ÁKK: kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült - közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).

ÁKK: kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Mint írták szeptember 30-ig a 4626 milliárd forintos idei éves nettó kibocsátási terv 115 százaléka, 5309 milliárd forint megvalósult, a nettó finanszírozási igény felett bevont 683 milliárd forintos összeg már az év hátralevő részében esedékes lejáratok finanszírozását szolgálja.

Az első három negyedévi 16 487 milliárd forintnyi bruttó kibocsátással az éves terv 84,4 százaléka teljesült. Ezen belül a devizafinanszírozási terv 99,2 százalékban valósult meg, míg a forint intézményi piacon 79,7 százalékos a teljesülés mértéke. A lakossági állampapírpiacon az éves bruttó terv 86,0 százaléka teljesült.

A teljes intézményi forintpiacon a bruttó kibocsátás 8998 milliárdot, a nettó kibocsátás 2750 milliárd forintot tett ki, ami 300 milliárd forinttal meghaladja a teljes évre tervezett összeget.

Az intézményi forintkötvények piacán az éves bruttó kibocsátás 76,7 százaléka teljesült, a rövid futamidejű diszkontkincstárjegyek (DKJ) esetén ez a mutató 83,7 százalékon állt szeptember végén.

Az ÁKK tájékoztatása szerint az intézményi forint kötvényaukciókat erős kereslet jellemezte, a fedezettség 1,89-szeres volt. Január és szeptember között teljesült aukciókon a felajánlott 1622 milliárd forint mennyiségre 4815 milliárd forint ajánlat érkezett, ebből az ÁKK 2554 milliárd forintot fogadott el.

Az adósságkezelő a kötvény-csereaukciókon 655 milliárd forintnyi rövidebb futamidejű papírt cserélt hosszabb futamidejűre - írták.

A lakossági állampapír-piacra kitérve közölték, hogy a háztartások bizalma továbbra is töretlen.

A lakossági állampapírok és a lakosság kezében lévő intézményi állampapírok állománya szeptember végén 13 136 milliárd forint volt, ami 244 milliárd forinttal (egy szeptember 30-án lejáró BMÁP állománnyal korrigált érték alapján 686 milliárd) haladta meg a 2024 végi értéket.

A lakossági állampapírok piaca jelentősen átalakult 2025-ben, aminek elsődleges oka a Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) fokozatos átárazódása volt. A infláció érdemi csökkenésével a befektetők érdeklődése a fix kamatozású papírok és a piaci hozamokhoz kapcsolt változó kamatozású papírok felé fordult
- hangsúlyozták.

Mint írták, az ÁKK október 1-jei hatállyal megújította a FixMÁP, a MÁP Plusz, a BMÁP és a PMÁP lakossági termékeit. Az új portfólió kidolgozásánál a futamidő-hosszabbítás, valamint a kiszámítható, fix kamatozás előtérbe helyezése játszott szerepet, amelyek támogatják az egészségesebb adósságszerkezet kialakítását .

A részletek ismertetve közölték: az 5 éves futamidejű FixMÁP kamata 0,5 százalékponttal emelkedett, így évi 7,0 százalékos fix kamattal nem csak a fix kamatozású, de összességében a teljes lakossági portfólión belül is a legmagasabb induló hozamot kínálja.

A MÁP Plusz minden kamatperiódusban 0,75 százalékponttal magasabb kamattal érhető el. Új 5 éves sorozata a sávos, fix kamatozásnak köszönhetően 6,5 százalékos kamattal indul, amely fokozatosan 7,5 százalékra emelkedik a futamidő végére. A BMÁP 6 éves futamidővel és 6,85 százalékos induló éves kamattal áll rendelkezésre. A PMÁP megőrzi 10 éves futamidejét és továbbra is infláció feletti kamatot kínál.

A közlemény szerint a nemzetközi devizakötvények és devizahitelek piacán az 1685 milliárd forintos éves nettó kibocsátási terv 165,1 százaléka teljesült szeptember 30-ig. A 2781 milliárd forintos nettó kibocsátás nagyobb része, 2608 milliárd forint hosszú lejáratú nemzetközi devizakötvények aukciójából valósult meg, míg a devizahitelek 177 milliárd forinttal járultak hozzá az összeghez.

A bruttó kibocsátás szeptember végéig 3057 milliárd forintot tett ki, amely 26 milliárd forinttal marad el az éves tervtől.

Megjegyezték, hogy idei három devizakötvény-aukció többszörös túljegyzés mellett valósult meg. A januári 2,5 milliárd euró eurókötvény-kibocsátást, amelyből 1 milliárd euró zöldkötvény volt, júniusban egy 4 milliárd dolláros, 5, 10 és 30 éves futamidejű dollárkötvény-sorozat követett.

Júliusban az ÁKK 595 millió eurónak megfelelő értékű, kínai renminbiben denominált pandakötvényt bocsátott ki, ami az ÁKK eddigi legnagyobb volumenű és leghosszabb futamidejű szuverén kötvénykibocsátása a kínai belföldi (onshore) piacon.

Hangsúlyozták: a nemzetközi forrásbevonások hozzájárultak a likviditási tartalékok bővítéséhez, ezáltal növelve a költségvetés és a finanszírozás stabilitását a jelenlegi bizonytalan nemzetközi környezetben.

Ősszel egy kisebb összegű japán jen és kínai renminbi kötvénylejárat mellett egy 1 milliárd eurós devizakötvény is lejár, így az év végére ismét a 30 százalékos benchmark közelében alakulhat a devizarészarány részesedése a teljes adósságon belül a jelenlegi 30,7 százalékról.

A három devizában megvalósult kibocsátás erősíti az ÁKK diverzifikációs törekvéseit, ugyanakkor a deviza swapügyleteknek köszönhetően a magyar devizaadósság 99 százaléka továbbra is euróban áll fenn - jegyezték meg.

A szeptember 30-án fennálló teljes adósság 21,4 százaléka lakossági tulajdonban levő állomány, amibe lakossági állampapírokon kívül forint intézményi papírok is beletartoznak.

A fix kamatozású instrumentumok aránya 72,6 százalék, míg a zöldkötvények 4,7 százalékot részesedéssel bírnak. A teljes adósság lejáratig hátralevő átlagos futamideje 5,5 év, míg az átlagos átárazódási idő 4,8 év.


Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás: