokkal.
2026. 05. 20. 23:00
Megosztás:

Ripple RLUSD áttörés: 1,65 milliárd dollár fölé nőtt a stabilcoin piaci értéke

A Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja, az RLUSD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: piaci kapitalizációja átlépte az 1,65 milliárd dollárt. A növekedés jól mutatja, hogy az intézményi fizetési infrastruktúrákban egyre nagyobb szerepet kapnak a stabilcoinok, miközben a Ripple egyre határozottabban építi globális elszámolási és likviditási hálózatát.
2026. 05. 20. 22:30
Megosztás:

Szlovén alapkezelővel bővült az OTP Csoport

Lezárta az OTP Csoport a szlovén Primorski skladi d.o.o., Koper alapkezelő 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlását - közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 05. 20. 22:00
Megosztás:

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgeti az agrárkamara

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgette a Nemzeti Agrárgazdasági kamara (NAK) szerdai közleményében.
2026. 05. 20. 21:30
Megosztás:

A stabilcoinok csendben a globális pénzügyi rendszer alapjaivá válnak

Richard Teng, a Binance vezérigazgatója szerint a stabilcoinok szerepe látványosan átalakul: már nem csupán kriptotőzsdei kereskedési eszközök, hanem egyre inkább a globális értéktranszfer alapvető pénzügyi infrastruktúrájává válnak. A folyamat élén Ázsia áll, ahol a szabályozási környezet, a digitális fizetési igények és a határokon átnyúló tranzakciók növekedése együtt gyorsítja a stabilcoinok terjedését.
2026. 05. 20. 21:00
Megosztás:

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak

A turizmus továbbra is felülteljesítő ágazata a magyar gazdaságnak, ezt mutatják a turizmus konjunktúra-index (tki) számai is - hangsúlyozta Udvardi Attila, a GKI vezető kutatója szerdán Budapesten, a Konjunktúra, gazdaság, kilátások, adatok, jövő – A turizmus aktuális helyzete 2026-ban" címmel rendezett szakmai tanácskozáson, amelyen ismertették a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb, májusi felmérése eredményeit.
2026. 05. 20. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint szerda estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 05. 20. 20:00
Megosztás:

Vitalik Buterin három lépésben vinné be a natív adatvédelmet az Ethereumba

Az Ethereum következő nagy versenyelőnye nem feltétlenül a gyorsabb tranzakció vagy az olcsóbb gas fee lehet, hanem a beépített adatvédelem. Vitalik Buterin szerint már több olyan technikai fejlesztés is folyamatban van, amely a privát tranzakciókat az Ethereum alaprétegének természetes részévé teheti, miközben a hálózat a kvantumbiztos kriptográfiára is készül.
2026. 05. 20. 19:30
Megosztás:

Magyar Péter Lengyelországban: hogyan reagálhat a lengyel és a régiós tőkepiac?

A Tisza Párt programjában hangsúlyos pont a magyar–lengyel kapcsolatok helyreállítása és új alapokra helyezése. Ennek mentén a választási győzelmet követően Magyar Péter első hivatalos külföldi útja Lengyelországba vezetett, ahol jelenleg is egyeztetések folynak. Milyen hatással lehet a látogatás, illetve a külpolitikai irányváltás a régió legnagyobb kapitalizációjú tőkepiacára, a lengyelre? Ezt járták körbe a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői.
2026. 05. 20. 19:00
Megosztás:

Közüzemi szolgáltatások ellenőrzése: több mint 2500 beadványt kezelt a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok közreműködésével kiemelten kezeli a villamosenergia-, földgáz-, víziközmű- és hulladékgazdálkodási szolgáltatásokat, mivel ezek a lakosság szinte egészét érintik, és a mindennapi élet elengedhetetlen részét képezik. A tavalyi évben a közüzemi szolgáltatásokkal kapcsolatos bejelentések túlnyomó többsége a számlázással és elszámolással kapcsolatos problémákra irányult.
2026. 05. 20. 18:30
Megosztás:

Jön a brit stabilcoin-szabályozás: új korszak előtt a tokenizált pénzügyek

A Bank of England már a következő hónapban bemutathatja azokat az új szabálytervezeteket, amelyek a rendszerszinten fontos stablecoinok felügyeletét rendezik az Egyesült Királyságban. Sarah Breeden, a brit jegybank pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke szerint a cél nem a pénzügyi rendszer radikális felforgatása, hanem a meglévő alapokra épülő, biztonságos és innovatív digitális pénzügyi infrastruktúra kialakítása.
2026. 05. 20. 18:00
Megosztás:

Erős negyedévet zárt a Waberer’s – továbbra is vételre ajánlja a részvényt az MBH

Növekvő bevételekkel és stabil jövedelmezőséggel indította a 2026-os évet a Waberer’s International Nyrt. – derül ki az MBH Befektetési Bank legfrissebb részvényelemzéséből. A társaság teljesítménye összhangban van az elemzői várakozásokkal, így a bank továbbra is „VÉTEL” ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat határoz meg a részvényre.
2026. 05. 20. 17:00
Megosztás:

Kvantumkockázat a Bitcoin-hálózaton: 6,04 millió BTC lehet hosszú távon sebezhető

Egy friss on-chain elemzés szerint a Bitcoin-kínálat jelentős része olyan címeken található, ahol a nyilvános kulcs már láthatóvá vált a blokkláncon. Ez önmagában nem jelent azonnali veszélyt, de a kvantumszámítógépek fejlődésével hosszabb távon fontos biztonsági kérdéssé válhat a BTC-tulajdonosok, tőzsdék és intézményi szereplők számára.
2026. 05. 20. 16:30
Megosztás:

Az Intrum megkötötte első társbefektetési ügyletét Kelet-Európában

Az Intrum AB, Európa vezető hitelkezelési szolgáltatója, lezárta első társbefektetési tranzakcióját Magyarországon. Az ügyletet egy új partnerrel, Európa egyik vezető NPL- (nemteljesítő hitel-) befektetőjével közösen valósította meg, továbbmozdítva ezzel a vállalat tőkekímélő stratégiáját és társbefektetési modelljét.
2026. 05. 20. 16:00
Megosztás:

Ki jár rosszul az erős forint árfolyam miatt?

Kisebb ingadozásokkal, de kitart a forint hónapok óta tartó látványos erősödése, a 10 éves futamidejű állampapírkötvények referenciahozama csökken. Évek óta nem volt ilyen alacsony az állam finanszírozási költsége. Biztató hírek érkeztek a Magyarországnak járó befagyasztott uniós források felszabadításának esélyeiről, a külföldre készülő turisták örülhetnek, hogy évek óta nem volt ilyen olcsó az euró. Az öröm azonban nem teljes, mert nem mindenki osztozhat benne. Az erős forint ugyanis negatívan befolyásolja az exportra termelő, de költségeiket forintban elszámoló hazai cégeket. A nemzetközi fizetések és devizapiaci megoldások szakértője, az AKCENTA CZ friss elemzése erre is mutat példákat és megoldásokat.
2026. 05. 20. 15:30
Megosztás:

A stabilcoin-szabályozás a DeFi-t és a kriptotárcákat is elérheti – figyelmeztet a Consensys

A Consensys szerint az FDIC stablecoinokra vonatkozó javaslata túl szélesre nyithatja a szabályozói kaput, és akár olyan szereplőket is érinthet, amelyek nem bocsátanak ki stablecoint, nem kezelnek ügyfélpénzt, és csupán szoftveres hozzáférést biztosítanak a blokklánc-alapú szolgáltatásokhoz. A vita középpontjában a GENIUS Act végrehajtása, a DeFi-alkalmazások, a self-custody tárcák és az amerikai kriptopiaci szabályozás jövője áll.
2026. 05. 20. 15:00
Megosztás: