A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek
A közlemény szerint Baka András köztársasági elnök az alaptörvényi kötelezettségének eleget téve hétfőn megtette az Országgyűlés felé az új legfőbb ügyész személyére vonatkozó javaslatát.
Kiemelték, hogy az államfő a jelöltek széles körére kiterjedő, alapos tájékozódást követően Szathmáry Zoltánt találta az ügyészi szervezet legfőbb vezetői tisztségének betöltésére a legalkalmasabbnak.
A jelöltről dönteni az Országgyűlés feladata és felelőssége - hangsúlyozták.
A Sándor-palota egyúttal bejelentette, hogy a köztársasági elnök napirend előtt felszólal az Országgyűlés hétfői ülésén.
Magyar Péter miniszterelnök - több más általa "Orbán-bábnak" nevezett közjogi méltóság mellett - többször is felszólította lemondásra Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészt. Távozásukra május 31-ét nevezte meg határidőnek.
Nagy Gábor Bálint július 22-én nyújtotta be a lemondását. Az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: az igazságszolgáltatás, benne az ügyészség függetlenségének és tekintélyének megóvása a demokratikus intézményrendszer egyik alapja.
Az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé, és nem lehet napi politikai érdekek vagy hatalmi játszmák színtere - fűzte hozzá.
"Ennek egyértelművé tétele érdekében ma - az ideiglenes köztársasági elnök útján - az Országgyűlés elnöki feladatait ellátó alelnökhöz intézett nyilatkozatommal benyújtottam a lemondásomat, kezdeményezve, hogy megbízatásom 2026. augusztus 25-vel szűnjön meg" - tudatta Nagy Gábor Bálint.
A miniszterelnök július 22-én délután közzétett Facebook-bejegyzésében azt írta: lemondott a legfőbb ügyész, ezzel az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg, aki akadályozta a rendszerváltást.