A válság ellenére is száguldani fog jövőre az 5G

A gazdasági nehézségek dacára jövőre ugrásszerűen megnőhet azoknak az előfizetőknek a száma, akik már 5G-képes telefonnal és mobilos díjcsomaggal is rendelkeznek. Az újonnan csatlakozó tömegek elvárásai azonban máshogy alakulnak majd, mint a technológiát elsőként „befogadó” felhasználóké – erre hívja fel a figyelmet az Ericsson eddigi legnagyobb szabású, fogyasztók körében elvégzett kutatása.

A válság ellenére is száguldani fog jövőre az 5G

Több mint három év telt el a kereskedelmi 5G hálózatok globális elindulása óta, az iparág pedig mostanra éles választóvonalhoz érkezett, miután az új generációs mobilhálózatokat a technológiai vívmányok iránt fogékonyabb „úttörő” felhasználók után a tömegek is kezdik elfoglalni.

Az újonnan csatlakozó felhasználók igényeinek, illetve a szegmens jövőre várható teljesítményének feltérképezésére vállalkozott az eddigi talán legátfogóbb kutatásában az Ericsson ConsumerLab, mely idén április és július között 37 ország 49 100 felhasználójának véleményét kérte ki online kérdőívében.

A kutatás azonosít hat kulcsfontosságú trendet is, melyek meghatározzák majd az 5G-s mobilkommunikáció rövid- és középtávú jövőjét.

Az 5G válságálló

A minden régióba, minden országba begyűrűző infláció, az élelmiszer- és energiaárak növekedése, valamint a kamatemelkedés a technológiai ipart sem hagyta idén érintetlenül. A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy az előfizetők egy jelentős része a nehézségek ellenére is lecserélné 2023-ban 4G-s készülékét és előfizetését egy 5G képes megoldásra. Ez az felmérés szerint az okostelefon-felhasználók mintegy 30%-át, azaz globálisan több mint 510 millió ügyfelet jelenthet, jóllehet ezek eloszlása a válsághelyzet hatásaitól függően régiónként egyenleten lehet.

Fontos szempont, hogy az előfizetők 82%-a nem kíván a nehézségek dacára sem lemondani a gyors szolgáltatáselérést biztosító mobilinternetről, tízből nyolc előfizető pedig még a spórolás miatt sem váltana vissza 4G-s elérésre, miután huzamosabb ideig megtapasztalta az 5G-s hálózatok előnyeit.

Növekvő elvárások

Ahogy az 5G fokozatosan a tömegek hálózatává válik, úgy változnak meg a felhasználók igényei is az új generációs technológiával kapcsolatban. Az újonnan csatlakozó előfizetők számára – a korábbi felhasználókhoz képest – átlagban kétszer fontosabb szempont a szolgáltatáslefedettség, míg az 5G-s úttörők elsősorban az innovatív szolgáltatások és új készülékek miatt váltottak technológiát.

Tényleges 5G-elérés, ez az új elégedettségi mutató

Ha egy előfizető 5G-képes készülékkel és 5G-s díjcsomaggal egyaránt rendelkezik, akkor joggal várja el, hogy azokat megfelelően ki is tudja használni, és minél nagyobb területen, minél gyakrabban teheti ezt meg, annál magasabb értéket majd a fogyasztói elégedettség. Azaz nem elegendőek – főleg az újonnan csatlakozó felhasználók számára – a lakossági szolgáltatáslefedettségre vonatkozó, olykor hangzatos ígéretek, az ügyfelek tényleges tapasztalatai a mérvadóak – derül ki a válaszokból.

A ConsumerLab felmérése szerint bár a legtöbb piacon a lakosságra levetített 5G-s lefedettség aránya eléri a 60%-ot, az 5G-s készülékekkel és díjcsomagokkal rendelkezők csupán harmada csatlakozik az esetek többségében ténylegesen 5G-s hálózathoz. A kutatás szering a tényleges hálózatelérés növelése az egyik legmeghatározóbb ügyfélelégedettség-növelő hatás lehet, amelyre érdemes lesz figyelni a távközlési- és mobil szolgáltatóknak.

Út az audiovizualitás jövőjéhez

Az 5G-s felhasználók lényegesen több digitális tartalmat fogyasztanak, mint a 4G-előfizetők, amit jól mutat, hogy 2020-hoz képest – a 4G-s előfizetőkhöz viszonyítva – mostanra kétszer annyi 5G-s ügyfél fizet elő legalább három digitális szolgáltatásra. A legnagyobb növekedés a kiterjesztett valóság (AR) és HD/4K-s tartalmak fogyasztásában volt érzékelhető az 5G-s előfizetők körében.

Változó igények, változó ajánlatok

Az 5G-vel a mobilszolgáltatások monetizációja is átformálódhat, még ha teljesen nem is alakul át. A kutatás szerint tízből hat előfizető pusztán a plusz gigabájtoknál többet vár el egy 5G-s díjcsomagtól. A megkérdezettek negyede szerint szükség lenne olyan lehetőségre is, hogy az 5G-s elérések esetén igény szerint – akár ideiglenesen – gyorsabb hálózati elérést használhassanak, míg 88%-uk szerint a díjcsomagoknak vonzó és széles körű extra szolgálásokat is tartalmaznia kellene, mint amilyenek a már említett AR vagy a virtuális valóság (VR), esetleg a cloud gaming (játékok streamelése a felhőből).

AZ 5G megágyazhat a metaverzumnak

Korunk egyik meghatározó technológiai fejlődési iránya a metaverzumok megjelenése, melyre az 5G-s felhasználók nyitottabbak, legalábbis erre utal, hogy azokkal a tevékenységekkel – például játék, vásárlás, virtuális valóság – , melyek a metaverzum alappilléreit jelenthetik, egy 5G-s előfizető hetente átlagosan egy órával több időt tölt, mint egy 4G-s felhasználó. Ez a percepció az előfizetők számára is egyre nyilvánvalóbbá válik, legalábbis a felmérésben megkérdezettek 60%-a szerint ahhoz, hogy a metaverzum valósággá váljon, mindenképpen szükség van az 5G-re.

„A kutatási adatainkból úgy tűnik, hogy az 5G-s hálózatok elterjedése a kedvezőtlen gazdasági környezet dacára jövőre sem torpan meg, sőt, az új generációs infrastruktúra éppen ebben az időszakban érhet el egy fontos fejlődési szakaszába, mely után kritikus tömegek számára is hozzáférhetővé válhat – mondta el Jasmeet Singh Sethi, az Ericsson ConsumerLab vezetője. – A jövő év végére az újonnan csatlakozókkal együtt az Ericsson a korábbi előrejelzéseknek megfelelően 1,6 milliárd 5G-s felhasználóval számol. Idén év végére a teljes 5G-s felhasználói bázis átlépheti az egymilliárdos határt, arányaiban többségében az Ázsiában és az Egyesült Államokban élő előfizetőkből összeállva.”


Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás: