A lakásépítéseket még nem lendítette föl az ingatlanpiaci fordulat

A lakásépítéseket még nem lendítette föl az ingatlanpiaci fordulat, ezért a lakáspiaci adásvételek emelkedő száma mellett a tavalyinál kevesebb új otthon készülhet el 2024-ben - közölte az MBH csütörtökön az MTI-vel.

A lakásépítéseket még nem lendítette föl az ingatlanpiaci fordulat

Az elemzés szerint a lakáspiacon lényegesen javult a lakásvásárlási kedv az új otthonteremtési támogatásoknak, a kedvezőbb kamatkörnyezetnek és a gazdasági klíma oldódásának köszönhetően. A CSOK Plusz tavalyhoz képest 10-20 ezerrel növelheti a lakástranzakciók számát, éves szinten összesen 120-130 ezer lakóingatlan cserélhet tulajdonost.

Az MBH a kereslet élénkülésével magyarázta, hogy a becslésük szerint egy év alatt reálértéken 3,6 százalékkal drágultak a lakások Magyarországon. A folyamat várhatóan az év további részében sem áll meg, de a drágulás mértéke 10 százalék alatt maradhat. A hitelezési lendület élénküléséhez mind keresleti, mind kínálati oldalon adottak a feltételek, és a lakásbérleti díjak emelkedése is folytatódhat - írták.

A lakáspiaci élénkülés ellenére az újlakás-építések trendje  egyelőre még csökkenést mutat: mind az első fél évben épült új lakások számában, mind a kiadott építési engedélyek és bejelentések számában egyaránt 18 százalékos a visszaesés 2023. azonos időszakához képest. Az adatok alapján az lászik, hogy tovább folytatódik az évek óta tartó csökkenő dinamika, és ez alapján 2024-ben még a tavalyinál is kevesebb új lakás épülhet Magyarországon, számuk 15-20 ezer között mozoghat - mutattak rá a közleményben.

Az MBH második negyedéves lakáspiaci kitekintője a társaság honlapján olvasható.

Te is locsolod a kertet? Február 4-től lehet pályázni öntözési beruházások megvalósítására

Kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését az Agrárminisztérium, amely hamarosan megnyitja a két, mezőgazdasági üzemen belüli öntözésfejlesztési célt szolgáló beruházások megvalósítására meghirdetett felhívását. A támogatási kérelmek benyújtására a kisebb léptékű fejlesztések esetében 2025. február 4-től, a komplex beruházásokra pedig 2025. március 4-től lesz lehetőség - jelentette be közösségi oldalán Nagy István tárcavezető.
2025. 02. 01. 00:05
Megosztás:

Németországban lassult az infláció

Az elemzők által várt stagnálás helyett lassult a németországi infláció januárban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis előzetes adatokon alapuló pénteki jelentése szerint.
2025. 01. 31. 23:00
Megosztás:

Orbán Viktor a NATO főtitkárával tárgyal hétfőn

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben tárgyalást folytat Mark Rutte NATO-főtikárral - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
2025. 01. 31. 22:00
Megosztás:

Az MBH Bank lett Debrecen kizárólagos számlavezető pénzintézete

Az MBH Bank végzi Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának és intézményeinek számlavezetését 2025 áprilisától. A hitelintézetet Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázat útján választotta ki pénzforgalmi és betétkezelési szolgáltatások biztosítására.
2025. 01. 31. 21:00
Megosztás:

Közzétette negyedéves jelentését a Richter amerikai partnere

Az Abbvie ma tőzsdenyitás előtt számolt be az előző negyedéves teljesítményéről.
2025. 01. 31. 20:00
Megosztás:

Nem okozott meglepetést az amerikai infláció

A vártnak megfelelően a PCE maginfláció havi szinten 0,2% lett decemberben, az előző havi 0,1% után.
2025. 01. 31. 19:00
Megosztás:

Visszaesett a legnagyobb olajcégek nyeresége

Az Exxon a tavalyi negyedik negyedévben 83,4 milliárd dollár bevételt ért el, ami némileg elmaradt a várt 83,7 milliárdtól.
2025. 01. 31. 18:00
Megosztás:

Ingatlankorszerűsítésre használnák fel legtöbben lakástakarék számlájukat

A Fundamenta Lakáskassza Zrt. legfrissebb ügyfélkutatása szerint a lakástakarék számlával rendelkezők többsége meglévő ingatlanja korszerűsítésére vagy gyermekei lakáscéljainak támogatására kívánja felhasználni megtakarítását - közölte az MBH Bank többségi tulajdonában lévő lakás-takarékpénztár pénteken az MTI-vel.
2025. 01. 31. 16:30
Megosztás:

Megtévesztette az utasait a Wizz Air

Megtévesztette utasait a Wizz Air, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt a cégnek visszatérítést kell fizetnie – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénteken az MTI-vel.
2025. 01. 31. 16:00
Megosztás:

Egyszerűsödnek a NAV előtti képviselet szabályai

Február 1-jétől egyszerűsödnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) előtti képviselet szabályai: már elegendő lesz az állandó adóügyi képviselettel megbízni a számvitellel, könyvvitellel vagy adótanácsadással foglalkozó céget vagy szervezetet - közölte a NAV pénteken az MTI-vel.
2025. 01. 31. 15:30
Megosztás:

Tron (TRX) árfolyam előrejelzés, friss TRX kriptovaluta elemzés

Tron (TRX) kriptovaluta árfolyam elemzés technikai indikátorok alapján és TRX árfolyam előrejelzés befektetők számára rövid-, közép- és hosszabb távra.
2025. 01. 31. 15:00
Megosztás:

A kínai gyengélkedéssel együtt is erős az Apple

Az Apple árbevétele 4%-kal 124,3 milliárd dollárra nőtt a 2025-ös pénzügyi év első negyedévében.
2025. 01. 31. 14:00
Megosztás:

Még mindig nincs minden rendben az Intelnél

Az Intel negyedik negyedéves eredménye felülmúlta az elemzői várakozásokat.
2025. 01. 31. 13:30
Megosztás:

Emelkedik a kőolaj ára, Trump ismét vámokkal fenyegeti Kanadát és Mexikót

A kőolaj ára emelkedett, miután Trump elnök ismét 25%-os vámokkal fenyegette meg Mexikót és Kanadát – ebből a két országból származik az amerikai olajimport zöme.
2025. 01. 31. 13:00
Megosztás:

3 ezer fulladásveszélyes plüssállat megsemmisítésére került sor

A tavalyi évben közel 60 ezer nem megfelelő termék vámhatáron történő megállítására és forgalomba hozatalának megtiltására került sor a fogyasztóvédelemért felelős minisztérium, a kormányhivatalok és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) együttműködésének köszönhetően.
2025. 01. 31. 12:30
Megosztás:

Miért válhat a Panshibi a mémérmék királyává 2025-ben, és hogyan előzheti meg a Dogecoint? Fedezzük fel ezt a virális mémet!

A Dogecoin, az eredeti mémérme, létezésének válságával néz szembe, ahogy közösségközpontú modellje ütközik a modern kriptovaluta-piac elvárásaival.
2025. 01. 31. 12:00
Megosztás:

Kamatot vágott az EKB

A várakozásoknak megfelelően 25 bázispontos kamatvágásról döntött tegnap az EKB. A betéti ráta 2,75%-ra, az alapkamat pedig 2,9%-ra csökkent.
2025. 01. 31. 11:30
Megosztás:

Miért érdemes csomagolóipari vállalatokba fektetni?

A csomagolóipar az egyik legstabilabb és legígéretesebb befektetési lehetőség, amely a globális gazdasági trendekkel párhuzamosan növekszik. Ha hosszú távú, biztos alapokon nyugvó befektetési lehetőséget keresel, érdemes megismerkedned ezzel a szektorral. A cikkben bemutatjuk, miért lehet érdemes pénzt fektetni a csomagolóiparba, és kitérünk néhány jelentős, tőzsdén jegyzett vállalatra is, amelyek kiemelkedő szereplők az ágazatban.
2025. 01. 31. 11:00
Megosztás:

A vártnál kevésbé lendületesen, 2,3%-os ütemben nőtt az amerikai GDP

Az amerikai gazdaság évesített növekedési üteme a negyedik negyedévben 2,3%-ra lassult az előző negyedévi 3,1%-ról, kissé elmaradva a várt 2,6%-os ütemtől.
2025. 01. 31. 10:30
Megosztás:

A negyedik negyedévben 0,4, 2024-ben 0,5%-kal nőtt a magyar gazdaság

A KSH előzetes becslése szerint 0,4%-kal bővült a hazai GDP a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához, és 0,5%-kal a harmadikhoz képest, amivel kilépett a megelőző két negyedév technikai recessziójából.
2025. 01. 31. 09:30
Megosztás: