A tinédzserek szerint félelmetes a TikTok-algoritmus pontossága

Sok gyermek már 8-10 évesen elkezd tiktokozni, pedig a platformra elvileg csak 13 éven felüliek regisztrálhatnak - mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss, a hazai TikTok-felhasználók szokásait vizsgáló tanulmánya. A mintegy ezer, 18-49 éves felnőtt online, reprezentatív kérdőíves felmérésén, valamint 10-17 éves fiatalok fókuszcsoportos vizsgálatán alapuló kutatás arra is rámutat, hogy a felhasználók más felületekhez képest a TikTokon kevésbé érzik zavarónak a reklámokat.

A tinédzserek szerint félelmetes a TikTok-algoritmus pontossága

Az NMHH azt közölte szerdán az MTI-vel, hogy a 18-49 évesek több mint fele regisztrált már TikTok-fiókot, a kedvenc platformjuk mégis a Facebook maradt, míg a TikTok csak a negyedik legnépszerűbb közösségi felületük.

A platformra regisztráltak csaknem fele azonban így is legalább egy órát tölt naponta tiktokozással, a legtöbbet a 30 éven aluliak, az alacsonyabb iskolai végzettségűek, valamint a megyeszékhelyeken élők, míg a legkevesebbet a 40 éven felüliek, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők és a fővárosiak töltik a platformon.

Úgy folytatták, hogy a TikTokot továbbra is a rövid, tömör és gyorsan fogyasztható videókért szeretik a legtöbben: bár a platform próbálkozik az egyre hosszabb videók engedélyezésével, a megkérdezettek kétharmada továbbra is elsősorban a legfeljebb 30 másodperces videókra kíváncsi.

A felhasználók többnyire rábízzák magukat az algoritmusra, és a platform által ajánlott tartalmakat fogyasztják - tették hozzá.

A 10-17 évesek jellemzően szintén elégedettek az algoritmus kínálatával, bár gyakran félelmetesnek érzik, mennyire pontosan képes eltalálni az érdeklődési körüket.

Sokan nézik külön az általuk követett csatornákat is, ezeket azonban eredetileg általában szintén az algoritmus ajánlotta számukra, élő adásokat a felhasználók csaknem fele szokott nézni, ajándékot, vagyis anyagi támogatást pedig összesen 14 százalékuk küldött már valamelyik tartalomgyártónak.

Azt írták, a 18-49 éves felhasználók mintegy 40 százaléka maga is osztott már meg tartalmakat a platformon, de jellemzően nem üzleti célból: azokból pénzt keresni a feltöltők csupán 13 százaléka szeretne, de saját vállalkozást népszerűsítő videókat is csupán 9 százalék szokott megosztani.

A tartalomgyártás célja a legtöbb esetben inkább az önkifejezés, a saját hang hallatása, és persze a többi felhasználó szórakoztatása; a felnőttek közül a legtöbbet a harmincas korosztály posztol.

A tanulmány szerint a 10-17 évesek jellemzően passzívabbak, ők inkább csak fogyasztják a tartalmakat, ugyanakkor a legfiatalabb tizenévesek többet posztolnak, mint idősebb társaik.

A késői tinédzserévekben a passzivitás fő oka egyrészt, hogy egyre inkább szeretnék a saját adataikat biztonságban tudni, másrészt, hogy egyre jobban félnek a negatív kritikától. Az önkifejezés és a kapcsolattartás platformja számukra sokkal inkább az Instagram - fűzték hozzá.

Közölték azt is, hogy a TikTok mára a reklámkampányokban is megkerülhetetlenné vált, a platformon feltűnő hirdetéseket mégis csupán a felnőtt felhasználók 19 százaléka tartja igazán zavarónak. Ennek oka lehet, hogy a fizetett tartalmak a TikTokon organikusabban képesek beilleszkedni az egyéb tartalmak közé, mint más felületeken.

A hirdetéseket ugyanakkor a megkérdezettek alig 8 százaléka érzi saját maga számára nagyon vagy inkább relevánsnak, a felhasználók több mint harmada kattintott már hirdetésekre, és 14 százalékuk vásárolt is azok nyomán, a fizetett tartalmakra a 30-39 évesek a leginkább fogékonyak.

A felnőtt felhasználók kétharmada kiemelten fontosnak tartja az adatai biztonságát, és csaknem ennyien fektetnek külön figyelmet az adatvédelmi beállításaikra is.

Konkrét adatvédelmi aggálya azonban a felhasználók mindössze egyharmadának van, és tízből csupán egy felhasználó tekint a platformra kiberbiztonsági kockázatként - közölték.

A fiatalok többsége átlagosan 10-12 éves korában kezd el tiktokozni, de a kutatás fókuszcsoportos interjúi arra is rámutattak, hogy sokan már korábban, 8-10 éves korukban regisztrálnak a platformra.

A fiatalok jellemzően naponta használják a TikTokot, hétköznapokon pedig általában egy-két órát töltenek a platformon.


Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás:

Csaknem 100 milliárd forinttal nő a honvédelmi költségvetés

Öt százalékkal, 95 milliárd forinttal nő a Honvédelmi Minisztérium költségvetése 2027-ben, ezen belül a Magyar Honvédség személyi juttatásai 75 milliárd forinttal emelkednek a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 01. 06:00
Megosztás: