A mesterséges intelligencia kettéosztja a globális munkaerőpiacot

A mesterséges intelligencia rendkívüli sebességgel formálja azokat a készségeket, amelyeket a munkáltatók leginkább keresnek a munkavállalókban. Egyre nagyobb hangsúly kerül az olyan emberi erősségekre, mint a jó ítélőképesség, a kreativitás és a vezetői kompetenciák. Ráadásul azok a vállalatok, amelyek hatékonyabban tudják alkalmazni az AI-t, lényegesen gyorsabban bővítik a munkaerő-felvételt versenytársaiknál – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer 2026 című jelentéséből.

A mesterséges intelligencia kettéosztja a globális munkaerőpiacot

A felmérés több mint egymilliárd álláshirdetést elemzett hat kontinensen, és megállapította, hogy az AI egy kétpólusú globális munkaerőpiacot alakított ki. Az egyik oldalon azok a szakmailag mélyülő munkakörök állnak, amelyekben az AI automatizálja a rutinfeladatokat, így a hangsúly az emberi szakértelemre és döntéshozatalra helyeződik. A másik oldalt az AI által „demokratizálódó” munkakörök képviselik, ahol a technológia magát a munkát teszi könnyebben elvégezhetővé, akár nem szakértők számára is.

A szakmailag mélyülő szerepköröknél (például radiológusok vagy toborzási szakemberek esetében) kétszer több szabad pozíció és 42%-kal gyorsabb bérnövekedés figyelhető meg, mint a „demokratizálódó” állásoknál (például IT szolgáltatásmenedzserek vagy orvosi titkárok).

A technológia a belépő szintű pozíciók terén is érezteti hatását: a mesterséges intelligencia láthatóan megnövelte a szenior készségek iránti keresletet már a pályakezdő munkavállalók esetében is. Az Egyesült Államokban elemzett 2,4 millió pályakezdő állás alapján az AI által leginkább érintett pozíciók ma már hétszer nagyobb valószínűséggel követelnek meg hagyományosan magasabb szintű, emberi kompetenciákat (ilyenek például a vezetői kvalitások, a kreativitás vagy a kommunikáció).

Ezek a „szeniorizált” belépő szintű munkakörök 2019 óta 35%-kal növekedtek, míg a hagyományos junior pozíciók száma 10%-kal csökkent.

„Az AI hatása szintenként eltérő: a junior kollégáknál elsősorban a produktivitásban hoz ugrásszerű növekedést, hiszen gyorsabban és magabiztosabban tudnak kimeneteket előállítani. A szenior munkatársaknál ez a hatás mérsékeltebb, viszont a kimenetek minőségében és konzisztenciájában jelentkezik – pontosan azokon a területeken, ahol az emberi ítélőképesség a legértékesebb” – mutat rá Oltyán Gábor, a PwC Magyarország Data & AI Platform implementációs csapatának vezetője.

„A világgazdaságban egyre inkább egy új törésvonal körvonalazódik a tehetség- és értékteremtési modellek között. Azok a vállalatok érik el a legnagyobb eredményeket az AI alkalmazásával, amelyek a technológiát az emberi szakértelem erősítésére, az innováció felgyorsítására és teljesen új értékteremtési lehetőségek kialakítására használják. Ezek a cégek termelékenység és növekedés terén egyre jobban lehagyják azokat a versenytársaikat, amelyek elsősorban az automatizációra koncentrálnak” – emelte ki Lajtai Péter, a PwC Magyarország Data & AI területéért felelős cégtársa.

A „szupersztár” hatás

A jelentés szerint egyre nagyobb különbség alakul ki az AI-nak leginkább és legkevésbé kitett vállalatok között. A mesterséges intelligencia által legmélyebben érintett szektorokban a cégek termelékenysége tavaly 34%-kal nőtt a 2018-as szinthez képest, míg az AI-t legkevésbé kihasználó vállalatok esetében ez az arány mindössze 24% volt.

Előbbi csoporton belül egy markáns „szupersztár” hatás is megfigyelhető. Az AI-nak leginkább kitett vállalatok legeredményesebb 20%-a átlagosan 163%-os munkatermelékenység-növekedést ért el 2018-hoz viszonyítva – ez közel ötször magasabb, mint az összes, AI-nak kitett vállalat átlaga.

„A »szupersztár hatás« mögött nem önmagában a technológia, hanem a szervezeti AI-érettség áll. Egy kevésbé érett szervezet az AI használatával csupán ráül a meglévő, nem hatékony folyamataira, míg egy érett szervezetnél az új megoldások bevezetése gyorsabb, és tapasztalataink szerint 3-5-szörös ROI-t is eredményezhet ugyanazon befektetés mellett" – hangsúlyozta Oltyán Gábor.

Ami talán a leginkább meglepő, hogy az AI által legjobban érintett vállalatoknál a létszámbővülés is gyorsabb – 2025-ben 52%-os emelkedés volt 2018-hoz képest –, mint a legkevésbé érintett cégeknél (36%).

Rekordszintre emelkedett az AI-készségek bérprémiuma

Miközben a vállalatok folyamatosan javítják termelékenységüket a mesterséges intelligencia segítségével, az AI-készségekkel rendelkező munkavállalók átlagos bérprémiuma tovább emelkedett, és az idei évben elérte a 62%-ot a tavalyi 57% után. A bérprémium mértéke azonban iparáganként eltérő lehet: egyes szektorokban, például a fogyasztói piacok területén akár 118% is lehet, míg a kormányzati és közszférában 16% körül alakul.

A speciális AI-készségeket – mint prompt engineering vagy gépi tanulás – igénylő munkakörök száma szintén jelentősen megugrott: körülbelül nyolcszor gyorsabban (69%) gyarapodott, mint a teljes álláspiac (9%). Ez az ütem közel kétszerese a 2024-es adatnak, és az AI-hoz kötődő pozíciók számának emelkedése 2015 óta folyamatosan meghaladja az összes állás növekedési ütemét. Az AI által érintett munkák között a technológiai, média- és telekommunikációs szektor (11%), valamint a professzionális szolgáltatások területe (6%) mutatta a legnagyobb növekedési arányt, míg az egészségügy a lista végén (kevesebb mint 1%) szerepelt.

„A 62%-os globális AI-bérprémium a magyar munkáltatók számára is komoly figyelmeztetés. Az AI-kompetenciákkal rendelkező munkavállalók egyre inkább globális munkaerőpiacon mozognak, és a hazai vállalatoknak nemcsak a bérezésben, hanem a fejlődési lehetőségek, az izgalmas AI-projektek és a belső képzési ökoszisztéma terén is versenyezniük kell. Azok a szervezetek, amelyek nem fektetnek be a belső képzésekbe és átképzésekbe (reskill/upskill), hosszú távon fenntarthatatlan bérnyomással és magas fluktuációval szembesülhetnek" – véli Oltyán Gábor.

Lajtai Péter így fogalmazott: „A tapasztalat és a szakértelem közötti hagyományos kapcsolat átalakulóban van. Az AI már kivált bizonyos rutinfeladatokat, amelyek korábban egyfajta tanulási folyamatként szolgáltak. Ezzel párhuzamosan sokkal korábban megjelenik az igény az olyan skillek elsajátítására és gyakorlására, mint az alkalmazkodás, jó ítélőképesség vagy a különböző vezetői kompetenciák. A szervezeteknek újra kell gondolniuk, hogyan fejlesztik, képzik tehetségeiket, ha azt akarják, hogy munkavállalóik sikeresen boldoguljanak ebben a megváltozott környezetben.”


Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás:

Veszteséges évet zárhatnak a kínai légitársaságok az emelkedő üzemanyagárak miatt

Veszteséges volt 2026 első kilenc hónapjában Kína három legnagyobb légitársasága, a vállalatok eredményét elsősorban a megemelkedett üzemanyagköltségek és a belföldi piacon tapasztalható erős verseny rontotta; az előrejelzések szerint a teljes évet is veszteséggel zárhatják.
2026. 11. 03. 04:30
Megosztás:

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt

2026 októberében országosan 11 277 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 225 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 11. 03. 04:00
Megosztás:

Októberben ez történt a magyar tőzsdén

Októberben tovább élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán: a havi forgalom 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra nőtt szeptemberhez képest, míg a napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékos emelkedéssel 33,4 milliárd forinton zárt. A tőzsdei érdeklődés ezúttal is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeire koncentrálódott, miközben a befektetési szolgáltatók rangsora sem változott: októberben is a WOOD & Company végzett az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 11. 03. 03:30
Megosztás:

Észak-koreai hackerek 25 másodpercenként új kriptotárcába mozgatják a Binance-től ellopott milliárdokat

Rendkívüli sebességgel próbálják eltüntetni a Binance elleni, 6,4 milliárd dolláros hackertámadásból származó kriptovalutákat az észak-koreai támadók. Az Elliptic blokkláncelemző vállalat szerint a hackerek kevesebb mint négy nap alatt mintegy 12 ezer különböző tárcába mozgatták a pénzt, átlagosan 25 másodpercenként új címet használva. A stabilcoinkibocsátóknak ugyanakkor a lopott vagyon közel felét sikerült befagyasztaniuk vagy lefoglalniuk.
2026. 11. 03. 03:00
Megosztás:

Ha kitörne a 3. világháború, akkor ide menekülj a ChatGPT szerint

Egy távoli sziget, egy svájci óvóhely vagy egy csendes vidéki település jelentene nagyobb biztonságot egy világméretű háborúban?
2026. 11. 03. 02:00
Megosztás:

A nyugdíjemelés sávos formáját nem tartja méltányosnak a NYOK

Méltányos nyugdíjemelést, értéknövekedést tartalmazó nyugdíjat és érdemi érdekegyeztetést!
2026. 11. 03. 01:30
Megosztás:

Ezt kell tudni a nyugdíjelőlegről minden nyugdíjasnak

A nyugdíjba vonuláskor előfordulhat, hogy a jogosultság már megállapítható, a pontos havi összeg kiszámításához azonban még hiányoznak adatok. Ilyenkor nyugdíjelőleg biztosíthat átmeneti jövedelmet. Az előleg összege később változhat, hosszabb ügyintézés esetén pedig az érintett maga is kezdeményezheti a módosítását.
2026. 11. 03. 01:00
Megosztás:

Több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a Binance-ről a történelmi hackertámadás után

Jelentős tőkekiáramlás indult meg a Binance kriptotőzsdéről, miután a platform fokozatosan újraindította a kifizetéseket a kriptotörténelem eddigi legnagyobb, mintegy 6,3 milliárd dolláros hackertámadását követően. A felhasználók összesen több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a tőzsdéről, miközben az FBI szerint észak-koreai hackerek állnak a támadás mögött.
2026. 11. 03. 00:30
Megosztás:

A Stadler rövidesen leszállítja az első FLIRT Intercityt a GYSEV számára

A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll - közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 03. 00:05
Megosztás:

A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás:

Senki sem jelentkezett a Szerb Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára

Senki sem jelöltette magát Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöki posztjára, és az elnökségi tagságra sem érkezett pályázat a jelentkezési határidő lejártáig.
2026. 11. 02. 23:00
Megosztás:

Három hétre bezárt a temesvári repülőtér

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a létesítménynél zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat a november 23-i újranyitásig az aradi légikikötő vette át - jelentette hétfőn az Agerpres román hírügynökség.
2026. 11. 02. 22:30
Megosztás:

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának szabályozása

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának, forgalmazásának szabályozása, ezentúl kötelező lesz figyelembe venni az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) listáját az alkalmazásra nem javasolt növényekről és egyéb élettani hatású anyagokról - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2026. 11. 02. 22:00
Megosztás:

Miért tart olyan sokáig megírni egy angol üzleti e-mailt?

Egy angol e-mail néha tovább készül, mint maga a feladat, amelyről szól. Az első mondat túl közvetlennek tűnik, a második túl hivatalosnak, a harmadik pedig valahogy nem azt fejezi ki, amit kellene. Pedig a mondanivaló világos. Csak az a kérdés, hogyan lehet úgy megfogalmazni, hogy a külföldi partner pontosan értse, és a hangnem is megfelelő legyen. Az üzleti kommunikációban ugyanis a nyelvtani szabályok ismereténél jóval többre van szükség.
2026. 11. 02. 21:30
Megosztás:

Így alakult az infláció Spanyolországban

Spanyolországban az előző havival azonos mértékben, 4,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten októberben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (Instituto Nacional de Estadística - INE) előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 21:00
Megosztás:

Kibertámadás bénította meg több belgiumi áruházlánc hűtőrendszereit

Kibertámadás érte több belgiumi szupermarketlánc hűtőrendszereit vasárnap éjszaka, a támadók távolról átállították a hűtőberendezéseket, amelyek emiatt felmelegedtek, és egyes üzletekben élelmiszerek megsemmisítésére lehet szükség - jelentette a Belga hírügynökség hétfőn.
2026. 11. 02. 20:30
Megosztás:

Erősödött a forint kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 02. 20:00
Megosztás: