A Revolut számlákat is inkasszózza a hatóság
Már három év telt el azóta, hogy a NAV közölte: az adótartozást nem érdemes Revolut-számlán rejtegetni, mivel az ott elhelyezett összegeket is inkasszózhatják. Ezt már korábban is megerősítették azok a közösségi médiában megjelent bejegyzések, amelyekben felhasználók számoltak be hasonló esetekről. A Revolut Bank Magyar Fióktelepének megjelenése ugyanakkor a bírósági végrehajtók számára is egyszerűbbé tette az inkasszó alkalmazását.
Júniusban egy magyar végrehajtó megerősítette, hogy rendszerükben már elérhető a Revolut Bank UAB Magyarországi Fióktelepe. Ennek köszönhetően megkeresést küldhetnek a pénzintézetnek annak tisztázására, hogy az érintett adós rendelkezik-e náluk bankszámlával.
Mostanra a Revolut közösségi csoportjában is megjelentek az első olyan beszámolók, amelyek szerint a végrehajtók sikeresen inkasszóztak Revolut-számlákat. Az intézkedésről a bank e-mailben és az alkalmazáson belül küldött üzenetben egyaránt tájékoztatja az ügyfeleket.
„Lefoglalási rendelet miatt ideiglenes korlátozásokat alkalmaztunk a számládra” – ilyen értesítést kapnak azok, akiknek a Revolut-számlájára végrehajtó rendelt el inkasszót.
Egy végrehajtó a RevB.hu számára is megerősítette, hogy néhány hete már valóban aktívak a Revolut-számlákat érintő lefoglalások.
Magyarországon megközelítőleg 2,3 millióan használják a Revolut szolgáltatásait, és többségük már a magyarországi fióktelep ügyfelének számít.