Átadták az idei Magyar Teátrum Díjakat

A Magyar Teátrumi Társaság a Magyar Teátrum Díjjal ismeri el a színházi háttérszakmák kiváló dolgozóit; az idei kitüntetettek mellett a budapesti Thália Színházban hétfő este megtartott díjátadó gálán megünnepelték a 2020-as év díjazottjait is.

Átadták az idei Magyar Teátrum Díjakat

Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár - aki korábban színházigazgatóként vett részt a Magyar Teátrum Díj koncepciójának megalkotásában - az elismerések átadása előtt felidézte, amikor tizenkét évvel ezelőtt kitalálták ezt a díjat, arra gondoltak, milyen szép lenne, ha nemcsak a nagy művészek nevét őrizné meg az emlékezet, hanem a színházi háttérszakmák dolgozóit is.
    
Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke videóüzenetében hangsúlyozta, a díjátadó a színházi háttérszakmák nagy ünnepe: ilyenkor azokat a háttérben dolgozókat ünneplik, akik nélkül nem jöhetne létre a színház csodája. Emlékeztetett arra, hogy: az idei díjazottakkal együtt csaknem száz kitüntetettje van már az elismerésnek.
    
Kelemen József, a díjátadónak otthont adó Thália Színház főrendezője arról beszélt, hogy azokat a háttérben dolgozó munkatársakat köszöntik, akikre évad közben talán nem figyelnek eléggé, vagy nem úgy, ahogyan megérdemelnék.
    
A Magyar Teátrum Díjat 2021-ben Csasztvan Zsuzsanna, a Duna Művészegyüttes művészeti titkára, Kohári Imre, a Békéscsabai Jókai Színház hang- és fénytárának vezetője, Matók Szilvia, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészeti főtitkára, Stern Jánosné, a Pécsi Nemzeti Színház jelmezkivitelezője, valamint Tóth Ágnes, a Szegedi Nemzeti Színház jelmeztárvezetője nyerte el.
    
A nemzetiségi különdíjat idén Altmann Roland, a Cervinus Teátrum gazdasági vezetője, az életműdíjat pedig Ujréti László, a József Attila Színház színművésze kapta meg.
    
Mivel tavaly a járványhelyzet miatt nem lehetett díjátadó gálát tartani, az idei elismerések átadása előtt a 2020-as díjazottakat is megünnepelték.
    
A gálaesten adták át a Magyar Színháztechnikai Szövetség díjait is. A 2020-as Proscaenium emlékgyűrűt Kiss István Mihály, a Hagyományok Háza nyugalmazott szcenikusa, főmérnöke, a szövetség korábbi elnöke, az idei emlékgyűrűt Szűcsborus János, a Madách Színház főmérnöke, a szövetség korábbi elnöke vehette át, a Tolnay Pál Életműdíjat Szalai József, a Kaposvári Csiky Gergely Színház műszaki és szcenikai igazgatója kapta.

Trump tagadja, hogy tudott volna az 500 millió dolláros arab kriptobefektetésről: újra reflektorfényben a WLFI

Egy félmilliárd dolláros rejtély, elnöki kötelékekkel: Trump védekezik, miközben nő a politikai nyomás a kriptós üzlet körül. Donald Trump amerikai elnök elhatárolódott attól a közel 500 millió dolláros befektetéstől, amelyet egy magas rangú abu-dzabi uralkodó hajtott végre a World Liberty Financial nevű kriptoalapú vállalatban. Bár a platformhoz szorosan kötődnek Trump családtagjai, az elnök kijelentette: nem tudott az üzletről, amely újabb vitákat szít a külföldi befolyásról és az elnöki család üzleti érdekeltségeiről.
2026. 02. 03. 10:30
Megosztás:

Zsugorodó árrés, fogyó mozgástér: túlélésre játszanak az építőanyag-kereskedők

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte a Mapei Kft. idei Kereskedő Konferenciáját, amelynek fókuszában nem a versenyképesség, hanem a hosszú távú túlélés állt. A közelmúltban Budapesten megrendezett eseményen közel 150 építőanyag kereskedő vett részt, hogy választ találjon az egyre égetőbb piaci kihívásokra: a zsugorodó árrésekre, az online versenyre, valamint a vásárlói bizalomvesztésre.
2026. 02. 03. 10:00
Megosztás:

ING Németország új kriptobefektetési kaput nyitott: Bitcoin, Ethereum és Solana immár közvetlenül elérhető a lakossági ügyfelek számára

Kripto a hagyományos értékpapírszámlán? Igen, az ING-nél már ez is valóság. A kriptovaluták egyre inkább belépnek a hagyományos pénzügyi szektor falai közé – most pedig az egyik legnagyobb európai bank, az ING Deutschland tette meg a következő lépést ezen az úton.
2026. 02. 03. 09:30
Megosztás:

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák

A globális felmelegedés üteme látványosan felgyorsult: a Föld átlaghőmérséklete már 1,4 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet – elkerülhetetlennek tűnik, hogy túlfussunk a 1,5 °C-os párizsi klímacélon. Egy nemrég kiadott jelentés szerint ezért nemcsak az üvegházhatású gázok felelősek, hanem egy eddig alulértékelt tényező is: a légköri aeroszol-részecskék mennyiségének gyors csökkenése. Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói klímamodellezői szemmel mutatják meg, miért borul fel a Föld energiamérlege, miért maradnak le a modellek, és miért kerülhetnek veszélyesen közel a billenőpontok.
2026. 02. 03. 09:00
Megosztás:

