A Nemzeti Táncszínház is csatlakozik a Színházi Olimpiához

A Nemzeti Táncszínház is csatlakozik a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiához: a Bozsik Yvette Társulat és Tadashi Endo butoh táncos, az M Studio, az Aterballetto, valamint a Vertigo Dance Company is fellép az intézményben áprilisban.

A Nemzeti Táncszínház is csatlakozik a Színházi Olimpiához

A Nemzeti Táncszínház is csatlakozik az április 1. és július 1. között Magyarországon megrendezendő 10. Nemzetközi Színházi Olimpiához. A világszínházi találkozón csaknem 70 helyszínen, 35 ország, 200 társulata mutatkozik be - áll a Nemzeti Táncszínház MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a jubileumi alkalomra a Bozsik Yvette Társulat és az egyik legnagyobb ma élő butoh táncos, Tadashi Endo mellett, a határon túli magyar táncegyüttes, az M Studio is színpadra lép Frenák Pál koreográfiájával.

A kortárs táncvilág társulatai közül az olasz táncélet egyik meghatározó alakját, az Aterballetto társulatát és az izraeli táncművészet nagykövetét, a Vertigo Dance Company-t hívta meg a színházi eseménysorozatra a Nemzeti Táncszínház.

A színházi fesztivál nemzetközi táncelőadásai egyben a hazai legnagyobb táncünnep, a Budapest Táncfesztivál programjai is lesznek, ahol neves külföldi táncegyüttesekkel, jubiláló magyar művészekkel és a hazai közönség kedvenceivel is találkozhat majd a közönség - olvasható a közleményben.

Mint írják, a Bozsik Yvette táncművész, koreográfus által alapított és vezetett, idén 30 éves Bozsik Yvette Társulat hosszú évek óta dolgozik együtt a németországi Göttingenben élő és alkotó Tadashi Endoval, aki az egyik legnagyobb ma élő butoh táncos és koreográfus. Munkájuk gyümölcseként 2019-ben Brazília és Németország után Magyarországon is bemutatták a HA DO - hullámmozgás című butoh-előadást. A modernkori háborúk szenvedőinek és halottainak mementójaként elkészült megrázó művet május 16-án láthatja újra a közönség a Táncszínház nagytermében.

A sepsiszentgyörgyi M Studio és a Fren_Ák Társulat romeo@julia.com című közös produkciója Shakespeare művét újszerű értelmezésben tárja a közönség elé. Frenák Pál, aki harmadik alkalommal dolgozik együtt a társulattal, a drámából a társadalmi ellentétek helyett a szereplők belső vívódásait ragadja meg. Az előadás a 2022-es FLOW4 Nemzetközi Mozgásszínházi Fesztivál nyitóelőadása volt, Budapesten május 17-én láthatja a közönség a Nemzeti Táncszínház kistermében.

A több mint 45 éve alapított Aterballetto, Olaszország egyik vezető táncegyüttese, amelynek repertoárján olyan ismert koreográfusok alkotásai szerepelnek, mint William Forsythe, Johan Inger vagy Jirí Kylián. Az együttes két koreográfus által jegyzett Yeled / Shoot me című előadásával érkezik Budapestre a Színházi Olimpia keretében, az Olasz Kultúrintézettel együttműködésben.

A produkciót 2022 áprilisában mutatták be az együttes székhelyén, Reggio Emilia városában, és egy évvel később, április 27-én és 28-án debütál Magyarországon a Nemzeti Táncszínházban.

Az izraeli Eyal Dadon koreográfus Yeled című munkája az Aterballetto tizenhat táncosának tolmácsolásában látható. A darab, amelynek címe héberül gyermeket jelent, az ősi ártatlanság elvesztését kutatja. Az előadás második felében Shoot me címmel az olasz Diego Tortelli koreográfiája látható; a zene és tánc egy fantáziadús és érzelmekkel teli darabban egyesül.

Május 1-jén és 2-án Izrael egyik legismertebb táncegyüttese a Vertigo Dance Company mutatkozik be Budapesten. Az együttest Noa Wertheim és Adi Shaal alapította 1992-ben, azzal a céllal, hogy a művészeten keresztül álljanak ki fontos társadalmi ügyek mellett és társadalmi változásokat indukáljanak.

Májusban a Nemzeti Táncszínházban Noa Wertheim Pardes című új alkotása látható, amit a pandémia okozta bezártság hívott életre. A cím óperzsa eredetű, fákkal teli kertet jelent, ebből származik a Paradicsom neve. Az előadás zenéjét Itamar Doari a nemzetközi hírű ütőhangszeres művész szerezte.


Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás: