Átadták a közmédia legrangosabb szakmai díjait

Három alapvető érték vezeti a közmédia dolgozóinak munkáját: az erkölcsi iránytű, a tiszta gondolkodás és az állhatatos szív - mondta Vitályos Eszter kormányzati kommunikációért felelős államtitkár csütörtökön a Budapest Music Centerben, ahol tíz kategóriában adták át a közmédia legrangosabb szakmai díjait.

Átadták a közmédia legrangosabb szakmai díjait

A szilárd erkölcsi mércéről azt mondta: ma, amikor szinte mindent relativizálnak, fontos kimondani, hogy vannak örök emberi értékek, alapelvek, amelyeket nem lehet napszaktól, széljárástól vagy érdekektől függően átértelmezni. A "mindig tiszta, fegyelmezett gondolkodás" kapcsán úgy fogalmazott, ez a szakma ma már nem arról szól, hogy amit évtizedekkel ezelőtt megtanultak, az elegendő lesz ma és főként holnap is, hiszen a világ percről percre változik, és aki hitelesen akar tájékoztatni, annak fejben mindig készen kell állnia.

"A közmédia frontvonalában dolgozók nap mint nap találkoznak meg nem értéssel, hangulatkeltéssel, sokszor nemtelen támadásokkal. Ilyenkor nemcsak szakmai felkészültségre van szükség, hanem belső tartásra, állhatatos szívre is" - jelentette ki Vitályos Eszter.

A Duna Médiaszolgáltató által alapított díjak célja elismerni mindazokat, akik kimagasló értéket képviselő alkotó munkájukkal tevékenyen hozzájárulnak ahhoz, hogy a közmédia betöltse nemzeti és kulturális küldetését.

A külhoni magyarságért végzett áldozatos és értékteremtő szakmai munkája, valamint a magyar nyelv ápolásáért végzett erőfeszítése elismeréseként a Duna-díjat Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem elnöke vehette át. Az 1990-es évek elején az egyik kezdeményezője volt a beregszászi főiskola létrehozásának, amely később önállósult és 2001-ben állami akkreditációt kapott. Orosz Ildikó neve intézményteremtőként összeforrt a kárpátaljai magyar iskolaüggyel és az egyetemes magyar oktatás- és nevelésüggyel.

A Karinthy-gyűrűt Mikó István érdemes és kiváló művész vehette át.

Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a Jászai Mari-díjas művész rendkívül sokoldalú alkotó: színész, rendező, színház alapító és igazgató, megszámlálhatatlan kabaréjelenet mulatságos szereplője, az igényes szórakoztatás példaképe. Emellett dalszerző és számos hangszeren muzsikál, és kedvenc mesefiguráink hangja által váltak még szerethetőbbé. A hazai animáció generációkat összekötő rajzfilmalakjainak kölcsönözte hangját, mint a Macskafogó Lusta Dickje vagy az A nagy ho-ho-horgász főkukaca. Mikó István a Csukás Meserádió egyik kedvenc műsorvezetője is - tette hozzá a vezérigazgató.

A Sára-Csoóri-életműdíjat Korniss Péter fotográfus, a Nemzet Művésze, a Kossuth-, Balázs Béla-, Prima Primissima, és Magyar Művészetért díjas, valamint Pulitzer-emlékdíjas érdemes művész vette át. Kiállításai a világ számos pontján járultak hozzá a magyar kultúra ismertségéhez és elismertségéhez. Idén a Duna Napok keretében nyílt kiállítása Torockón. A Táncok, bálok, táncházak című kiállítás képein a 60-as, 70-es évek erdélyi táncainak hangulata elevenedett meg.

Az életműdíjjal a Duna Televízió két meghatározó alakjának állít emléket a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.: a kétszeres Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező Sára Sándornak, és a kétszeres Kossuth- és József Attila-díjas költő, esszé- és prózaíró Csoóri Sándornak.

Az ismeretterjesztés területén végzett kiváló munka elismeréseként járó Tőkéczki László-díjban Róka Ildikó és Móczár István, a Dunán és a Duna World csatornán látható Ízőrzők című sorozat készítői részesültek. A 2007-ben indult értékteremtő és értékmentő országjáró műsor a magyar kulinária sokszínűségét mutatja be, különös tekintettel a régi konyhák házias ízeire, a helyi alapanyagokból készülő ételekre. A díjjal a Széchenyi-díjas történész, egyetemi tanár, a Duna Televízió alapító kurátora, valamint a közmédia számos műsorának házigazdája és közreműködője előtt tisztelegnek.

A Herczeg Ferenc-díjat Németh Miklós Attila vehette át. A közszolgálati média nézői és hallgatói a ’80-as évektől számos rádiós és televíziós műsorban találkozhattak vele. Nyugdíjba vonulásáig a Duna Médiaszolgáltató munkatársaként a rádió híreinek, hírműsorainak tartalmi felelőseként végzett kiemelkedő szakmai tevékenységet. A díjjal a kiváló magyar író, újságíró, az Új Idők irodalmi hetilap főszerkesztője, a Magyar Figyelő című lap szerkesztő-újságírója, a Petőfi Társaság elnöke előtt tiszteleg az alapító.

A Magyar Rádió egykori zenei igazgatója, a Zeneakadémia hajdani főigazgatója, a Corvin-lánccal és Kossuth-díjjal kitüntetett zeneszerző, karmester, zongoraművész és pedagógus emlékére alapított Dohnányi Ernő-díjat Devich Mártonnak ítélték oda. A Prima Primissima díjas Bartók Rádió "lelke" immár tíz éve a rádió csatornaigazgatója.

Amellett, hogy a klasszikus zenével sikerült a fiatalabb generációt is megszólítani, a legnagyobb eredményének tartja, hogy a munkatársakból egy igazi csapat, valódi közösség kovácsolódott. Több világhírű nagyzenekar - közte a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara - munkáját segítette. 2023 januárjában Lajtha László-díjjal is elismerték a kulturális tevékenységét.

A Wacha Imre-díjjal a Kazinczy-díjas televíziós bemondót, műsorvezetőt, előadóművészt, Kovács P. Józsefet tüntették ki. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével, valamint MTV-életműdíjjal elismert televíziós bemondó irodalomtanára, Szabó Magda nagy szerepet játszott abban, hogy művészi pályára lépett. 1962-ben került a televízióhoz: számtalan gálaműsor, ünnepi hangverseny, vetélkedő konferansziéja, portréinterjúk riportere és irodalmi műsorok előadója volt. Évtizedekig láthatták a Híradó hírolvasó bemondójaként.

A szép és helyes magyar nyelvhasználatért járó elismerés a több mint 50 évig a rádiós és televíziós munkatársakat oktató beszédtanárnak, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével és Arany Kazinczy-díjjal kitüntetett MTV-életműdíjas nyelvésznek, Wacha Imrének állít emléket.

A magyar nemzeti hírügynökség alapítója, az MTI kiemelkedő szerkesztője és parlamenti tudósítója előtt tisztelgő Egyesy Géza-díjat Lánczi Ágnes vehette át. A felvidéki gyökerekkel rendelkező díjazott 18 éve a Kossuth rádió kiemelt szerkesztője. A Határok nélkül című műsor szerkesztőségének vezetője az embert próbáló időkben is mindig képes úgy bemutatni a határon túli magyar élet történéseit, hogy erősítse a fogyatkozó közösségek hitét, erőt adva nekik a kapaszkodáshoz. A műsoron belül a Kárpát-medence épített és természeti értékeit bemutató rovatot hozott létre. Mindemellett az utánpótlás-nevelésben is maradandót alkotott, mentorként határtalan türelemmel segítette és segíti ma is a fiatal újságírók kibontakozását.

Az MTVA 2021-ben elhunyt hírigazgató-helyettese emlékére alapított Gyukity István-díjat Beregnyei Miklós vehette át. Az MTVA Hírigazgatóságának hírterületi vezető szerkesztője évtizedek óta meghatározó alakja a híradózásnak. A díjazott számára a műfaj felelősséget jelent, munkáját teljes odaadással és alázattal végzi, támaszt és biztos pontot jelentve kollégáinak.

A sportújságírók díját, a közmédia életműdíjas főmunkatársának, legendás sportriporterének emléket állító Knézy Jenő-díjat Székely Dávid, az idén 10 éves M4 Sport csatornaigazgatója vehette át. Az M4 Sport mindennapjaiban nemcsak vezetőként, de műsorvezetőként és kommentátorként is helytáll - széles sportági palettával a kerékpártól és az alpesi sítől, a kajak-kenun, és az atlétikán át a futballig. Elhivatottsága, szakmai igényessége és közszolgálati szemlélete mellett szívügye a tehetséggondozás: kiemelt szerepet vállal a fiatal sportújságírók és kommentátorok mentorálásában, aktívan építve a szakma utánpótlását.

A Közszolgálati média díjátadó gálát a nézők az M5 kulturális csatornán láthatják december 19-én 21 órától.


Együttműködést kezdeményez az Integritás Hatóság: a széttagoltság a korrupció elleni küzdelem legnagyobb kockázata

A közvélemény eredményeket vár el a politikától, ezt kell összeegyeztetni a jogszerűség kívánalmaival – Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter szerint ez az új kormány egyik legnagyobb dilemmája most. Az Integritás Hatóság koordinációt kezdeményez civil szervezetek, a kormányzat bevonásával azzal a céllal, hogy egy olyan kiérlelt korrupció elleni stratégiára tegyen javaslatot, amely a miniszter által megfogalmazott kettős kívánalomnak eleget tud tenni.
2026. 11. 06. 06:30
Megosztás:

Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás: