Átlagkereset feletti az NKE-n végzett pályakezdők jövedelme

A 2023 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre történő jelentkezési határidő, február 15-e előtt online nyílt nappal várta az érdeklődőket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), amelyet élőben követhettek az NKE hivatalos Facebook-oldalán február 2-án.

Átlagkereset feletti az NKE-n végzett pályakezdők jövedelme

Az egyetem rektora nyitó gondolataiban az NKE küldetését ismertetve kiemelte: az intézmény a biztos jövő egyeteme, „a mi küldetésünk az, hogy biztos jövőt nyújtsunk mindenki számára, aki hozzánk jelentkezik”. Deli Gergely hozzátette: a Rendészettudományi (RTK) és a Hadtudományi Karok (HHK) hallagatói „életre szóló hivatást és feladatot kapnak, és ehhez hozzájárul az a kiszámítható karrierpálya is, amely az egyetemre történő belépéskor megkezdődik, hiszen szolgálati jogviszonyuk lesz és illetményt kapnak”. A rektor hangsúlyozta, az egyetemi polgárok nemcsak a hivatásos, hanem a civil karokon is megszerzik a munkaerőpiacion történő sikeres elhelyezkedéshez szükséges szakmai gyakorlati ismereteket az egyetem által biztosított gyakornoki helyeken. 

A várható pályakezdő bruttó átlagbérek alapján állította sorrendbe a szakokat az UNIside internetes portál, amelynek 15-ös listáján az NKE több képzése is szerepel. A legjobban fizető szakok közül négy az államtudományi képzési területről került ki, amely területen egyedüliként az NKE hirdet képzést. A lista első helyére az NKE HHK-n meghirdetett katonai vezetői alapszakon végzettek kerültek 650 ezer forintos bruttó jövedelemmel. A harmadik helyen szerepel a katonai logisztika 564 ezer forintos havi bruttó átlagjövedelemmel, amely képzésére szintén csak az NKE HHK-n van lehetőség jelentkezni. A lista nyolcadik és kilencedik helyeit az NKE RTK két szakja foglalja el. A rendészeti igazgatási szak diplomásainak havi bruttó átlagjövedelme 482 ezer forint, míg a bűnügyi igazgatási alapszakok végzettek átlagosan bruttó 478 ezer forintot keresnek havonta.

Ennek kapcsán Deli Gergely rávilágított, az NKE az egyetemek élvonalába tartozik, tudományos pozícióját tekintve pedig egyedülálló lehetőségekkel rendelkezik, ugyanis „nincs még egy olyan hazai magyar egyetem, amelynek társadalomtudományok területén saját kutatóközpontja lenne”.

Az NKE nemzetközi rektorhelyettese az intézmény egyik legfontosabb stratégiai célkitűzését, a nemzetköziesítést ismertette. Koller Boglárka kifejtette: az egyetem fennállásának tíz éve során jelentős lépéseket tett e téren, amelynek eredményeképpen mind az európai uniós, mind az unión kívüli kapcsolati rendszerei jelentősen bővültek. Az egyetem angol nyelvű képzései mellett számos angol nyelvű kurzuson is részt vehetnek az NKE-re felvételt nyertek. Akik angol nyelven tanulnak, „versenyképességi pluszt kapnak”, ezért az egyetem hosszú távú célkitűzése, hogy még több angol nyelvű szakot biztosítson a hallgatók számára.

Az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar (ÁNTK) képzéseit Tischler Zoltán, az ÁNTK Oktatásszervezési Osztályának vezetője mutatta be. Elmondta, hogy a kar hallgatói széles körű, a 21. század  társadalmi, gazdasági kihívásainak megfelelő tudásanyagot kapnak, amelynek birtokában a központi közigazgatás számos területén el tudnak helyezkedi. A felvételi előtt állóknak Tischler Zoltán azt tanácsolta, hogy minden, érdeklődésükre számot tartó képzési lehetőséget jelöljenek meg.

A Víztudományi Kar képzéseivel kapcsolatban Bíró Tibor dékán arról beszélt, hogy a vízügyi infrastruktúrák tervezéséhez, építéséhez és üzemeltetéséhez képeznek szakembereket. A VTK-ra jelentkezők bajai lakhatása biztosított, a campus területén található kollégium ugyanis ingyenes lakhatást kínál valamennyi hallgatónak a teljes képzési idő során. Bíró Tibor kitért a karon elérhető vízügyi ösztöndíjra is, amelyre a nappali munkarendű építőmérnöki alapképzésben részt vevő elsőéves, közszolgálati ösztöndíjas, aktív státuszú hallgatók pályázhatnak. A dékán kiemelte: VTK-s diplomával a vízügyi szolgálat és a víziközmű ágazaton kívül a versenyszférában is el lehet helyezkedni. A vízügyi diplomával rendelkező szakemberek kezdő fizetése mintegy bruttó 600 ezer forint – szögezte le.

A honvéd tisztjelölti jogviszonyról és a felvételi követelményrendszerről Szászi Gábor ezredes beszélt. A HHK oktatási dékánhelyettese elmondta, hogy 2023-ban is a tavalyi évi felvételi eljárási rend marad érvényben, „az egyetlen minimális változás, hogy a 280 pontos minimumértéket központilag megszüntették”. 2022-ben módosult a honvédek jogállásról szóló törvény, amelynek értelmében a HHK-ra jelentkezők nem honvéd tisztjelölt jogviszonnyal, hanem szerződéses katonaként kezdik meg tanulmányaikat és ennek megfelelően már hallgatóként biztos jövedelmet kapnak.

Az RTK képzéseiről Hautzinger Zoltán r. ezredestől hallhattak az érdeklődők. Az RTK oktatási dékánhelyettese felvázolta, hogy RTK-s hallgatónak lenni egyszerre jelenti azt, hogy bizonyos rendben kell tudni élni, illetve azt is, hogy a hagyományos egyetemi élettől sincsenek távol a hallgatók, valamint hogy a karon a gyakorlati képzés az egyik legfontosabb súlypont”. A rendvédelmi pálya egyre inkább vonzó a fiatalok számára, akik a karon biztos hivatást, egyben biztos jövőt kapnak. „Aki tisztjelölti jogállásban hallgatója az RTK-nak, az mintegy nettó 300 ezer forint illetményben részesül”. Okleveleik megszerzését követően a hallgatók többnyire tiszti rendfokozattal, versenyképes jövedelemmel tudnak elhelyezkedni a rendvédelmi szerveknél – emelet ki Hautzinger Zoltán.

Érces Gergő tű. őrnagy, az RTK Katasztrófavédelmi Intézetének megbízott tanszékvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az intézet a 2023/2024-es tanévre újra felvételt hirdet tűzvédelmi mérnöki alapszakon. Az új tűzvédelmi mérnök képzés esetében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szakmai támogatása mellett folyik a mérnök hallgatók képzése, hogy a legaktuálisabb tűzvédelmi szabályozókkal és hatósági gyakorlattal első kézből találkozhassanak a hallgatók. „Egy másik specialitás, hogy a képzésben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatási szolgáltatással vesz részt, és együttműködési megállapodás keretében valósul meg a tűzvédelmi mérnöki szakon folyó képzés mérnökoktatói közreműködéssel és laboratóriumok használatának biztosításával. Így a mérnöki tudományok tekintetében a legszélesebb spektrumon és legszínvonalasabb módon tudjuk képezni a mérnök jelölteket” – mondta.

Az NKE-n működő karok képzési kínálatának bemutatása mellett a közvetítést követők virtuális campustúra keretében bejárhatták a Ludovika Campust, a  Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campust, valamint a Víztudományi Kar bajai campusát is. A nyílt napon szó esett továbbá az NKE-n elérhető egyetemi sportéletről, a campusokon szerveződő közösségi életről, és a volt NKE-s hallgatók által a közszolgálati életpályákba is betekintést nyerhettek a felvételi előtt állók, valamint a felvételivel kapcsolatos kérdéseikre is választ kaphattak a felvételi előtt állók.

Az egyetem képzéseiről bővebben a felveteli.uni-nke.hu weboldalon olvashatnak, ahol mindemelett számos hasznos információ, videó és kiadvány is várják a tájékozódni vágyókat.


Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás: