A műfűgyártás titkaiba kapott betekintést egy magyar cég Hollandiában

Hollandia világelső a műfűgyártásban: az arab országoktól, Ausztrálián keresztül, Skandináviáig mindenhol keresik minőségi termékeiket. Hogy miért pont Hollandiában robbant be a műfű iparág, hogyan készül a magas minőségű pázsit, és milyen az első környezetbarát műfű – erről számol be Papp Ákos, a Holland Pázsit vezetője, aki a GRASSINC kizárólagos magyarországi forgalmazójaként eljuthatott a holland gyár látogatók elől szigorúan elzárt részeibe is. Dave Droomers vezérigazgatótól átvehette ugyanis a Nyugat-Közép-Európa legnagyobb forgalmazójának járó díjat, és megkapta vállalkozásával a 10 év sikeres működés után járó jogosultságot a Royal Grass márka forgalmazására.

A műfűgyártás titkaiba kapott betekintést egy magyar cég Hollandiában

A holland műfűüzemben úgy őrzik a technológiai titkokat, mint a Coca-Cola receptjét, hiszen az ázsiai országok is szeretnék kivenni részüket a holland pázsitért járó profitból, és ehhez szívesen inspirálódnának a több mint 20 éve folyamatosan fejlesztett gyártási módszerekből. Ezért a látogatók csak az üzemek egy kis területét tekinthetik meg, a zárt ajtók mögé csak a megbízható partnereket engedik be.

„Természetesen partnerként még mi sem videózhattunk vagy fotózhattunk, így csak csodáltuk az üzem professzionalizmusát. 20 gép készíti a műfüveket azon a részlegen, amit megtekintettünk, ebből a legkomolyabb a Royal Grass márkát gyártja” – kezdi beszámolóját Papp Ákos.

Így készül a műfű a holland gyárban

A holland pázsit tekercsek zöld polietilén golyócska állapotból indulnak el a gyártósoron; ezt az anyagot nyújtják, formálják fűszálakká. A műfű készítéséhez használnak egy óriási cérnagombolyagot, a fűszálak pedig feltekerve várják, hogy beszőjék őket.

A Holland Pázsit vezetője így jellemzi az eljárást: „Olyan, mintha egy hatalmas, modern Singer-varrógép készítené el, amibe a megadott receptúra alapján beprogramoznák, hogy miből mennyit használjon, és mekkora legyen az öltéstávolság.”

Az elkészült alap a minőség-ellenőrzés után egy hordozó kocsira kerül, és targoncák szállítják a következő munkaállomáshoz, ahol a fű aljára plusz egy réteget olvasztanak, 85-90 Celsius-fokon. Ez a réteg stabilizálja a beszőtt szálakat.

„Az élethű hatás eléréséhez az egyik trükk, hogy a zöld alapszín mellett bézs szálakat is tartalmaz a műfű, ezek hő hatására összezsugorodnak, így érik el a valós kinézet mellett azt is, hogy alul vastagabb, puha réteg keletkezzen, felül pedig stabilan álljanak az üde zöld szálak. Ezért nem szükséges töltőanyag sem. Ha az egész zöld lenne, műnek látszana a fű távolról is” – avat be a pázsitszakértő.

Végül egy olvasztókemencén megy végig az összeállított pázsit, majd kihűlt állapotban, feltekerve már szállításra kész.

Miért pont Hollandia?

Az egyik fontos tényező, ami miatt Hollandia műfűnagyhatalommá válhatott, hogy fejlett szőnyegiparral rendelkezett. A szőnyegszövés gépeit és tapasztalatait pedig igen könnyen átemelték a holland pázsit gyártásába.

„A legrangosabb műfűmárka, a Royal Grass 20 éves múltra tekint vissza. A szőnyegiparból először sportpályaalapként terjedt el a holland pázsit, majd 2003-ban a teraszokon és a kertekben is elkezdték használni. Az európai műfűpiac 2006-2007 táján indult el” – ismerteti Papp Ákos.
Érdekesség, hogy a Royal Grass márka a királyi családtól kapott engedélyt a royal megnevezés használatára.

Magyarországra is megérkezett a Royal Grass luxus műfű

A Royal Grass forgalmazási jogát nem osztogatják könnyen, 10 év sikeres partneri együttműködés után kapta meg a Holland Pázsit. Uden városában, 2023 márciusában átvehették az engedélyt.

A Royal Grass márka másik különlegessége, hogy ez az első 100%-ban újrahasznosítható műfű a világon.

„A Royal Grass mérnökei azt a lehetetlennek tűnő kihívást akarták teljesíteni, hogy környezetbarát lehessen a műfüvük. Ehhez kifejlesztették az ecobacking hátlapot, ami azt jelenti, hogy a fű szála és a hátlap anyaga ugyanabból a műanyagcsaládból származik. Így, miután elérte 15 éves élettartama végét, az egész ledarálható, és ugyanolyan termékként használható újra. Ha ezt összevetjük a ténnyel, hogy mérések alapján évi 1200 liter vizet spórol meg egy átlagos kertes ház tulajdonosa azzal, hogy nem kell öntöznie a gyepet, valóban környezetbarát választás lehet a kényes gyepszőnyeg helyett a Royal Grass műfű” – zárja gondolatait Papp Ákos.


A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás:

Francia kormány: a GDP-arányos francia államadósság jövőre 121,7 százalékra emelkedik

Franciaország eladósodottsági szintje tovább fog növekedni, és jövőre rekordszintet érhet el: a bruttó hazai termék (GDP) 119,3 százalékát 2026-ban, és 121,7 százalékát 2027-ben - jelezte szombaton a francia gazdasági és pénzügyminisztérium.
2026. 09. 20. 06:00
Megosztás: