Árvízvédelmi fejlesztés indult Újpesten
2023. 02. 10. 19:00
Árvízvédelmi védvonalszakasz töltésének fejlesztése kezdődött meg Újpesten - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
Az árvízvédelmi fejlesztés a Megyeri Csárdától délre, a Fővárosi Vízművek telephelye mögötti területen az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telep körtöltéséig zajlik.
Azt írták, a munkálatok első lépéseként a fakivágásokat végzik el március 1-jéig, a holtfa a védett területen marad, hogy élőhelyül szolgáljon.
Hozzátették: a fejlesztés során a jóváhagyott erdő-igénybevételen túl az élő és élettelen természeti környezet károsítása tilos.
A fejlesztés 35 ezer ember árvízvédelmi biztonságát és a vagyonvédelmet szolgálja - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Lassú élénkülést mutat a használtautó-piac
Lassú élénkülést mutat a hazai használtautó-piac, augusztusban hetvenkétezer-ötszáz személygépkocsi cserélt gazdát, ami 2,9 százalékkal haladja meg a tavaly augusztusi szintet, míg 2023. első fél évében az adásvételek száma gyakorlatilag végig elmaradt az előző év hasonló időszakának adataitól, az utóbbi két hónapban a piac már felülteljesítő volt az előző évhez képest - hívta fel a figyelmet a JóAutok.hu portál a DataHouse előzetes adatai alapján hétfőn, az MTI-nek küldött közleményben.
Munkahelyi elsősegély kurzus már e-learning formában is!
A mai világban a biztonság mindannyiunk számára kiemelten fontos tényező. A munkahelyeken különösen is lényeges, hogy az alkalmazottak felkészültek legyenek bármilyen vészhelyzetre. Sőt, Magyarországon előírás, hogy egy bizonyos létszám felett legyen olyan szakember, aki segíteni tud az elsősegélynyújtásban.
Melyik webshopból vásároljak, nem magánszemélyként?
Legyen szó személyes dolgainkról, vagy a cég számára intézett ügyekről, napjainkban már szinte mindent interneten keresztül intézünk el. Akár terméket rendelünk, akár iratokat intézünk, online minden gyorsabb és egyszerűbb. De vajon honnan lehet tudni, hogy hol érdemes vásárolni, főképp, ha ezt egy egész csapat, vagy vállalkozás számára tesszük? Hol kapjuk valóban azt, amire szükségünk van? Cikkünkben segítünk eligazodni, miközben bemutatjuk azokat a fontos szempontokat, amiket érdemes szem előtt tartani a kiválasztás során.
Egyre többen élnek hitelből, és egyre nehezebben törlesztenek
Akinek folyószámlahitele van, egyre nagyobb mínuszba kerül a hónap végére. A kártyahiteleknél is növekszik az átlagos összeg, és gyakoribb a késedelem. A csúcsot döntő személyi kölcsönöket is egyre nehezebben törleszti a lakosság - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Hétfőn iránykereséssel indulhat a kereskedés
Iránykereséssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint. Pénteken a BUX 213,42 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel 55 376,10 ponton zárt, a részvénypiac forgalma 25,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Négyszáz programmal várják az érdeklődőket a Kutatók éjszakáján Szegeden
Csaknem négyszáz, a különböző tudományterületek érdekességeit bemutató programmal várja az érdeklődőket pénteken, a Kutatók éjszakáján a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Andrzej Duda: növelni kell az ukrán gabona tranzitját
Lengyelország jól tette, hogy nemzeti hatáskörben meghosszabbította az ukrán gabonafélék behozatali tilalmát - jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök vasárnap, a lengyel közszolgálati televízió első csatornájának (TVP1) adott nyilatkozatában. Ugyanakkor leszögezte: növelni kell az ukrán gabona tranzitját.
Szeptember utolsó hetében visszatér a nyugodt, napos idő
Szeptember utolsó hetében visszatér a napos, nyugodt idő, 23-28 Celsius-fok körüli maximumokkal. Néhol megélénkülhet a szél és hajnalban már megjelennek a pára- és ködfoltok is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.