Elindult a jelölőszervezetek nyilvántartásba vétele a 2026-os választásra

Mától kérhetik nyilvántartásba vételüket a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson jelölőszervezetként indulni szándékozó pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok.
2026. 02. 03. 08:30
Megosztás:

144 millió forint értékű autót foglaltak le adócsaló autókereskedőtől

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél áfacsalás miatt.
2026. 02. 03. 08:00
Megosztás:

Vegyesen változott a forint árfolyama kedd reggelre

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 03. 07:30
Megosztás:

Kormányzati leállás miatt csúsznak az amerikai foglalkoztatási adatok

Az amerikai adminisztráció több foglalkoztatási adat nyilvánossá tételét halasztja el az újabb, ezúttal részleges kormányzati leállás miatt – közölte a munkaügyi statisztikákért felelős szövetségi iroda hétfőn.
2026. 02. 03. 07:00
Megosztás:

A Graphisoft Park javította eredményvárakozását 2025-re

A korábban várt 18,8 millió euró pro forma adózás utáni eredmény helyett 20,48 millió euró pro forma eredményt vár a tavalyi évre a Graphisoft Park, míg a korábban közzétett 2026-os előrejelzésen nem változtattak - közölte az ingatlanfejlesztő és -hasznosító társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén.
2026. 02. 03. 05:30
Megosztás:

Grönland miatt erősödtek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

Jelentősen erősödtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, mindenekelőtt a Grönland hovatartozásának ügyében kirobbant viszály miatt - áll az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérésében.
2026. 02. 03. 05:00
Megosztás:

Mikor jön a 13. és 14. havi nyugdíj? Itt vannak az időpontok!

A februári nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások bankszámlára történő folyósítása február 12-én esedékes, míg a 13. és 14. havi ellátás összege február 13-án érkezik meg az érintettek bankszámlájára - tájékoztatta a Magyar Államkincstár hétfőn az MTI-t.
2026. 02. 03. 04:30
Megosztás:

Hamarosan visszatérhetnek a lakásvásárlók - Vidéken durran most nagyot a piac

A decemberi mélypont után január második felében emelkedni kezdett az ingatlanérdeklődések száma, ami hamarosan az eladási számokban is meglátszódhat. A zenga.hu adataiból kiderül, hogy a vásárlók főként az Otthon Start program feltételeinek megfelelő ingatlanokat keresik, és vidéken látható most nagyobb fellendülés.
2026. 02. 03. 04:00
Megosztás:

Családokat támogató adókedvezmények 2026-ban: a pluszpénzből legyen megtakarítás

Februárban juthatnak először jelentős többletjövedelemhez a magyar háztartások a családokat támogató adókedvezmények kiszélesítésének köszönhetően. Január 1-től elsőként a 40 év alatti kétgyermekes anyák váltak jogosulttá a teljes SZJA-mentességre, de szintet lépett a 30 év alatti anyák adókedvezménye is, mely immár jövedelemtől függetlenül biztosít adómentességet számukra, emellett a családi adókedvezmények összege is tovább emelkedett.
2026. 02. 03. 03:30
Megosztás:

Nagy változások előtt áll a síturizmus piaca

Erős keresleti szezonra készül Európa síipara a 2025–2026-os télen, miközben a költségoldali nyomás továbbra is meghatározó. A hóágyúzás drágulása, a magas energiaárak és a munkaerőköltségek emelkedése miatt a legtöbb síterepen újabb áremelkedés várható. A síelés költsége ugyanakkor továbbra is jelentős regionális különbségeket mutat, és a magyar síelők többsége változatlanul a közeli országok pályáit keresi fel.
2026. 02. 03. 03:00
Megosztás:

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása - ezekért a filmekért rajongott a hazai közönség Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.
2026. 02. 03. 02:00
Megosztás:

Energiatárolóval csökkentené a villanyszámlát? Akkor tessék, így kell

A mai naptól lehet pályázatot benyújtani az Otthoni Energiatároló Program keretében. Az Energiaügyi Minisztérium legfeljebb 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít háztartási energiatároló rendszerek telepítésére március 15-ig, miközben a kiíró kibővítette a pályázásra jogosultak körét is.
2026. 02. 03. 01:30
Megosztás:

Ha nyugdíjas vagy, akkor siess az Auchan-ba, extrém nyugdíjas-kedvezmények várnak

Február sok nyugdíjas számára jelent némi pénzügyi megkönnyebbülést, hiszen ekkor érkezik a 13. havi nyugdíj, amelyet az Auchan üzleteiben most különösen kedvezően lehet felhasználni.
2026. 02. 03. 01:00
Megosztás:

Mi nyomasztja leginkább a magyarokat?

A felgyorsult mindennapok, a folyamatos alkalmazkodási kényszer és a bizonytalanság ma már nemcsak a közérzetünkre, hanem a lelki egészségünkre is komoly terhet rónak.
2026. 02. 03. 00:01
Megosztás:

Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
2026. 02. 02. 23:30
Megosztás:

Észak-macedóniai céggel kötött megállapodást a 4iG Nyrt. leányvállalata

Nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot kötött a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt., valamint a védelmi iparban tevékenykedő, észak-macedóniai ATS GROUP DOOEL Skopje - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 02. 02. 23:00
Megosztás: