A kormány tovább kívánja növelni a már jelenleg is rekordmagas foglalkoztatási arányt

Magyarországon ma a foglalkoztatás 75 százalékos szinten van, hiszen 2010 óta egymillió munkahelyet sikerült teremteni, de a kormány célja, hogy ezt a rekordarányt a következő években még magasabbra, egészen 85 százalékra emelje - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A kormány tovább kívánja növelni a már jelenleg is rekordmagas foglalkoztatási arányt

A tárcavezető a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) főigazgatójával, Gilbert F. Houngbóval közösen tartott sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy a veszélyek és válságok korában kifejezetten indokolt volt a találkozó, mert bár az elmúlt évek krízisei nem a gazdaságból indultak ki, végül mégis súlyos gazdasági kihatásokkal jártak.

Kifejtette, hogy a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború is a feje tetejére állította a világgazdaságot, aminek nyomán új korszak kezdődött, és eközben a munkahelyek megóvása is nagy kihívást jelentett.

Emlékeztetett, hogy a kormány tizennégy éve hirdette meg a munkaalapú társadalom megteremtésére vonatkozó terveit, amelyek lényege, hogy mindenki, aki akar, az tudjon is dolgozni.

"És nekünk ezt kellett megvédeni az elmúlt öt év alatt kétszer is, és a jó hír, hogy mind a kétszer sikerült is megvédenünk a magyar munkahelyeket, sikerült megvédenünk a munkaalapú társadalmat, sikerült megvédenünk azt, hogy mindenki, aki akar, az tud is dolgozni" - sorolta.

Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy hazánk a világ azon kevés országa közé tartozik, ahol a világjárványt követően többen dolgoztak, mint előtte, ez szavai szerint a beruházásösztönzési és munkahelyvédelmi stratégia eredménye volt.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy ma Magyarországon a foglalkoztatás 75 százalékos szinten van, miután 2010. óta egymillió munkahelyet sikerült teremteni, azonban a cél, hogy ezt a rekordarányt a következő években még magasabbra, egészen 85 százalékra emeljék.

"Ehhez szükség van a további modern beruházásokra, szükség van a munkaerő-tartalék aktiválására és szükség van az oktatás és a gazdaság együttműködésének fokozására" - szögezte le.

Ezután megjegyezte, hogy Magyarország immár 102 éve tagja a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek, s nemrég újra beválasztották annak kormányzótanácsába. Illetve üdvözölte, hogy Budapesten működik az ILO regionális irodája, már több mint harminc munkatárssal.

A miniszter arról számolt be, hogy a találkozón érintettek két olyan biztonsági típusú válságot is, amely a munkahelyek megvédése és létrehozása kapcsán fontos feladatot ad a nemzetközi közösségnek.

Tájékoztatása szerint az egyik az ukrajnai háború okozta európai menekültkrízis. Ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy hazánkba több mint 1,3 millióan érkeztek Ukrajnából a harcok kezdete óta, és az állam a mai napig támogatást nyújt a maradni kívánó menekülteket alkalmazó vállalatoknak.

"A menekültek esetében is sokkal jobb, ha dolgozni tudnak, ha munkából van jövedelmük, mintha csak a segélyre szorulnának" - vélekedett.

A másik kérdés, amire kitértek, a migrációs válság volt, erről szólva Szijjártó Péter megismételte hazánk álláspontját: "a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, és nem a bajt kell idehozni, ahol nincsen baj".

Fontosnak nevezte azon előrejelzések komolyan vételét, amelyek szerint Afrika lakossága a következő évtizedekben jelentősen növekedni fog, és felidézte, hogy egyes prognózisok 750 milliós növekedésről írnak húsz éven belül.

"Ezért is fontos, hogy a nemzetközi közösség átfogó gazdaságfejlesztési stratégiát hajtson végre Afrika vonatkozásában, hogy az afrikai országok képesek legyenek munkahellyel ellátni a növekvő lakosságot, mert ha nem tudnak elég munkahelyet létrehozni, nem tudunk elég munkahelyet létrehozni Afrikában, akkor annak két következménye lehet: vagy minden idők legnagyobb migrációs válsága, vagy minden idők egyik legnagyobb humanitárius katasztrófája" - figyelmeztetett.

"Mi mind a kettőt szeretnénk elkerülni, s annak érdekében, hogy sikereket is tudjunk elérni ezekben a feladatokban, az ILO-val továbbra is a lehető legszorosabb együttműködést fogjuk fenntartani" - húzta alá.


40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Az idei év első felében a vevők jelentős része továbbra is hitelből finanszírozta ingatlanvásárlását, miközben a felvett kölcsönök összege is emelkedett. A Balla Ingatlan szakértőinek tapasztalatai szerint a vevők túlnyomó többsége Otthon Starttal próbált vásárolni, miközben a piaci hitelre szorulók egyre nehezebb helyzetbe kerültek a magas ingatlanárak miatt.
2026. 09. 22. 07:30
Megosztás:

Változik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja

Egy-két héten belül megváltozik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja, amely 2025 áprilisa óta bizonyos testtömegindex (BMI) feletti betegeket inaktív állapotba helyezett a várólistán - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfőn az Országgyűlésben.
2026. 09. 22. 07:00
Megosztás:

A Stand kapta idén az Év étterme díjat

A Stand nyerte el idén a Dining Guide Év étterme díjat, valamint a Best of the Best címet is, amelyet ötödik alkalommal adtak át a Széll Tamás vezette étteremnek a Budapesten, hétfő este megrendezett gálán - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 09. 22. 06:30
Megosztás:

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány. Első ütemben három pontban módosítja a jelenlegi rendszert a készülő kormányrendelet: megszüntetik a pedagógusok úgynevezett tartalmi megújító képzéseit, a gyakornokoknak nem kell vizsgázniuk a Nemzeti alaptantervből és az intézmények belső képzéseket is szervezhetnek - írta a kormany.hu hétfőn.
2026. 09. 22. 06:00
Megosztás:

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen, miután a Fehér Ház visszavonta újságíróik akkreditációját, és megtiltotta nekik a belépést a Fehér Házba - jelentette be a három sajtóorgánum hétfőn közös közleményben a Politico beszámolója szerint.
2026. 09. 22. 05:30
Megosztás:

A fogyatékossággal élők megsegítésére 9,3 milliárd forintos program indul

Elfogadták az Országos Fogyatékosságügyi Program intézkedési tervét a következő két évre: idén hat intézkedést előkészítenek, jövőre pedig 78 pontban ír elő feladatokat a terv. A két évben összesen 9,3 milliárd forint költségvetési forrást biztosítanak a terv teljesítésére.
2026. 09. 22. 05:00
Megosztás:

A cseh kormány újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát

Újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát október elsejétől a cseh kormány hétfői döntése szerint. Hasonlóan a tavaszi szabályozáshoz a pénzügyminisztérium rendszeresen meghatározza majd a következő nap maximális árait a tőzsdei árak alakulásának függvényében.
2026. 09. 22. 04:30
Megosztás:

A budapesti albérletárak alakulásának semmi köze a rövid távú bérbeadáshoz

A rövid távú lakáskiadás tiltása és a hosszú távú bérleti díjak csökkenése között nincs ok-okozati összefüggés: az elemzések és a legfrissebb piackutatások egybehangzóan azt mutatják, hogy a lakbérek alakulása egy általános, egész Budapestre jellemző piaci folyamat része, nem pedig az egyes kerületekben bevezetett korlátozások következménye. A GuestGuru szakértői elemzésben mutatnak rá arra, hogy a piaci statisztikák bizonyos elemeinek kiragadása félrevezeti a bérlőket és az ingatlantulajdonosokat egyaránt.
2026. 09. 22. 04:00
Megosztás:

Orbán Anita: az indiai külügyminiszterrel tárgyaltak a V4 csoport képviselői New Yorkban

Indiai kollégájukkal, Szubrahmanjam Dzsaishankarral találkoztak a Visegrádi Csoport országainak külügyminiszterei hétfőn New Yorkban, az ENSZ-hét indításaként - jelentette be Orbán Anita külügyminiszter esti Facebook-bejegyzésben.
2026. 09. 22. 03:30
Megosztás:

Itt a lista! Milyen használt autót vesznek most a magyarok leginkább?

Augusztusban a DataHouse előzetes adatai szerint 79 100 személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon, 8,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Idén jóval kisebbnek bizonyult az augusztusra jellemző szezonális visszaesés, az utolsó nyári hónap forgalma mindössze 3,3 százalékkal maradt el az év előző hónapjainak átlagától – tavaly e visszaesésnek az aránya elérte a 6 százalékot.
2026. 09. 22. 03:00
Megosztás:

Új szakaszba lépett az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködése

Az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2024-ben megkezdett együttműködése új szakaszba lépett: a bank 2026-ban további 30 millió forinttal támogatja a Budakeszi Arborétum fejlesztési és fenntartási munkáit. A partnerség részeként szeptember 18-án az MBH Bank ötven munkatársa önkéntes munkával is hozzájárult az arborétum gondozásához. A résztvevők a géppel nem megközelíthető területeken segítették a pusztuló nyitvatermő állomány kezelését, emellett vezetett túrán ismerkedtek meg az örökerdő-gazdálkodás alapjaival és a klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásaival. Az együttműködés az MBH Bank Fenntartható Jövő Bankja programjához kapcsolódik, amelynek Biodiverzitás Programja a biológiai sokféleség védelmét szolgálja.
2026. 09. 22. 02:30
Megosztás:

Információhiány nehezíti az uniós fellépést a kiberbiztonsági incidensekkel szemben

Az információk elégtelen megosztása miatt az Európai Unió nem tud kellően eredményesen reagálni a nagyszabású kiberbiztonsági incidensekre - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
2026. 09. 22. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben életbe lépett jogszabály lehetővé tette, hogy az önkormányzatok saját döntésük alapján, a helyi adottságokhoz igazodó települési adókat vezessenek be.
2026. 09. 22. 01:00
Megosztás:

Trump: Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett

Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Truth Social közösségi oldalon.
2026. 09. 22. 00:05
Megosztás:

Két euró fölé emelkedik a dízel ára Szlovéniában

Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára első alkalommal emelkedik két euró fölé.
2026. 09. 21. 23:00
Megosztás:

Gajdos László: jelentős volt a túljelentkezés a vízközmű-pályázaton

Óriási az igény a vízhálózatok megújítására, rekord túljelentkezés érkezett a vízközmű-pályázatra - közölte az élő környezetért felelős miniszter hétfőn este a Facebook-oldalán.
2026. 09. 21. 22:00
Megosztás:

Rekordévet zárhat a HelloParks, két új csarnok épül

2026-ban eddig több mint 100 ezer négyzetméternyi területre kötött új bérleti megállapodást, emellett további 30 ezer négyzetméterre szóló bérleti szerződést hosszabbított meg a Futureal-csoporthoz tartozó ipariingatlan-fejlesztő. A folyamatban lévő egyeztetések alapján a vállalat által bérbe adott területek összvolumene év végére elérheti a félmillió négyzetmétert. Az erős keresletre reagálva már folyamatban van a fóti FT7 és a pátyi PT6 csarnok építése.
2026. 09. 21. 21:30
Megosztás:

Mol: többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban

Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban - tudatta a Mol az MTI érdeklődésére hétfőn, arra a bejelentésre, hogy kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írtak alá memorandumot a Naftohaz vállalattal.
2026. 09. 21. 21:00
Megosztás:

Befektetői felmérés: New York és London vezeti a világ pénzügyi központjainak listáját

A piaci szereplők továbbra is New Yorkot és Londont tartják a világ két vezető pénzügyi szolgáltatási központjának a Londonban bemutatott legújabb globális befektetői felmérés szerint. New York azonban az előző felméréshez hasonlóan csak igen szűk előnnyel vezet a brit főváros előtt.
2026. 09. 21. 20:30
Megosztás:

Nőtt az Appeninn árbevétele az első fél évben

Az Appeninn bérbeadásból származó bevétele 11,339 millió euróra nőtt idén az első fél évben, ami 5 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest - közölte az ingatlanbefektetési és vagyonkezelő társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 09. 21. 20:00
Megosztás: