A szélerőmű kapacitás növekedése várható Magyarországon

Az európai országok sorra veszik fontolóra szélerőmű kapacitásuk növelését. Ennek oka a költséghatékony létesítés mellett a naperőművek ciklikusságának kiegyensúlyozása. Magyarországon ehhez azonban a jogi szabályozás koncepcionális átalakítására lenne szükség, amire hamarosan sor kerülhet.

A szélerőmű kapacitás növekedése várható Magyarországon

A szélturbina technológia rohamos fejlődésének köszönhetően egyre hatékonyabb a szélerőművek tiszta energia termelése, és így egyre nagyobb a várható megtérülés is. A szomszédos országok közül Ausztria – domborzati viszonyainak is köszönhetően – aktívan támogatja a szélerőművek telepítését, és az utóbbi időben több szélturbina létesítést könnyítő jogszabályt fogadtak el. Magyarországon azonban lényegében 10 éve nem épült új szélerőmű és csupán 3-4%-ra tehető a szélenergia részaránya a villamosenergia-termelésben. Ennek oka a szigorú szabályozás, ami a gyakorlatban lehetetlenné teszi telepítésüket. Természetesen a szigorú szabályozás mögött alapvető megfontolások húzódnak, így a módosítás során fontos a megfelelő egyensúly megtalálása.

Jelenlegi korlátozások

A szélerőművek telepítését kezdetben elsősorban a 33/2009. (VI. 30.) KHEM miniszteri rendelet szabályozta. A rendeletben meghatározott feltételek szerint meghirdetett pályázat útján lehetett szélerőműveket létesíteni. A 277/2016. (IX. 15.) Korm. rendelet azonban a szélerőművek létesítéséhez számos további olyan műszaki feltételt támasztott, melyeknek a szélturbinák vagy nem tudnak műszakilag megfelelni, vagy ha meg is felelnek, a befektetés más európai országhoz képest számottevően kisebb megtérülést ígérne.

A kormányrendelet kimondja, hogy a beépítésre szánt területen és beépítésre szánt terület határától számított 12 km-en belül szélerőmű nem helyezhető el. Figyelembevéve a hazai településszerkezeti rendszert, önmagában ez a szabály érdemben kizárja szélerőmű létesítésre alkalmas helyszín megtalálását. Ezt azonban tovább erősíti, hogy a szélerőmű elhelyezésére szolgáló ingatlan telekhatárától számított 1 km-en belül elhelyezkedő valamennyi ingatlan tulajdonosának előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges.  Ez a két rendelkezés együtt kizárja szélerőmű létesítéséhez egyébként a szélviszonyok miatt megfelelő ingatlan megtalálásának lehetőségét.

A szabályozás továbbá kimondja, hogy a szélturbina magassága nem haladhatja a 100 métert meg, mely nagyon alacsony magasságkorlátozásnak számít figyelembe véve a modern szélturbinák magasságát. Ha ehhez hozzánézzük, hogy a szélerőművek teljesítménye nem haladhatja meg a 2MW kapacitást a legnagyobb gyártóknak alig van olyan szélturbinája, ami megfelel az előírásoknak. Mindemellett a szélturbinák kerületi (lapátvég) sebessége, talajtól való távolsága, valamint a zajterhelése is korlátozott.

A villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. Törvény 2016. december 22-én hatályba lépő módosítása értelmében, a kormány rendeletben határozhatja meg az adott naptári évre vonatkozóan a szélerőművek építésére és használatbavételére kiadható hatósági engedélyek számát és az engedélyezhető szélerőművek teljesítményét, mely a 454/2016. (XII. 19.) Korm.rendeletnek megfelelően 0 MW volt.

Lehetséges enyhítések

A korlátozás kimondott indoka a szélerőművek tájképre, zajszennyezésre, valamint környezetvédelemre (madárvédelemre) gyakorolt hatása. A fejlesztések szempontjából azonban reményre adhat okot ugyanakkor Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének C6.R2. számmal jelölt szárazföldi szélenergiát célzó befektetések megkönnyítése című tervhez fűzött indokolása, amely kimondja, hogy a reform célja a szélenergia-termelési kapacitás kialakítása Magyarországon a jelenlegi általános korlátozások megszüntetésével és olyan kijelölt célterületek létrehozásával, ahol ösztönzöttek a szélenergiára irányuló beruházások.

„Ez azt jelentené, hogy a jelenlegi szabályozás mögötti indokok területi jelleggel kerülnének vizsgálatra és olyan úgynevezett „to go” zónák kialakítására lenne lehetőség, ahol a helyi szélviszonyok kedvezőek, a környezet-, és tájképvédelmi szempontok nem sérülnének, így a szélerőművek hozzájárulhatnának a villamosenergia-termeléshez, úgyhogy akár a naperőművek termelésének rendszeregyensúlybeli kilengéseit kompenzálják” – tette hozzá dr. Babus Gábor, a Deloitte Legal ügyvédi iroda ingatlanjogi csapatának ügyvédje.

Mindemellett Magyarország energiastratégiájával összhangban, a tervezett nap- és szél energia-kapacitás hálózatra kapcsolása mind az átviteli, mind az elosztóhálózatok jelentős fejlesztését, korszerűsítését igényli országszerte. „Megfelelő hálózati hozzáférésre és hálózati kapacitásra van szükség, a szélenergiából származó további termelési kapacitások biztonságos integrálásához. A szűkös hálózati kapacitások kezelésén kívül a megjelenő új technológiák, digitalizációs fejlesztések és olyan további szabályozások is elősegíthetik szélenergiát célzó befektetéseket, mint a például az energiaközösségek vagy aggregátorok hazai villamosenergia-rendszerbe integrálásához szükséges gyakorlati szabályok megalkotása, illetve a cPPA szerződésekre vonatkozó kiszámítható gyakorlati ismeretek” – tette hozzá dr. Bogdán Ágnes, a Deloitte Legal ügyvédi iroda energiajogi csapatának vezetője.

Tekintettel arra, hogy Magyarországon milyen kis mértékben járul hozzá a szélenergia villamosenergia-termeléshez, a piac és a befektetők kíváncsian várják a jövőbeli szabályozást. Ahhoz, hogy a szárazföldi szélenergiát célzó befektetések Magyarországon is beindulhassanak, a jelenlegi szigorú szabályok feloldására lenne szükség, mely a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervnek köszönhetően közelebb lehet, mint valaha. Ez pedig koncepcionális fordulatot jelentene, ugyanis hazánkban megújuló energiát hasznosító erőművek közül jelenleg a naperőművek dominálnak, amelyeknél a szélturbináknak jóval kisebb a területigényük, valamint a szélerőművek jól ki tudnák egészíteni a naperőművek termelésének rendszeregyensúlybeli kilengéseit.


2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás:

40 ezer milliárd dollár fölé nőtt az amerikai államadósság – ez jót tehet a Bitcoinnak?

Az Egyesült Államok államadóssága augusztus 18-án átlépte a 40 ezer milliárd dollárt, ami több mint kétszerese a 2017-es szintnek. Bár önmagában a hatalmas összeg nem feltétlenül mond sokat, az adósság GDP-hez viszonyított aránya már komolyabb problémát jelenthet.
2026. 08. 30. 07:00
Megosztás:

A beporzók védelméhez a védett területeken is a helyi adottságokra szabott kezelésre van szükség

Európa tíz országának 639 mintavételi helyét vizsgáló szintézis szerint a védett területeken alkalmazott beporzóbarát kezelések hatása többnyire semleges, és csak kisebb részben pozitív. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezetésével készült kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a beavatkozásokat az adott élőhelyhez, táji környezethez és a beporzók konkrét igényeihez szükséges igazítani. Az eredmények a Conservation Biology folyóiratban jelentek meg.
2026. 08. 30. 06:00
Megosztás: