A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Zlati Róbert közölte: tárgyalni fognak az új kormánnyal, de "nem könyörögni megyünk, partnerként akarunk tárgyalni, nem kérünk, követelünk".

"Olyan országot akarunk, ahol a munka nem kiszolgáltatottság, hanem biztonság, ahol a dolgozó nem eszköz, hanem érték, ahol nem bátorság kérdése kiállni magadért, hanem természetes" - jelentette ki.

Május elseje nemcsak ünnep, de emlékeztető is, arra, hogy mit harcoltak ki a szakszervezetek és mit kell még elérni - jelentett ki Zlati Róbert.

Magyarországon emberek százezrei élnek úgy, hogy hiába dolgoznak keményen, nem jutnak egyről a kettőre. Dolgoznak, túlóráznak és mégis bizonytalanságban élnek, ez elfogadhatatlan - mondta a szakszervezeti vezető, aki szerint ez egy olyan rendszer következménye, amely éveken át a tőkét védte a dolgozók helyett.

Ez a rendszer megbukott, de ettől még a problémák nem oldódtak meg, a munkahelyek nem változnak meg egyik napról a másikra, a fizetések nem emelkednek önmaguktól - mutatott rá a MASZSZ elnöke.

Zlati Róbert közölte: nehéz időszak jön, a gazdaság bizonytalan, a válság jelei itt vannak, és annak árát a dolgozók fizetik meg általában.

"Ezt most nem engedhetjük meg, mert van erőnk, és ideje kimondani, mi működtetjük az országot, mi termelünk, mi szolgáltatunk, mi tartjuk mozgásban a gazdaságot, nélkülünk nincs semmi" - fogalmazott Zlati Róbert.

Csóti Csaba, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke hiányolta, hogy a leendő kormány képviselői nem vesznek részt a MASZSZ majálisán. Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke az MTI-nek elmondta: Kapitány István leendő gazdasági minisztert meghívták, de csapatából azt a választ kapták, hogy a kormányalakítás miatt nem fér bele a majális a programjukba, de fontosnak tartják a szakszervezetekkel folytatott egyeztetéseket.

Az emlékkőnél tartott rendezvény után a résztvevők a Városligeti fasorba vonultak, a MASZSZ székházához, ahol Karácsony Gergely főpolgármester tartott beszédet.

"Talán közelében vagyunk annak, hogy olyan politika legyen Magyarországon, amely komolyan veszi a munkavállalók érdekeit, a munkavállalókat képviselő szakszervezeteket" - fogalmazott a főpolgármester.

Az új kormány előtt álló feladatok közül kiemelte, hogy helyre kell állítani az intézményes érdekegyeztetés rendszerét, új sztrájktörvényt kell elfogadni, meg kell szüntetni a "rabszolgatörvényt" és a külföldi munkavállalók szervezett behozatalát.

"Teli reménnyel és persze kérdésekkel is, de nagyon várjuk az új kormány megalakulását" - mondta Karácsony Gergely.

"Amit ebben az országban szeretnénk látni, annak éppen az az értelme, hogy a nagyon sokszínű választói koalíció, amely elküldte Orbán Viktort, ne érezze magát újra ellenzékben, amikor az új kormány megalakul" - tette hozzá.

A szervezők több programmal is várták a MASZSZ majálisának résztvevőit , így például kerekasztal-beszélgetésekkel, zenével, csocsóval, gyermeksarokkal.


Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás: