A rendszeres alkoholfogyasztók fogékonyabbak lehetnek más függőségekre is

Szerhasználatra és addiktív viselkedésre is hajlamosító géneket és génvariánsokat azonosított egy nemzetközi kutatócsoport az ELTE és a Semmelweis Egyetem vezetésével. A felfedezés nemcsak a korábbi eredményeket erősíti, miszerint a függőség genetikai meghatározottságú lehet, hanem azt is, hogy egyes gének egyszerre többfajta szenvedélybetegség kialakulásához is hozzájárulhatnak.

A rendszeres alkoholfogyasztók fogékonyabbak lehetnek más függőségekre is

Az eddigi tudományos publikációk elsősorban a génvariánsok és egy bizonyos típusú addikció összefüggéseire fókuszáltak. A mostani kutatásban viszont magyar, brit, amerikai és gibraltári egyetemek szakemberei a szerhasználathoz köthető és másfajta függőségek széles spektrumát és ezek lehetséges kapcsolatát vizsgálták 32 génvariánssal. Az eredményeket a Journal of Personalized Medicine nevű szaklapban publikálták - olvasható a Semmelweis Egyetem és az ELTE kedden az MTI-hez eljuttatott közös közleményében.

A génasszociációs elemzés Az addikció pszichológiai és genetikai tényezői című többéves kutatási projekt részét képezte. A tanulmánysorozatban 3003 fiatal felnőtt potenciálisan addiktív viselkedési mintáit elemezték, többféle függőséget vizsgálva. A kutatók magyar középiskolákban, kollégiumokban és egyetemeken gyűjtöttek adatokat. A résztvevők életkora átlagosan 21 év volt, DNS-mintát vettek tőlük, és egy kérdőívet töltettek ki velük.

A kutatók az alkoholfogyasztási és dohányzási szokásaikról, illetve arról kérdezték a fiatalokat, hogy milyen rendszeresen használnak kannabiszt vagy másfajta drogokat. Továbbá arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen gyakran vesznek részt hét potenciálisan addiktív tevékenységben (internethasználat, videójátékozás, közösségimédia-használat, fogadások, testedzés, hajtépés és evés).

"Az már korábban bebizonyosodott, hogy a genetika szerepe jelentős a különböző függőségek kialakulásában. Az örökletesség az addikció esetében 50-70 százalékra tehető, a többi a környezeti hatásokon múlik. Jelen tudásunk szerint ez több száz génváltozat együttes konstellációját jelenti, azonban a legtöbb specifikus genetikai variáns és azok neurobiológiai szerepe még nem, vagy alig ismert" - idézik a közleményben Barta Csabát, a Semmelweis Egyetem Molekuláris Biológiai Tanszékének egyetemi docensét.

A kutatók a jelenlegi elemzésben 29 összefüggést találtak, amelyek közül 9 maradt szignifikáns a statisztikai korrekció után is. Az eredmények azt mutatták, hogy egyes gének és variánsaik fogékonnyá tehetnek egy személyt bizonyos szerek használatára és más, potenciálisan addiktív viselkedésre is, vagyis az ezekkel a génváltozatokkal rendelkező emberek több típusú függőségre is hajlamosak lehetnek.

A FOXN3 gén és annak úgynevezett rs759364 A allélje (variánsa) például a kutatók szerint rendszeresebb alkoholfogyasztással párosult, továbbá problémás internethasználat és online játékok használata is magasabb arányban fordult elő az ezen génvariánst hordozóknál. A másik, G allél ezzel szemben inkább testmozgás-függőségre hajlamosított. A kutatócsoport emellett jelentős összefüggéseket talált a DRD2/ANKK1 gén és az úgynevezett rs1800497 A allélja és a kannabiszhasználat között.

A GDNF gén rs1549250 és rs2973033 variánsai, valamint a CNR1 gén rs806380 variánsa összefüggéseket mutattak az "egyéb kábítószerek" (nem kannabisz) kipróbálásával.

Demetrovics Zsolt, az ELTE professzora és a Gibraltári Egyetem Centre of Excellence in Responsible Gaming nevű intézetének elnöke hozzátette:  "a PGA-kutatás újdonsága, hogy a szerhasználat és a nem szerhez köthető egyéb addikciók közötti kapcsolatot próbálja feltárni részleteiben, mely közelebb hozhat minket a különböző függőségek közötti átfedések megértéséhez. Például a problémás alkoholfogyasztásra való hajlam magasabb kockázatot jelenthet a szerencsejáték-, videójáték- vagy éppen a munkafüggőség kialakulásában. Ezek fontos szempontok lehetnek a betegek kezelési terveinek kialakításakor is".

A többéves kutatási projekt során a nemzetközi kutatócsoport korábban már publikált elemzéseket a munka kezdetekor gyűjtött adatokból. Az egyik ilyen, 2020-ban megjelent epidemiológiai tanulmányban a dohányzás és a problémás internethasználat, a testmozgás-függőség, az evészavarok és a szerencsejátékozás között találtak összefüggéseket a szakemberek. Hasonló kapcsolatot figyeltek meg az alkoholfogyasztás és az internet-, illetve játékfüggőség, a szerencsejátékozás, valamint az evészavarok között.

Marc N. Potenza, az amerikai Yale Egyetem Orvosi Iskolájának professzora és az intézményhez tartozó Center of Excellence in Gambling Research igazgatója elmondta: "a legújabb publikációnk alátámasztja azt a feltételezést, hogy a genetika is felelős lehet a korábban megfigyelt addikciós átfedések kialakulásáért. További, nagyobb vizsgálati csoportot és más elemzési módszereket használó kutatásokra van szükség ahhoz, hogy a mostani eredményeket megerősítsük".

A szakemberek a nemek között is érdekes különbségekre bukkantak. Például az egyéb drogok (nem kannabisz) kipróbálása vagy használata jóval gyakrabban fordult elő a férfiak körében. Ugyanakkor nyugtatók szedésére inkább a nők voltak hajlamosak. A potenicálisan addiktív viselkedési formák közül a férfiakat a szerencsejáték érintette nagyobb arányban, míg az evészavarok és a túlzott közösségimédia-használat terén a nők felülreprezentáltak voltak a férfiakkal szemben.

A közlemény szerint a kutatócsoport a projekt folytatásaként azt tervezi, hogy a genetikai variánsok és a függőségek egyedi formái, például az alkoholfogyasztás, illetve dohányzási szokások egyénre jellemző mintázata közötti mélyebb összefüggéseket feltárják.


A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás:

Francia kormány: a GDP-arányos francia államadósság jövőre 121,7 százalékra emelkedik

Franciaország eladósodottsági szintje tovább fog növekedni, és jövőre rekordszintet érhet el: a bruttó hazai termék (GDP) 119,3 százalékát 2026-ban, és 121,7 százalékát 2027-ben - jelezte szombaton a francia gazdasági és pénzügyminisztérium.
2026. 09. 20. 06:00
Megosztás: