A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki teljesítmény támasztja azt alá. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el.

A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

A szabályozás - amely mögött az Európai Unió 2024/825 irányelve áll - hatóköre jóval túlmutathat az irodaházakon, logisztikai parkokon és bevásárlóközpontokon. A fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó szabályok az ingatlanokra is kiterjednek, hiszen az EU irányelv alapján módosított fogyasztóvédelmi törvény termékfogalma kifejezetten nevesíti az ingatlantulajdont. Így egy új építésű lakás, lakópark vagy családi ház hirdetésében szereplő „energiahatékony”, „környezetbarát” vagy „karbonsemleges” megjelölés is fogyasztóvédelmi szempontból vizsgálható, ha az a fogyasztó vételi vagy bérleti döntésének befolyásolására alkalmas kereskedelmi kommunikáció része.

A hangsúly ezért nem önmagában az ingatlan típusán, hanem azon van, hogy a kommunikáció milyen állítást tesz, és az állítás megfelel-e a valóságnak, kinek szól, illetve az adott esetben előírt módon igazolható-e. A változás a lakóingatlan-fejlesztőknek és -értékesítőknek kiemelten fontos; míg a tisztán vállalatközi ügyletekre áttételesen vonatkoztathatók az előírások.

A fenntarthatósági kommunikáció az ingatlanpiacon is új szakaszba léphet. A fenntartható ingatlanpiaci tanácsadással foglalkozó Greenbors Consulting szerint a következő években a zöld épület minősítések (pl. BREEAM, LEED, EU Taxonómia) iránt nőhet az érdeklődés, hiszen fontosabbá válik, hogy a tulajdonos vagy fejlesztő mennyire pontosan tudja összekapcsolni kommunikációs állításait az azokat igazoló adatokkal.

A hazai piacon ennek már pénzügyi súlya is van. Az MNB 2026-os Zöld Pénzügyi Jelentése szerint 2025 végén a zöld vállalati és önkormányzati hitelek aránya elérte a 7 százalékot; ezek döntő része napenergia-termelést és fenntartható kereskedelmi ingatlanokat finanszírozott. Minél nagyobb érték kapcsolódik egy épület fenntarthatósági teljesítményéhez, annál nagyobb a tétje annak is, hogy a róla tett állítások pontosak és visszakövethetők legyenek. 

A minősítés fontos, de nem jelent mindent

A BREEAM vagy LEED minősítés független értékelési rendszer alapján megszerzett, értékes információ egy ingatlanról, tehát alapvetően jó alapul szolgál a hiteles kommunikációnak. A minősítés megléte önmagában viszont nem igazol minden környezeti állítást. Ugyanez igaz az energetikai tanúsítványokra, a megújulóenergia-használatra vagy egy-egy kedvező karbonmutatóra: ezek önmagukban nem feltétlenül jelentik azt, hogy az egész épület minden szempontból „zöld” vagy „karbonsemleges”.

„Eddig sokszor az volt az első kérdés, hogy van-e egy projektnek zöld minősítése. Most egyre fontosabb lesz az is, hogy pontosan mit bizonyít a minősítés, az energetikai adat vagy a karbonkalkuláció, és ehhez képest mit állít a tulajdonos vagy a fejlesztő. Az állítás bizonyíthatósága lesz a kulcs” – mondja Szarvas Gábor, a Greenbors Consulting ügyvezetője.

Ha az állítás nem igazolható, hatósági eljárás és bírság is következhet

Egy ingatlan nem válik önmagában jogellenessé pusztán amiatt, mert kevésbé energiahatékony, vagy mert nem rendelkezik zöld minősítéssel. A jogi kockázatot elsősorban az jelenti, ha a fogyasztóknak szánt kereskedelmi kommunikáció — például hirdetés vagy értékesítési anyag — a valóságnál kedvezőbb környezeti teljesítményt sugall, illetve, ha tiltott kereskedelmi gyakorlatot valósít meg.

Ha például egy lakóparkot általánosan „zöldként” reklámoznak, de a vállalkozás nem tudja igazolni az állításhoz kapcsolódó, jogszabály szerint hitelesen felmért kiváló környezetvédelmi teljesítményt, az az új szabályok alapján tiltott kereskedelmi gyakorlatra utal. Ugyancsak kockázatos lehet, ha egy egész épületre vonatkozó környezeti ígéret valójában csak egyetlen műszaki megoldásra igaz.

Külön szabályok vonatkoznak a fenntarthatósági címkékre és a jövőbeli környezeti teljesítményre vonatkozó állításokra is. A „net zero”, „karbonsemleges” vagy hasonló állítások esetében ezért különösen fontos, hogy pontosan milyen kibocsátásokat és milyen módszertant vesznek figyelembe, illetve az állítás tényleges kibocsátáscsökkentésen vagy például csak a kibocsátások ellentételezésén (pl. zöld áram igazoláson vagy karbon kreditek vásárlásán) alapul.

A 2026. szeptember 27-től az ilyen magatartást követőkre könnyen süthetik rá a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat bélyegét. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a fogyasztóvédelmi hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el. Az eljárás eredményeként a kifogásolt kereskedelmi gyakorlat megtiltására és bírság kiszabására is sor kerülhet. 

A bírság mértéke a vállalkozás adott tagállambeli éves árbevételének 4%-áig terjedő összeg is lehet, emellett a hatóságok kizárhatják a vállalkozást legfeljebb 12 hónapra a közbeszerzésekből és állami támogatásokból, nyilvánosságra hozhatják a jogsértés tényét és a cég nevét (naming and shaming), sőt bizonyos esetekben a vezető tisztségviselők személyes polgári vagy büntetőjogi felelősségét is megállapíthatják.

A marketingből vállalatirányítási kérdés lesz

Egy kereskedelmi ingatlanhoz egyszerre kapcsolódhatnak energetikai adatok, karbonadatok, zöld épület tanúsítások, üzemeltetési mutatók és vállalati ESG-célok. Ha ezekből egyetlen marketingállítás születik, a cégnek tudnia kell, melyik adat támasztja azt alá, ki ellenőrizte, mennyire aktuális, és az egész épületre, vagy csak egy részére vonatkozik-e. 

Különösen érzékenyek a jövőre vonatkozó vállalások. A „net zero 2030-ra”, a „karbonsemleges üzemeltetés” vagy hasonló ígéretek mögött egyértelmű és ellenőrizhető kötelezettségvállalásra, részletes és reális végrehajtási tervre, mérhető és időhöz kötött célokra, valamint az előrehaladás megfelelő ellenőrzésére van szükség.

A Greenbors szerint a szabályozás ugyanabba az irányba mutat, amerre a befektetői, finanszírozói és bérlői elvárások is: az általános fenntarthatósági állításoktól a tényleges eredményeket adó megoldások és az igazolható bizonyítékok felé.


Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás:

Csaknem 100 milliárd forinttal nő a honvédelmi költségvetés

Öt százalékkal, 95 milliárd forinttal nő a Honvédelmi Minisztérium költségvetése 2027-ben, ezen belül a Magyar Honvédség személyi juttatásai 75 milliárd forinttal emelkednek a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 01. 06:00
Megosztás: