A Rheinmetall AG a 4iG stratégiai befektetőjévé válhat

Háromoldalú előzetes megállapodást kötött Jászai Gellért befektető társasága, a KZF Vagyonkezelő Kft., a 4iG Nyrt., valamint a Rheinmetall AG. A megállapodás eredményeként a német világcég részvényvásárlással és tőkeemeléssel 25,1 százalékos tulajdont szerezhet a 4iG Nyrt.-ben, amellyel a társaság legnagyobb nemzetközi stratégiai befektetőjévé válhat. A Rheinmetall AG és a 4iG Nyrt. emellett közös informatikai vállalat alapításáról is megállapodott, amely a jövőben a Rheinmetall magyar és egyéb nemzetközi leányvállalatainak IT szolgáltatásait biztosíthatja.

A Rheinmetall AG a 4iG stratégiai befektetőjévé válhat

Előzetes, nem kötelező erejű megállapodást kötött Jászai Gellért befektetési társasága, a KZF Vagyonkezelő Kft., a 4iG Nyrt., valamint a Rheinmetall AG – tette közzé a tőkepiaci társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A megállapodás értelmében a düsseldorfi székhelyű, nemzetközi védelmi iparban és járműgyártásban is meghatározó globális vállalat két tranzakcióval mindösszesen 25,1 százalékos tulajdont szerezhet a 4iG Nyrt.-ben. A befektetéssel a Rheinmetall célja, hogy a jövőben a 4iG a legfőbb digitalizációs és informatikai partnerévé váljon.

A 4iG jogi, pénzügyi, illetve kereskedelmi átvilágításának, valamint a végleges tranzakciós dokumentumok megfelelően a Rheinmetall AG tőzsdén kívüli ügylet (OTC) keretében a KZF Vagyonkezelő Kft.-től vásárolna 4iG részvényeket. A német nagyvállalat emellett részt venne abban a nagyjából 120 milliárd forintra tervezett zártkörű tőkeemelésben is, amelyben Jászai Gellért érdekeltsége, az IG COM Magántőkealap és a Rheinmetall mellett az Alpac Capital által kezelt alap is közreműködne. Az előzetes megállapodás szerint a tervezett ázsiós alaptőkeemelés 670 forint kibocsátási értékű 4iG részvények forgalomba hozatalával valósulna meg. A részvénycsomag-értékesítés, illetve a tervezett tőkeemelés hatásaként Jászai Gellért közvetett tulajdona és 4iG Nyrt. fölötti kontrollja nem változna érdemben.

Az előzetes megállapodás szerint a tranzakciók lezárását követően a Rheinmetall (51%) és a 4iG Nyrt. (49%) közös tulajdonában lévő informatikai vállalatot hoznak létre. Az alapítók célja, hogy a 4iG a közös platformcégen keresztül szolgálja ki a Rheinmetall magyarországi és egyéb érdekeltségeinek komplex informatikai igényeit, illetve a társaság a hadiipari és védelmi informatikai megoldások fejlesztésében is részt vegyen. Ennek megfelelően a közös informatikai cég lehet a Rheinmetall és a magyar állam beruházásában Zalaegerszegen megvalósuló, és a világ egyik legmodernebb harcijármű-gyárának IT szolgáltatója is 2023-tól. A partnerség az első években Magyarországra és a Rheinmetall közép-kelet-európai érdekeltségeire vonatkozik, amelyet a felek fokozatosan terjesztenek majd ki a Rheinmetall teljes nemzetközi hálózatára. Az együttműködés nagy mértékben támogatja a 4iG növekedési stratégiáját, melynek célja, hogy a társaság a távközlési szegmens mellett informatikai szolgáltatásaival is megjelenjen a nemzetközi piacokon.

„A Rheinmetall AG-val kötött előzetes megállapodás jelentős mértékben támogatja nemzetközi terjeszkedési elképzeléseinket a technológiai szektorban. Megtisztelő, hogy a világ egyik vezető vállalata stratégiai befektetési célpontként tekint a 4iG Csoportra és részt kíván venni vállalatunk növekedési stratégiájának megvalósításában. A Rheinmetall befektetési szándéka pozitív visszajelzést jelent számunkra abban is, hogy megalapozott és értékteremtő stratégiával rendelkezünk a hazai és nemzetközi piacokon.” – mondta Jásza Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgatója a mai bejelentés kapcsán.

„Részvételünk a 4iG-ben a Rheinmetall digitalizációs stratégiájának szerves részét képezi, amely egyben Magyarország iránti különleges elkötelezettségünk jele is. A Rheinmetall az elmúlt években nagy előrelépést tett annak érdekében, hogy nemzetközi vállalattá váljon, ami azt jelenti, Németországon kívül mára az Egyesült Királyságban, Ausztráliában és Magyarországon is új piacokat szereztünk. Ezekben, illetve más nyugati országokban a Rheinmetall aktívan részt vesz a helyi gyártási és K+F folyamatokban, amely lehetővé teszi, hogy a lehető legteljesebb skáláját kínáljuk a csúcskategóriás védelmi termékeknek és szolgáltatásoknak.” – mondta Armin Papperger, a Rheinmetall AG vezérigazgatója.

Az átvilágítás, valamint a végleges tranzakciós dokumentumok, illetve a szükséges vállalati jóváhagyások eredményétől függően a tőkeemelésben részvevő felek tulajdonukba kerülő részvénycsomagra legalább 1 éves értékesítési tilalmat (lock-up) vállalnak. A stratégiai ágazatokra vonatkozó, Magyarország biztonsági érdekeit sértő külföldi befektetések ellenőrzésére vonatkozó magyar szabályozásnak megfelelően a Rheinmetall tulajdonszerzése a Belügyminisztérium (BM) engedélyével valósulhat meg, a tervek szerint 2022 január végéig.

A brit kormány megtagadta a beutazási engedélyt Kanye West rappertől

A brit kormány megtagadta a beutazási engedélyt Kanye West amerikai rappertől, aki antiszemita megnyilvánulásaival, illetve Adolf Hitler egykori náci diktátort és a nácizmust dicsőítő számaival hosszú évek óta súlyos botrányokat kavar. Az intézkedés keddi bejelentése után törölték azt a londoni zenei fesztivált, amelyen az énekes fellépett volna.
2026. 04. 08. 02:30
Megosztás:

Mennyi áramot fogyaszt egy átlagos család egy hónapban és az mennyibe kerül?

Sok család pontosan ugyanazt tapasztalja hónapról hónapra: nem érzik úgy, hogy pazarolnának, mégis újra és újra meglepően magasnak tűnik a villanyszámla. Nem égnek egész este a lámpák, nincs szauna a fürdőszobában, és a legtöbben nem is fűtenek teljesen árammal — mégis valahogy egyre több pénz folyik el az otthonokból. A kérdés ezért ma már nem pusztán az, hogy „mennyit fogyasztunk?”, hanem az is, hogy mi számít egyáltalán normálisnak Magyarországon 2026-ban.
2026. 04. 08. 02:00
Megosztás:

475.000 család kap vissza pénzt az áramszolgáltatótól

Április második hetétől kezdve folyamatosan postázzák azokat a villanyszámlákat is, amelyek már tartalmazzák a januárban bevezetett rezsistophoz kapcsolódó kedvezményt.
2026. 04. 08. 01:30
Megosztás:

Vérvétel – ez a szám jelzi, meddig élhetsz!

Sokan úgy gondolják, hogy egy vérvétel csak azt mutatja meg, éppen betegek vagyunk-e vagy sem. A valóság azonban ennél sokkal izgalmasabb – és egyben nyugtalanítóbb is. A laboreredmények között ugyanis vannak olyan számok, amelyek nemcsak a jelenlegi állapotunkról, hanem a szervezetünk „kopásáról”, gyulladásszintjéről, anyagcseréjéről és így a hosszú távú túlélési esélyeinkről is árulkodhatnak.
2026. 04. 08. 01:00
Megosztás:

Éjféltől emelkednek az üzemanyagárak Szlovéniában

Kedd éjféltől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon - közölte kedden a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
2026. 04. 08. 00:05
Megosztás:

Solana védelem: elindult a STRIDE a DeFi-biztonság megerősítésére

A Solana Foundation új biztonsági programot indított STRIDE néven, amellyel a teljes Solana-alapú DeFi-ökoszisztéma védelmét emelné magasabb szintre. A kezdeményezés időzítése aligha véletlen: néhány nappal egy súlyos, 286 millió dolláros exploit után érkezett, amely ismét rámutatott arra, hogy a DeFi-szektorban a technológiai innováció sokszor gyorsabban fejlődik, mint a mögötte álló biztonsági infrastruktúra.
2026. 04. 07. 23:30
Megosztás:

A mikroműanyagok és a gyógyszerhatóanyagok kölcsönhatásait vizsgálják a HUN-REN CSFK-ban

Százhuszonötmillió forintos támogatást nyert a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Földrajztudományi Intézete a mikroműanyagok és gyógyszerhatóanyagok talajbeli kölcsönhatásainak vizsgálatára - tájékoztatta a kutatóintézet az MTI-t kedden.
2026. 04. 07. 23:00
Megosztás:

4iG: az amerikai Northrop Grumman szállítja Magyarország első geostacionárius műholdját

A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) stratégiai megállapodást kötött a világ egyik vezető űripari vállalatával, amely szerint az amerikai Northrop Grumman cég szállítja a HUSAT program részeként Magyarország első geostacionárius kommunikációs műholdját - jelentette be Sárhegyi István, a 4iG SDT elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 04. 07. 22:30
Megosztás:

Mozgolódik a Marathon Bitcoin-tárcája: eladási hullám jöhet a piacon?

Újra a reflektorfénybe került a Marathon Digital, miután a vállalat 200 BTC-t mozgatott meg egy olyan tárca irányába, amelyet a blokkláncelemzők gyakran eladási aktivitással hoznak összefüggésbe. Bár egy ilyen tranzakció önmagában még nem jelent biztos piaci dumpot, a lépés elég volt ahhoz, hogy a kereskedők és elemzők ismét fokozott figyelemmel kezdjék követni a nagy bányászvállalat on-chain mozgásait.
2026. 04. 07. 22:00
Megosztás:

Donald Trump szerint egy teljes civilizáció pusztulhat el

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.
2026. 04. 07. 20:30
Megosztás:

CME újabb kriptotermékekkel bővít: érkeznek az AVAX- és SUI-határidős ügyletek

A Chicago Mercantile Exchange (CME) tovább mélyíti jelenlétét a kriptoderivatívák piacán: a tőzsde bejelentette, hogy az Avalanche (AVAX) és a Sui (SUI) tokenekhez kötött határidős kontraktusok elindítását tervezi. A lépés jól mutatja, hogy az intézményi szereplők egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a feltörekvő digitális eszközök iránt – méghozzá szabályozott, hagyományos pénzügyi keretek között.
2026. 04. 07. 20:00
Megosztás:

A cseh kormány korlátozta az üzemanyagok maximális árát

Szerdán Csehországban legfeljebb 49,59 korona (793,44 forint) lehet a gázolaj és 43,15 korona (690,40 forint) a benzin literének ára – közölte Alena Schillerová pénzügyminiszter kedden Prágában.
2026. 04. 07. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 07. 19:00
Megosztás:

Folytatódik a balatoni vasútállomások megújítása

A balatoni vasútállomások felújítása érdekében indított közbeszerzési eljáráson hét állomás, illetve megállóhely esetében történt eredményhirdetés kedden. A programban összesen 26 balatoni állomás épülete és közvetlen környezete újulhat meg, így az utasok kényelmesebb, korszerűbb és akadálymentes állomásokat vehetnek igénybe - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) kedden az MTI-vel.
2026. 04. 07. 18:30
Megosztás:

Magyar vállalkozók hazaköltözése Dubajból az adótanácsadó szemével

Mint ismert, február 28-án az Egyesült Államok és Izrael közös katonai műveletet indított Iránnal szemben. Válaszlépésként Irán a környező államokra mért légi- és rakétacsapásokat. A konfliktus miatt több millió ember került veszélybe. Sajtóértesülések szerint csak az Egyesült Arab Emírségekben („UAE”) több mint 2500-an regisztráltak konzuli védelemre, azonban becsléseink szerint ennél jelentősen több turista, átutazó vagy éppen kint élő vállalkozó érezheti magát veszélyben. Dr. Horváth Balázs, az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés így már hetek óta nem csupán az, hogy Dubaj vonzó célpont-e, hanem az is, hogy szükség esetén milyen áron lehet onnan hazatérni.
2026. 04. 07. 18:00
Megosztás:

A Hormuzi-szoros lezárása még az online rendeléseket is drágíthatja

Az iráni háborús feszültség és az ebből adódó energiaár-növekedés jelentős hatással van a globális ellátási láncokra. Az olcsó távol-keleti import, különösen a kisebb, gyakran rendelt csomagok kerülhetnek nehezebb helyzetbe. Rövid távon ez inflációt idézhet elő, de közben felértékelheti a hazai e-kereskedők szerepét a piacon.
2026. 04. 07. 17:30
Megosztás:

Új diagnosztikai berendezések érkeztek a szentesi kórházba

Új diagnosztikai berendezésekkel, egy korszerű, 128 szeletes CT-vel és egy csúcstechnológiás digitális mammográffal bővült a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Dr. Bugyi István Szentesi Multidiszciplináris Centruma - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény kedden az MTI-t.
2026. 04. 07. 16:00
Megosztás:

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Új kommunikációs és edukációs kezdeményezést indított az Európai Adatvédelmi Testület 2026-ban, amelynek célja a kiskorúak adatvédelmi tudatosságának növelése. A technológiai fejlődés és a közösségi média térnyerése miatt a gyermekek személyes adatai minden eddiginél nagyobb veszélynek vannak kitéve. Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász szerint a hazai és európai joggyakorlat is egyre szigorúbban lép fel a gyermekek digitális biztonsága érdekében.
2026. 04. 07. 15:30
Megosztás:

Szenátusi döntés rázta fel a piacot: miért tekintik sokan hatalmas győzelemnek az XRP számára?

Komoly visszhangot váltott ki a kriptopiacon az a friss amerikai szenátusi döntés, amely 2030-ig korlátozza a Federal Reserve lakossági CBDC-jének (jegybanki digitális valuta) bevezetését. A fejleményt az XRP-közösség és több piaci szereplő is kifejezetten pozitívan fogadta, mivel szerintük a döntés nagyobb teret nyithat a magánszektorból érkező digitális fizetési megoldások előtt.
2026. 04. 07. 15:00
Megosztás:

Alapjaiban alakul át az uniós vámrendszer: számos céget érint majd a reform

Az Európai Unió vámrendszere olyan jelentős változás előtt áll, amire az elmúlt 50 évben nem volt példa, miután a Tanács és az Európai Parlament megállapodott az uniós vámügyi keretrendszer átfogó reformjáról. A változások minden importáló vagy exportáló vállalat működésére érdemi hatást fognak gyakorolni, mivel alapjaiban alakítják majd át az áruk behozatalának és kivitelének folyamatát az egész EU-ban – hívja fel a figyelmet az EY Magyarország.
2026. 04. 07. 14:30
Megosztás: