A MATE fejlesztése során 50 milliárd forinttal léptünk előre
Hankó Balázs a MATE Szent István Campus felújított főépületének ünnepélyes átadásán arról beszélt, hogy a kormány egyszerre tesz hitet a jelen fejlesztései mellett és vallja meg a jövő sikerei iránti elköteleződését.
Hozzátette, hogy a beruházás biztosítja azt, hogy az agráregyetem fejlődése töretlen maradjon. Azé az agráregyetemé, amely ma a világ agráregyetemei között a 97. helyet foglalja el - tette hozzá a tárcavezető.
A miniszter azt mondta, az elmúlt évtized során ezermilliárd forint fejlesztés valósult meg a magyar felsőoktatásban. Hozzátette, "még nem végeztünk, az elkövetkezendő időszak fejlesztései kell, hogy biztosítsák, hogy 2030-ra a MATE a világ legjobb agráregyetemei közé kerüljön".
Amikor a jövőről beszélünk, a 2028 elejére megújuló sportcsarnok és a teljes atlétikai komplexum fogadja majd a 2031-ben Budapesten és Gödöllőn megrendezendő Universiadét - tette hozzá Hankó Balázs.
Hankó Balázs azt mondta, hogy a 2031-re megvalósuló Mezőgazdasági Múzeum új teret és kapcsolatot jelent, tradíciót és innovációt ad. Hozzátette, az élménygazdaság a maga nyolc hektárján keresztül az agráregyetemi működés mellett a családok egyik legkedveltebb célpontja lesz. Így érjük el azt, hogy Gödöllő ne Budapest vonzásában legyen, hanem Budapest legyen Gödöllő vonzásában - fűzte hozzá.
A MATE közleménye szerint a 2,4 milliárd forint költségvetésű felújítási program részeként újult meg a MATE gödöllői Szent István Campusának nyugati szárnya. Az elmúlt évek átfogó infrastrukturális fejlesztéseinek köszönhetően a MATE Aula épületének sikeres megújulását követően újabb jelentős állomáshoz érkezett a beruházás, ugyanis a szemináriumi szárny, valamint az 1920-as években épült, neobarokk stílusú főépület felújítása is befejeződött - áll a közleményben.