A végéhez közeledik a lakásbiztosítási kampány, március 31-ig lehet váltani

Több mint 200 ezren kalkuláltak a mostani, március 31-ig tartó lakásbiztosítási kampányban eddig, és a tavalyi tapasztalatok szerint a kötések fele az utolsó tíz napban történt a Netrisk adatai szerint. Az új biztosítást kötők 86 százaléka a korábbinál alacsonyabb éves díjjal szerződött az adott biztosítóval. Az új kötések alapján az érintett lakóingatlanokat átlagosan 82 millió forintos összegre biztosították. Az összeállításból kiderül az is, hogy mely vármegyékben vannak a legfiatalabb és legidősebb családi házak és lakások, amelyekre új biztosítást kötöttek.

A végéhez közeledik a lakásbiztosítási kampány, március 31-ig lehet váltani

A hajrájához érkezett az idei lakásbiztosítási kampány. Már csak pár napig, legkésőbb március 31-ig lehet kötelezettségmentesen lecserélni a meglévő lakásbiztosítást. Ezt érdemes megtenni, a Netrisknél a kampány során eddig 200 ezren kalkuláltak új lakásbiztosítási szerződésre. Jelentős részük, 86 százalékuk pedig a korábbinál olcsóbban, és bővebb szolgáltatási palettával tudta megkötni a szerződését, köszönhetően a biztosítók közötti versenynek – derült ki a Netrisk.hu adataiból. 

Fontos lenne átnézni a biztosításokat

„A lakásbiztosítási kampány még fiatalnak mondható, hiszen tavaly került sor rá először. Bár a saját adataink alapján fokozott az érdeklődés, még mindig sokkal több lakóingatlan-tulajdonosnak lenne érdemes felülvizsgálnia a biztosítását és megnéznie a teljes kínálatot. Egyrészt, mert olcsóbban, és nagyobb szolgáltatási portfolióra kaphat lakásbiztosítást. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy számos kiegészítő biztosítás kapcsolódhat a lakásbiztosításhoz, például huszonnégyórás hibaelhárítás, balesetbiztosítás is. Emellett szintén nagyon fontos, hogy az ingatlan jelenlegi értékére szóljon a biztosítás. Egy 5-10 évvel ezelőtt megkötött lakásbiztosítás esetében ugyanis az ingatlan értéke jóval alacsonyabb lehet, ez pedig egy a kártérítési összegnél problémákat okozhat” - mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.

Besnyő Márton hozzátette, hogy a kampány hajrája tavaly is erős volt, a kötések fele az utolsó 10 napban történt. Érdemes tehát megnézni az ajánlatokat, hiszen több biztosító csökkentett a díjakon, további kedvezményeket léptetett életbe. Az is fontos, hogy a legkedvezőbb ajánlathoz érdemes az éves díjfizetést és az átutalásos fizetést választani. 

A többség talál jobb ajánlatot

A Netrisken a kalkulálók 81 százaléka talált olcsóbb ajánlatot a jelenlegi biztosításánál, a biztosítást kötők között pedig 86 százalék választott az eddiginél kedvezőbb biztosítást. Van olyan szerződő is, aki 124 ezer forinttal kötött olcsóbbat mint a jelenlegi szerződése, azaz 166 ezer forint helyett 42 ezer forintot kell fizetnie évente. 

A lakásbiztosítások esetében azokban a díj mellett a szolgáltatás minősége is kiemelten fontos, a kalkulálók többsége úgy tudta elérni a díjcsökkenést. hogy közben növelték a számukra elérhető szolgáltatások körét és aktualizálták azt is, hogy hány millió forintra biztosítjuk az ingatlanunkat. A Netrisken az átlagos biztosítási összeg 72 millió forint, ez valamivel magasabb érték, mint a hivatalos jegybanki adatokban szereplő 66 millió forint. 

A Netrisk.hu adatai szerint az idei kampányban az átlagos díj eddig alig több mint 37 ezer forint, ami 3 százalékos – bőven az infláció alatti – emelkedésnek felel meg éves szinten. Családi házak esetében ez 44 ezer forintra, lakásoknál pedig több mint 21 ezer forintra rúg. Az eddigi adatok alapján egyébként még mindig a családi házban élők közül léptek többen, közel 70 százalékuk váltott, míg a lakásokban élőknek a 30 százaléka. 

A kampány keretében új biztosítást kötők döntő többsége, 77 százaléka biztosítót is váltott. A legaktívabb vármegyék közül pedig Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér vármegye végzett az első három helyen. 

Így alakultak a részletes adatok

Besnyő Márton ismertette az országon belül részletes adatokat is. Az újonnan kötött, családi házak lakásbiztosításait nézve a budapestieké a legmagasabb díj, közel 55 ezer forint, ami érthető, hiszen az országon belül itt a legmagasabbak a lakóingatlan-árak. A családi házak esetében Pest és Győr-Moson-Sopron vármegye következik a főváros után 46 ezer és 45 ezer forintos átlaggal. A családi házaknál a Hajdú-Bihar, Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyeieknél a legalacsonyabb az átlagdíj, 37-40 ezer forint. A lakásoknál szintén a fővárosban a legmagasabbak az átlagok, megközelítik a 25 ezer forintot. Itt a Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom vármegyei díjak következnek a budapestiek után 24 ezer, illetve 23 ezer forintos összeggel. Míg a Somogy, Fejér és Tolna vármegyében lévő lakások 17-18 ezer forint volt a mostani kampány során. 

A részletes adatokból az is látszik, hogy átlagosan az 1983-ban épült, azaz 42 éves családi házak esetében cserélték le a régi lakásbiztosításukat a Netrisk.hu ügyfelei, a lakások esetében pedig 49 év az átlagéletkor. A családi házak átlagéletkora Pest, Győr-Moson-Sopron vármegyében a legalacsonyabb a lakásbiztosítási adatok alapján, ezek ugyanis 36-38 évesek. A legidősebb házak Csongrád, Baranya, Békés és Tolna vármegyében vannak, amelyek 58-50 évesek. A lakásoknál a Pest, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom vármegyéből „érkeztek” a legfiatalabbak, ezek 32-34 évesek. Az új biztosítással rendelkezők lakások közel a Nógrád vármegyeiek a legrégibbek, ezek ugyanis 1964-ben épültek átlagosan.  


Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás: