A spanyol energiacégek és bankok 1,4 milliárd eurót fizettek be eddig a különadóból

A spanyol energiacégek és bankok több mint 1,4 milliárd eurót fizettek be az idén esedékes különadóból - közölte María Jesús Montero pénzügyminiszter kedden Madridban, a spanyol kormány ülését követő sajtótájékoztatón.

A spanyol energiacégek és bankok 1,4 milliárd eurót fizettek be eddig a különadóból

Ismertette: az energiaágazat érintett szereplőitől 817,4 millió euró, a bankszektorból 637,1 millió euró érkezett az államkincstárba, megfelelően a kormány előzetes várakozásainak. A cégeknek február 20-ig kellett teljesíteniük az első részletre vonatkozó fizetési kötelezettségüket. A spanyol kormány ebben az évben mintegy hárommilliárd euró bevételt remél a szolidaritási adónak is nevezett különadóból, amelyet az ukrajnai háború gazdasági hatásainak enyhítését célzó intézkedések fedezeteként tervezett be az idei költségvetésbe.

Azoknak a vállalatoknak, amelyek "hasznot húznak" a jelenlegi gazdasági helyzetből, "nagyobb erőfeszítést kell tenniük" - hangsúlyozta a María Jesús Montero. Felhívta a figyelmet arra, hogy a múlt év első kilenc hónapjában a legnagyobb energiaipari vállalatok 43 százalékkal, 12 milliárd euróval növelték bevételeiket az előző évhez képest, míg a legjelentősebb bankok éves nyeresége meghaladta a 28 százalékot és a 20 milliárd eurót.

A tárcavezető szerint a kétéves időszakra tervezett adó mértéke arányos a cégek által megszerzett nyereséggel, és emlékeztetett az előző gazdasági krízis idején a bankoknak nyújtott állami segítségre. A különadó megfizetése ellen korábban többször is tiltakoztak az érintett ágazatok szereplői, diszkriminatívnak, igazságtalannak, jogtalannak nevezve azt. A spanyol bankszövetség (AEB), a spanyol takarékpénztárak szövetsége (CECA) és a több áramszolgáltatót képviselő villamosenergia-ipari vállalkozások szövetsége (AELEC) pedig bírósághoz fordult.

Legjobb kriptovaluta befektetések – nagy nyertesek 1 hét alatt

Legnagyobb kriptovaluta profitok az elmúlt héten. Melyik kriptóval lehetett a legtöbbet nyerni az elmúlt hét napban? A kriptovaluták neve mellett a heti árfolyam emelkedésük százalékos értéke látható.
2025. 04. 20. 12:00
Megosztás:

Jelenleg ennyi ukrán menekült él Csehországban

Csehországban jelenleg 368 ezer ukrajnai menekült él ideiglenes védelmi státusszal - közölte a cseh belügyminisztérium pénteken Prágában.
2025. 04. 20. 11:00
Megosztás:

Hagyományok és locsolkodás – mit jelentett régen a húsvét a magyar falvakban?

A húsvéti néphagyományok mélyen gyökereznek a magyar kultúrában, különösen a falusi élet mindennapjaiban. Ezek a szokások nemcsak vallási jellegűek, hanem a tavasz beköszöntéhez, a természet újjáéledéséhez és a közösségi élethez is kapcsolódnak.
2025. 04. 20. 10:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok több városában is tüntetéseket tartottak Trump ellen

Az Egyesült Államok több városában tüntetéseket tartottak a Trump-adminisztráció politikája ellen tiltakozva szombaton.
2025. 04. 20. 09:00
Megosztás:

Húsvéti kihívás a természetben - mozgással az egészségért

A húsvéti hosszú hétvége sokak számára a bőséges étkezésekről és a pihenésről szól. Idén azonban érdemes lehet a friss levegőn töltött, aktív kikapcsolódást is beiktatni a programba - hívja fel a figyelmet a Nagy Sportágválasztó, BBU Nonprofit Kft. csapata.
2025. 04. 20. 07:00
Megosztás:

Hamarosan újra féláron fagyizhat az ország!

2025. május 8-án ismét megrendezik a Magyar Fagylalt Napját, amikor az eseményhez csatlakozó cukrászdák és fagyizók országszerte féláron kínálják a fagylaltgombócokat.
2025. 04. 20. 05:00
Megosztás:

3. Húsvéti finomságok – mi kerül a magyar ünnepi asztalra?

A húsvéti ünnepek alatt a magyar háztartásokban bőséges, hagyományos ételek kerülnek az asztalra. A 40 napos böjt után végre ismét hús, tojás, kalács és más finomságok fogyaszthatók – a lakoma a fizikai és lelki megújulás része.
2025. 04. 20. 04:00
Megosztás:

Döbbenetes bejelentés Zelenszkij-től: a háború nagy fordulata?

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állítása szerint legalább 155 kínai állampolgár vesz részt az orosz oldalon az ukrajnai háborúban, miközben Peking visszautasítja ezt, és azt állítja, hogy igyekszik távol tartani állampolgárait a fegyveres konfliktustól – számolt be róla a BBC.
2025. 04. 20. 03:00
Megosztás:

40 fokon mosod a ruhákat? Jó nagy butaságot csinálsz!

Ön milyen hőfokon szokta mosni a ruhákat? Talán Ön is 40 fokon mos, ahogy a legtöbb magyar háztartásban megszokott? Cikkünkben szakértői véleményre támaszkodva bemutatjuk, miért lehet ez a választás kevésbé előnyös, és milyen mértékben csökkenthetjük az áramfogyasztást, ha tudatosabban választjuk meg a mosási hőmérsékletet – akár ruhák, törölközők vagy ágyneműk esetében.
2025. 04. 20. 02:00
Megosztás:

RENDKÍVÜLI! Tűzszünetet hirdetett Putyin

Vlagyimir Putyin orosz államfő húsvéti fegyvernyugvást hirdetett az ukrajnai háborús helyzetben, amely szombat este veszi kezdetét, és vasárnap éjfélig tart – jelentette a The Guardian.
2025. 04. 20. 01:00
Megosztás:

Döntöttek! A nyugdíjasoknak mostantól már nem kell sorban állniuk sem!

A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága új elektronikus szolgáltatásai révén a nyugdíjjal kapcsolatos ügyek kényelmesen, otthonról is intézhetők, így nem szükséges személyesen felkeresni az ügyfélszolgálatot, elkerülhető az utazás és a sorban állás. Hogyan működik mindez? Mutatjuk, nem bonyolult!
2025. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Magyar fejlesztés nyújthat védelmet szívroham, stroke és transzplantáció okozta szervkárosodás ellen

Az EvolVeritas cég egyedülálló hatóanyaga, az EVO24L megvédi a szervezetet az oxigénhiányt követő károsodástól. Ha egy ér, akár szervátültetés, szívinfarktus vagy stroke esetében elzáródik, az érintett szerv oxigénhiányt szenved, és a sejtek vészjeleket juttatnak a felszínükre. Bár a vérellátás sebészi, vagy gyógyszeres kezeléssel helyreállítható, ezzel egy reperfúziós sérülésnek nevezett folyamatot is elindítanak. Ennek oka, hogy az oxigént és tápanyagokat biztosító vérrel immunfehérjék is érkeznek, melyek a vészjeleket felismerve megtámadják az érintett szervet. Az EvolVeritas szabadalommal védett hatóanyaga ezt védi ki az immunválasz célzott gátlásával. Az EVO24L állatkísérletekben hatékonynak bizonyult. Az átütő eredményt a rangos PNAS lapban közölték.
2025. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Húsvét: A kereszténység legnagyobb ünnepe – mit is ünneplünk valójában?

A húsvét a keresztény egyház legfontosabb ünnepe, még karácsonynál is jelentősebb, hiszen nem csupán Jézus születésére, hanem a megváltás aktusára, az emberiség üdvösségének reményére emlékezünk. Ez az ünnep a halál feletti győzelmet és az örök élet ígéretét hordozza, amely a kereszténység központi üzenete.
2025. 04. 19. 21:00
Megosztás:

A tavaszi szünetben nosztalgiajáratok is közlekednek a Gyermekvasúton

A budapesti Gyermekvasút a húsvéti hétvégén is várja a kirándulókat, a vonatok 40-50 percenként indulnak a végállomásokról, és a tavaszi szünetben nosztalgiajáratok is közlekednek - közölte a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2025. 04. 19. 19:00
Megosztás:

Hogyan formálja át a mindennapjainkat a ragasztószalag?

Az irodai élet kelléktára számos nélkülözhetetlen eszközzel van tele, amelyek közül a ragasztószalag különösen fontos szerepet tölt be. Ez az egyszerű, ámde nagyszerű tárgy segít a csomagolásban és az apróbb irodai feladatok megoldásában egyaránt.
2025. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Tovább tarthatnak nyitva a brit pubok a második világháború európai győzelmének évfordulóján

A törvényben előírt záróránál két órával tovább tarthatnak nyitva a brit pubok a második világháború európai hadszínterein aratott szövetséges győzelem 80. évfordulóján.
2025. 04. 19. 17:00
Megosztás:

MÁV: forgalomba állt az első Henschel dízelmozdony a Balaton északi partján

A MÁV új dízelmozdonya csütörtöktől a Balaton északi partján, Balatonfüred és Tapolca között teljesít szolgálatot - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója csütörtökön a Facebookon.
2025. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Ethereum árfolyam elemzés – ETH kriptovaluta technikai előrejelzés április közepén

Ethereum technikai elemzés, ETH árfolyam árfolyam előrejelzés rövid-, közép- és hosszú távra. Az Ethereum (ETH) árfolyama az elmúlt hetekben jelentős gyengülésen ment keresztül, és jelenleg kritikus technikai szinteken próbál stabilizálódni. A vezető altcoin – amely a decentralizált alkalmazások és az okosszerződések alapját képezi – újra a befektetői figyelem középpontjába került.
2025. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Orbán Viktor: a magyar-amerikai tárgyalásoknak fél éven belül érezhető lesz az eredménye

A magyar-amerikai tárgyalásoknak fél éven belül érezhető lesz az eredménye - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.
2025. 04. 19. 14:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam elemzés – BTC kriptovaluta technikai előrejelzés április közepén

Bitcoin technikai elemzés, BTC árfolyam előrejelzés. A Bitcoin (BTC), a világ legismertebb és legértékesebb kriptovalutája ismét fontos technikai szintek közelében mozog. Az elmúlt hónapok árfolyam-ingadozásai után sok befektető számára felmerül a kérdés: vajon most érdemes vásárolni, eladni vagy inkább kivárni?
2025. 04. 19. 13:00
Megosztás: