A kriptovaluták most a FED-re figyelnek: fel vagy le?

Jelentősen, 13,1%-kal esett vissza a kriptopiac teljes kapitalizációja augusztusban, elsősorban az Egyesült Államokból érkező kedvezőtlen foglalkoztatottsági adatok miatt – áll a Binance Research legfrissebb kriptopiaci körképében. A trend azonban megfordulhat a Fed szeptemberi kamatdöntő ülése után. Az Ethereum Layer-1 gázdíjak a mélyponton vannak, a stabilcoinok viszont szárnyalnak és egyre nagyobb teret nyernek a hagyományos pénzpiacokon is.

A kriptovaluták most a FED-re figyelnek: fel vagy le?

2024 augusztusában a kriptopiac teljes kapitalizációja 13,1%-kal esett vissza, amit elsősorban makrogazdasági folyamatok magyaráznak, derül ki a Binance Research legújabb, augusztus hónapot vizsgáló jelentéséből.

A vártnál kedvezőtlenebb adatok láttak napvilágot az amerikai munkanélküliségről, a japán jegybank pedig jelentősen megemelte az irányadó kamatot, amely a világ összes tőzsdéjén, de leginkább Ázsiában éreztette a hatását. A kriptopiacon, egyik napról a másikra több mint 819 millió dollárnyi pozíciót kellett zárni, vagyis a kereskedők összességében ekkora veszteséget szenvedtek el az adott pozíción, ami az állományaik automatikus eladásához vezetett. Ilyen mértékű likvidáció 2024 áprilisa óta nem történt.

A hirtelen áresés („flash crash) ellenére a piac az élénkülés jeleit mutatta, amikor Jerome Powell, az amerikai jegybank elnöke egy esetleges szeptemberi kamatcsökkentésre tett utalást, és az Egyesült Államok Gazdasági Elemző Központja (U.S. Bureau of Economic Analysis) a második negyedévi GDP növekedést 3%-ra módosította, ami így a vártnál magasabb lett.

Az amerikai alapkamat 2001 óta nem látott magasságban van, miután 2022 márciusa és 2023 júliusa között folyamatosan emelkedett. A legutóbbi nyolc kamatdöntő ülésen a Fed a kamatlábat változatlanul hagyta, ám most minden jel arra mutat, hogy a következő, szeptember 17-18-i ülésen kamatcsökkentésre kerül sor. A Fed mindig az amerikai gazdaság aktuális állapotának függvényében módosítja a szövetségi alapkamatláb célkamatlábát. Erre azért van szükség, hogy egyfelől az árak ne emelkedjenek tovább (azaz nem szabaduljon el az infláció), másfelől azért, hogy növeljék a foglalkoztatottságot. Most, hogy az amerikai infláció jelentősen csökkent a korábbi csúcsokhoz képest, és gyorsan közelít a 2%-os célhoz, a Fed figyelme a munkanélküliségre helyeződött át. A célkamatláb – azaz a hitel árának – csökkentésével friss pénz áramlik majd az amerikai gazdaságba, elegendő forrást biztosítva a vállalkozásoknak ahhoz, hogy új munkaerőt vegyenek fel, ami pedig vélhetően javítani fogja a foglalkoztatási adatokat.

A jelentés azt is megállapítja, hogy az Ethereum Layer-1 gázdíjai több mint öt éves mélypontjukra értek: az elmúlt hetekben több alacsony prioritású tranzakció is egy gwei-be vagy még ennél is kevesebbe került. A gázdíjak csökkenése az alacsonyabb hálózati aktivitásnak, és a blobok (új típusú adattároló hely) márciusi, Dencun-frissítés során történt bevezetésének tulajdonítható, ami nem csak a Layer-2 gázdíjakat csökkentette, hanem enyhítette az Ethereum Layer-1 leterheltségét is, hozzájárulva ezzel a gázdíjak általános csökkenéséhez.

A jelentés szerint, a konkurens mémérmék megjelenése ellenére a Pump.fun továbbra is az élen áll, és új rekordot állított fel augusztusban az egyetlen nap alatt létrehozott több mint 20 ezer tokenjével. A platform közel 2 millió tokent indított el eddig, és augusztus közepe óta a Solana-alapú decentralizált tőzsdéken ("DEX") a napi tranzakciók több mint 60%-ért felelt. A piaci verseny erősödésével érdekes lesz megfigyelni, hogy a Pump.fun meg tudja-e őrizni dominanciáját vezető mémérme-indító platformként.

A stabilcoin-piac továbbra is virágzik, a tranzakciószámok megközelítik a történelmi csúcsokat és jelentős növekedés tapasztalható a CELO és a Solana ökoszisztémákban is. A CELO USDT-kínálata gyorsan elérte a 200 millió USD-t, a Solana pedig a tranzakciók számát tekintve került vezető pozícióba - a PayPal PYUSD nevű stabilcoinjának piaci kapitalizációja ennek köszönhetően emelkedett 1 milliárd dollárra. Ahogy a stabilcoinok globálisan egyre nagyobb teret nyernek, egyre fontosabb lesz nyomon követni, hogy a makrogazdasági tényezők és a szabályozási változások hogyan befolyásolják ennek a piaci szegmensnek a fejlődését.

Megérkeztek a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció eredményei

Négy nagyvárosban - Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden - 790 gépjármű állapotát mérték fel idén, a 29. alkalommal megrendezett Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében szeptember 15. és 19. között - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 05. 05:00
Megosztás:

Enyhén csökkent a FAO élelmiszerár-indexe szeptemberben

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentéseszerint szeptemberben enyhén mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója, elsősorban a cukor- és tejtermékek árának visszaesése miatt.
2025. 10. 05. 04:00
Megosztás:

A terveknek megfelelő gazdasági eredményekkel zárta az 2025 első fél évét a Vajda-Papír cégcsoport

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első félévet zárt 2025-ben is: az értékesítés nettó árbevétele 11,8%-kal, az adózás előtti eredmény pedig 17%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első hat hónapjában elért 38 milliárd forintos konszolidált árbevétel az egy évvel korábbi 34 milliárd forint után és a tavaly fél évit megközelítő, 4,1 milliárd forint EBITDA a cég hatékonyságnövelő intézkedéseinek, valamint stabil piaci jelenlétének köszönhető. A konszolidált adózás előtti eredmény a 2024 első félévi 3,2 milliárd forintról 3,7 milliárd forintra emelkedett.
2025. 10. 05. 03:00
Megosztás:

Világcsúcs gyorsan gazdagodnak a magyarok!

„Nem az az izgalmas kérdés, hogy sokan lettek milliárdosok, hanem az, hogy milyen gyorsan” – hangsúlyozza Karagich István. A Forbes ma megjelent vagyonos listája igazolja a Blochamps Capital előrejelzéseinek pontosságát: a társaság már 2019-ben – egyedüliként a piacon – azt jelezte előre, hogy 2025-re legalább öt magyar átlépi a 300 milliárdos vagyonhatárt. A magyar elit vagyonosodásának üteme egyébként világcsúcstartó, s ez a folyamat a következő évben – a választások ellenére – sem tompul, átrendeződésre először 2027-től lehet számítani.
2025. 10. 05. 02:00
Megosztás:

Rendkívüli hír! Rövidebb lesz a 2025-ös őszi szünet – itt a pontos dátum

Az iskolai szünetek minden évben kiemelt jelentőséggel bírnak a diákok és pedagógusok számára
2025. 10. 05. 01:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen

A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
2025. 10. 05. 00:05
Megosztás:

A stabilcoinok biztonságosabbak lehetnek, mint más kriptók – de nem mindegy, melyiket választjuk

A legtöbb kriptovaluta ma még nem számít biztonságos befektetésnek a konzervatív befektetők számára. Az elmúlt évtizedben azonban népszerűvé váltak a stabilcoinok – olyan kriptók, amelyek az amerikai dollárhoz vagy más valódi eszközökhöz vannak kötve –, és alternatívát kínálnak a kockázatkerülő befektetőknek.
2025. 10. 04. 23:00
Megosztás:

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
2025. 10. 04. 22:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO nyerte a választást

Az eddig ellenzékben lévő, Andrej Babis korábbi kormányfő vezette Elégedetlen Polgárok Mozgalma (ANO) nyerte a képviselőházi választásokat Csehországban - jelentette be szombaton az eredményeket összesítő Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 21:00
Megosztás:

Rövidített útvonalon jár az M2-es metró

Az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között közlekedik október 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap egész nap. Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz jár - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ közleményben szombaton az MTI-t.
2025. 10. 04. 20:00
Megosztás:

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei: a konstrukció kedvezőbb és rugalmasabb feltételekkel érhető el a hazai mikro- és kisvállalkozások számára - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2025. 10. 04. 19:00
Megosztás:

Visit Hungary: október 14-15. között nemzetközi turisztikai konferenciát tartanak Budapesten

Október 14-15. között rendezik Budapesten a turisztikai szakma csúcstalálkozóját, a Tourism Summit nemzetközi konferenciát - közölte a szervező Visit Hungary az MTI-vel.
2025. 10. 04. 18:00
Megosztás:

Nyugdíjtévedés, lakásvásárlás és adóvisszatérítés - így látják a magyarok és a szakértők

Egyértelműen szükség van az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után igénybe vehető szja-visszatérítés szabályainak változtatására a hazai lakosság és a szakértők szerint is; a nyugdíjkasszákat pedig vonzóbbá tenné, ha a megtakarítások egy részét a jövőben is fel lehetne használni lakáscélra. Az idei Pénztárkonferencián megkérdezett szakértők kétharmada arra számít, hogy az idén 100-150 milliárd forint áramolhat ki a nyugdíjpénztárakból lakóingatlan-vásárlásra, felújításra, hiteltörlesztésre.
2025. 10. 04. 17:00
Megosztás:

Átadták a Waberer’s kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát, amely a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak tanműhelyt biztosít

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: ünnepélyes keretek között átadták a vállalat kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát. A közel 1 milliárd forintos beruházás nemcsak a több mint háromezer járműből álló flotta hatékony és üzembiztos működését segíti, hanem a Széchenyi István Egyetemmel közösen a jövő szakembereinek képzését is szolgálja, hiszen a létesítmény tanműhelyként is funkcionál majd.
2025. 10. 04. 16:00
Megosztás:

Magyarország az európai frisszöldség-exportőrök TOP10-es listáján

A nyár kellős közepén a friss zöldségek különösen nagy népszerűségnek örvendenek – nemcsak a magyar asztalokon, hanem a külföldi fogyasztók bevásárlókosaraiban is.
2025. 10. 04. 15:00
Megosztás:

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

Az idei nyári időszakban közel 10 milliárd forintos forgalmat generáltak a K&H SZÉP kártya birtokosai. A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot. Ezek az adatok összecsengenek a K&H kkv bizalmi index adataival is, jól példázva, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a juttatási forma a felhasználók körében is. A nyári időszakban a legnagyobb forgalmú elfogadóhelyek az ételkiszállító oldalak és egy szállásfoglaló honlap voltak.
2025. 10. 04. 14:00
Megosztás:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni, az eredményeket pedig az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 13:00
Megosztás:

Világszerte minden második ember látásproblémával küzd

Világszerte minden második ember olyan látásproblémával küzd, amely megelőzhető. A látás világnapja alkalmából az Alensa Optika sokkoló tényeket tár fel, és bemutatja azokat az egyszerű lépéseket, amelyekkel ma elkezdhetjük megvédeni látásunkat. Mert ami ma egy apró változtatás, holnap akár az életünket is megváltoztathatja.
2025. 10. 04. 11:00
Megosztás:

Soha nem volt még ennél egyszerűbb a fűtésrendszer megtervezése

Egy ház vagy lakás fűtési rendszerének korszerűsítése, vagy épp egy új épületgépészeti megoldás kiválasztása komoly pénzügyi döntés, amely hosszú távon befolyásolja a rezsiköltségeket és a lakókomfortot. A legnagyobb hiba, melyet pontos tervezés helyett elkövethetünk, a hozzávetőleges becslés. Egy rosszul megválasztott, túl nagy vagy éppen túl kicsi teljesítményű berendezés nemcsak a pénztárcánkat terheli feleslegesen, de a várt kényelmet sem biztosítja, főként nem energia- vagy költséghatékonyan. A Gree innovatív hőszükséglet-kalkulátora most díjmentesen segít megtervezni az ideális fűtési rendszert.
2025. 10. 04. 10:00
Megosztás:

Angela Merkel Budapesten: „Nem akartam, hogy mások interpretáljanak engem”

Szerdán este mutatták be Budapesten Angela Merkel Szabadság című memoárját. A korábbi kancellár, aki 16 éven át vezette Németországot, arról is beszélt, hogy hogyan lehetett nőként érvényesülni a hazai és a nemzetközi politikában, és azt is elárulta: szívesen kóstolgatja az embereket.
2025. 10. 04. 09:00
Megosztás: