A minőségi közösségi tér a lakásvásárlók új jelszava

Alaposan átírta a lakásvásárlók igényeit a pandémiával együtt járó kényszerű bezártság: azok számára, akik új otthonba költöznének, már nem elég, ha a kiszemelt lakópark közösségi szolgáltatásait csupán egy egyszerű játszótér, vagy a közös kertben elhelyezett néhány pad jelenti. A legélhetőbb lakóparkokhoz olyan minőségi és sokoldalúan használható közösségi terek is járnak, mint amilyen a Sasad Resort egyedülállóan tágas, több mint nyolcezer négyzetméteres élményparkja.

A minőségi közösségi tér a lakásvásárlók új jelszava

Már-már közhely, hogy alaposan átértékelődött az otthon szerepe a pandémia mögöttünk álló időszakában. Sokkal több időt töltünk a lakásunkban, illetve lakóhelyünk közvetlen közelében, mint korábban, így felértékelődtek a könnyen elérhető közösségi terek, szolgáltatások. Ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt egy év során az új lakást vásárlók több, mint fele számára vált fontosabbá, hogy az otthona közvetlen környezetében sportolási lehetőségek legyenek elérhetőek. Magyarország vezető lakásfejlesztője, a Cordia több, mint 600 vevő megkérdezésével elvégzett kutatásából az is kiderül, hogy a válaszadók harmadánál a társasház saját, zárt kertje került előrébb a prioritások listáján, de közel ennyien vannak azok is, akiknek az egyéb közösségi terek (pl. társalgó, játszószoba, stb.) megléte lett inkább fontos. Ezek az extra terek és funkciók nem csak értékesebbé, de élhetőbbé, színvonalasabbá, jobban kihasználhatóvá és kényelmesebbé teszik a lakókörnyezetet, ráadásul segítenek abban is, hogy valódi közösségek jöhessenek létre.

A Cordia több fejlesztése az újonnan felmerülő igényekre, trendekre válaszolva nyújt a piacon egyedülálló módon közösségi szolgáltatásokat a lakók számára. A budai oldal egyik legnépszerűbb lakóparkjának számító Sasad Resortot ennek megfelelően nem csak az épületek tágas, szellős elrendezése, valamint a Rupp-hegy természetvédelmi terület szomszédsága teszi különlegessé, hanem a most átadott, tekintélyes méretű élménypark is. A lakók rendelkezésére álló, több mint 8.000 négyzetméteres élményparkban kosárlabda-, foci- és futópálya, szabadtéri edzőpark, pingpongasztal, kültéri kondigépek is megtalálhatók, a gyerekeket pedig mászófallal, hintával, csúszdával és sok más játékkal felszerelt játszóterek várják, a biztonságról pedig portaszolgálat és térfigyelő kamerák gondoskodnak.

A belvárosközeli otthont választóknak sem kell lemondaniuk az értékes közösségi szolgáltatásokról. A XIII. kerület egyik legzöldebb környékén, kiváló közlekedési környezetben található Young City szintén gondosan megtervezett közösségi életteret is kínál. A parkosított, közös kertben szabadtéri edzőpark és jógakert ad lehetőséget a kikapcsolódásra, a legkisebbeket pedig fedett gyereksarok várja. Az épületegyüttes földszintjén felszerelt, multifunkciós közösségi tér, az első ütem legfelső emeletén pedig napozóterasz is szolgálja a lakók kényelmét.

A pesti oldal legkeresettebb kertvárosi kerületében, a Rákos-patak szomszédságában található Thermal Zugló második és a harmadik ütemében is kialakításra került egy-egy nagyméretű közösségi szoba azzal a céllal, hogy az itt élő fiatal családok minőségi kapcsolatokat alakíthassanak ki egymással. A közösségi helyiségek egyik része fejlesztő játékokkal felszerelt gyermekjátszóként funkcionál, a nappaliban nagyképernyős tévék, kényelmes kanapék és csocsóasztal is helyet kapott, a konyhai területen mikrohullámú sütő és hűtőgép is található, így például a kisgyerekes szülőknek az etetéshez nem kell elhagyniuk a termet, ahol akár a születésnapi ünnepségek is lebonyolíthatók.

A Thermal Zugló esetében ráadásul a vállalat a szomszédos, a kerületiek körében kiemelkedően népszerűnek számító közterület megújításában is közreműködik. A Rákos-patak egyik zuglói szakaszának önkormányzati beruházásban megvalósuló revitalizációja során – más beavatkozások mellett – természetközelibbre cserélték a patak beton mederburkolatát, amihez a Cordia is hozzájárult, de egy gyalogos híd építését is vállalta a cég.


Sokat kereshetsz most ha van 1 millió forintod!

Rég volt ilyen: infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve. Az infláció mérséklődésével újra olyan helyzet alakult ki, amikor egyszerű lekötött bankbetéttel is az áremelkedés ütemét meghaladó hozam érhető el.
2026. 09. 22. 08:00
Megosztás:

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Az idei év első felében a vevők jelentős része továbbra is hitelből finanszírozta ingatlanvásárlását, miközben a felvett kölcsönök összege is emelkedett. A Balla Ingatlan szakértőinek tapasztalatai szerint a vevők túlnyomó többsége Otthon Starttal próbált vásárolni, miközben a piaci hitelre szorulók egyre nehezebb helyzetbe kerültek a magas ingatlanárak miatt.
2026. 09. 22. 07:30
Megosztás:

Változik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja

Egy-két héten belül megváltozik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja, amely 2025 áprilisa óta bizonyos testtömegindex (BMI) feletti betegeket inaktív állapotba helyezett a várólistán - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfőn az Országgyűlésben.
2026. 09. 22. 07:00
Megosztás:

A Stand kapta idén az Év étterme díjat

A Stand nyerte el idén a Dining Guide Év étterme díjat, valamint a Best of the Best címet is, amelyet ötödik alkalommal adtak át a Széll Tamás vezette étteremnek a Budapesten, hétfő este megrendezett gálán - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 09. 22. 06:30
Megosztás:

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány. Első ütemben három pontban módosítja a jelenlegi rendszert a készülő kormányrendelet: megszüntetik a pedagógusok úgynevezett tartalmi megújító képzéseit, a gyakornokoknak nem kell vizsgázniuk a Nemzeti alaptantervből és az intézmények belső képzéseket is szervezhetnek - írta a kormany.hu hétfőn.
2026. 09. 22. 06:00
Megosztás:

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen, miután a Fehér Ház visszavonta újságíróik akkreditációját, és megtiltotta nekik a belépést a Fehér Házba - jelentette be a három sajtóorgánum hétfőn közös közleményben a Politico beszámolója szerint.
2026. 09. 22. 05:30
Megosztás:

A fogyatékossággal élők megsegítésére 9,3 milliárd forintos program indul

Elfogadták az Országos Fogyatékosságügyi Program intézkedési tervét a következő két évre: idén hat intézkedést előkészítenek, jövőre pedig 78 pontban ír elő feladatokat a terv. A két évben összesen 9,3 milliárd forint költségvetési forrást biztosítanak a terv teljesítésére.
2026. 09. 22. 05:00
Megosztás:

A cseh kormány újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát

Újra szabályozni fogja az üzemanyagok árát október elsejétől a cseh kormány hétfői döntése szerint. Hasonlóan a tavaszi szabályozáshoz a pénzügyminisztérium rendszeresen meghatározza majd a következő nap maximális árait a tőzsdei árak alakulásának függvényében.
2026. 09. 22. 04:30
Megosztás:

A budapesti albérletárak alakulásának semmi köze a rövid távú bérbeadáshoz

A rövid távú lakáskiadás tiltása és a hosszú távú bérleti díjak csökkenése között nincs ok-okozati összefüggés: az elemzések és a legfrissebb piackutatások egybehangzóan azt mutatják, hogy a lakbérek alakulása egy általános, egész Budapestre jellemző piaci folyamat része, nem pedig az egyes kerületekben bevezetett korlátozások következménye. A GuestGuru szakértői elemzésben mutatnak rá arra, hogy a piaci statisztikák bizonyos elemeinek kiragadása félrevezeti a bérlőket és az ingatlantulajdonosokat egyaránt.
2026. 09. 22. 04:00
Megosztás:

Orbán Anita: az indiai külügyminiszterrel tárgyaltak a V4 csoport képviselői New Yorkban

Indiai kollégájukkal, Szubrahmanjam Dzsaishankarral találkoztak a Visegrádi Csoport országainak külügyminiszterei hétfőn New Yorkban, az ENSZ-hét indításaként - jelentette be Orbán Anita külügyminiszter esti Facebook-bejegyzésben.
2026. 09. 22. 03:30
Megosztás:

Itt a lista! Milyen használt autót vesznek most a magyarok leginkább?

Augusztusban a DataHouse előzetes adatai szerint 79 100 személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon, 8,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Idén jóval kisebbnek bizonyult az augusztusra jellemző szezonális visszaesés, az utolsó nyári hónap forgalma mindössze 3,3 százalékkal maradt el az év előző hónapjainak átlagától – tavaly e visszaesésnek az aránya elérte a 6 százalékot.
2026. 09. 22. 03:00
Megosztás:

Új szakaszba lépett az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködése

Az MBH Bank és a Pilisi Parkerdő Zrt. 2024-ben megkezdett együttműködése új szakaszba lépett: a bank 2026-ban további 30 millió forinttal támogatja a Budakeszi Arborétum fejlesztési és fenntartási munkáit. A partnerség részeként szeptember 18-án az MBH Bank ötven munkatársa önkéntes munkával is hozzájárult az arborétum gondozásához. A résztvevők a géppel nem megközelíthető területeken segítették a pusztuló nyitvatermő állomány kezelését, emellett vezetett túrán ismerkedtek meg az örökerdő-gazdálkodás alapjaival és a klímaváltozás erdőkre gyakorolt hatásaival. Az együttműködés az MBH Bank Fenntartható Jövő Bankja programjához kapcsolódik, amelynek Biodiverzitás Programja a biológiai sokféleség védelmét szolgálja.
2026. 09. 22. 02:30
Megosztás:

Információhiány nehezíti az uniós fellépést a kiberbiztonsági incidensekkel szemben

Az információk elégtelen megosztása miatt az Európai Unió nem tud kellően eredményesen reagálni a nagyszabású kiberbiztonsági incidensekre - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
2026. 09. 22. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! Kerítésadó, minden méter kerítés után

Egy 2015-ben életbe lépett jogszabály lehetővé tette, hogy az önkormányzatok saját döntésük alapján, a helyi adottságokhoz igazodó települési adókat vezessenek be.
2026. 09. 22. 01:00
Megosztás:

Trump: Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett

Oroszország elvesztette az ellenőrzést olajfinomító ipara felett - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Truth Social közösségi oldalon.
2026. 09. 22. 00:05
Megosztás:

Két euró fölé emelkedik a dízel ára Szlovéniában

Szlovéniában keddtől a benzinért és a fűtőolajért is többet kell fizetni, a dízel szabályozott ára első alkalommal emelkedik két euró fölé.
2026. 09. 21. 23:00
Megosztás:

Gajdos László: jelentős volt a túljelentkezés a vízközmű-pályázaton

Óriási az igény a vízhálózatok megújítására, rekord túljelentkezés érkezett a vízközmű-pályázatra - közölte az élő környezetért felelős miniszter hétfőn este a Facebook-oldalán.
2026. 09. 21. 22:00
Megosztás:

Rekordévet zárhat a HelloParks, két új csarnok épül

2026-ban eddig több mint 100 ezer négyzetméternyi területre kötött új bérleti megállapodást, emellett további 30 ezer négyzetméterre szóló bérleti szerződést hosszabbított meg a Futureal-csoporthoz tartozó ipariingatlan-fejlesztő. A folyamatban lévő egyeztetések alapján a vállalat által bérbe adott területek összvolumene év végére elérheti a félmillió négyzetmétert. Az erős keresletre reagálva már folyamatban van a fóti FT7 és a pátyi PT6 csarnok építése.
2026. 09. 21. 21:30
Megosztás:

Mol: többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban

Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban - tudatta a Mol az MTI érdeklődésére hétfőn, arra a bejelentésre, hogy kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írtak alá memorandumot a Naftohaz vállalattal.
2026. 09. 21. 21:00
Megosztás:

Befektetői felmérés: New York és London vezeti a világ pénzügyi központjainak listáját

A piaci szereplők továbbra is New Yorkot és Londont tartják a világ két vezető pénzügyi szolgáltatási központjának a Londonban bemutatott legújabb globális befektetői felmérés szerint. New York azonban az előző felméréshez hasonlóan csak igen szűk előnnyel vezet a brit főváros előtt.
2026. 09. 21. 20:30
Megosztás: