Az akciós mézesmadzagok mellett beindult a hitelkamatok emelése

A lakáshitel THM-plafon eltörlése és a banki különadók emelése a korábbinál differenciáltabb kamatváltozásokra sarkallhatja a bankokat Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint. Egyes szegmensekben – ahol a számára jó ügyfelekért versenyezni akar egy-egy pénzintézet – továbbra is lehetnek kamatcsökkentések, ám a többi területen kamatemelésekre kell felkészülnünk a szakértő szerint.

Az akciós mézesmadzagok mellett beindult a hitelkamatok emelése

Alapvetően alakíthatja át a bankok hitel árazási gyakorlatát a kormány új döntése, az extra tranzakciós illeték kivetése, illetve annak áthárításának tilalma a számla és bankkártya csomagok és tranzakciók díjainak befagyasztásával. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint jelentős annak az esélye, hogy a pénzintézetek a megnövekedett a költségeket más területeken igyekeznek majd behozni és erre a hitel termékek esetén nyílik leginkább lehetőség.

A szakértő arra emlékeztet, hogy a kormány korábbi döntése értelmében július 1-től a pénzintézeteknek nem kell alkalmazniuk a korábban önként vállalt lakáshitel THM-plafont, azaz hiteleik teljes hiteldíj-mutatója (THM) meghaladhatja a 7,3 százalékot. Július elején ezen döntés alapján az OTP Bank már megemelte a lakáshiteleinek kamatait, az emelés mértéke 0,87 és 1,02 százalékpont között volt. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy a piacon eddig nem követték a legnagyobb hazai bank gyakorlatát, a kormánydöntést követően ugyanakkor szerdán már a K&H Bank is jelezte, hozzányúl a lakáshitel kamataihoz.

Gergely Péter szerint a piacon tapasztalható éles versenynek köszönhetően a banki emelések ugyanakkor nem fűnyírószerűek lesznek: a pénzintézetek megfontolják, melyik ügyfélszegmensben szeretnének továbbra is rendkívül kedvező értékajánlattal jelen lenni a piacon. Ezt mutatta a korábbiakban az OTP - tőle egyébként szokatlan - differenciált kamatemelése.

A K&H lakáshitel kamat változtatásaiban van olyan szegmens, ahol még csökken is a pénzintézet által meghirdetett kamatszint. Az öt évig fix törlesztő részlettel bíró, legalább 20 millió forintos hitelt igénylő azon ügyfelek, akik minimum 500 ezer forintos havi jóváírást teljesítenek a bank felé, a korábbi 6,79 százalék helyett szerdától 6,69 százalékos kamat mellett kaphatnak hitelt. Más jövedelemsávban, illetve más időtávra fixált kölcsönöknél azonban a félmilliós jövedelem is csak maximum arra elegendő, hogy a kamatszint változatlan maradjon. Kisebb jóváírás esetén ugyanakkor a kamatok emelkedése általános, minimális mértéke 20 bázispont. A legkomolyabb, 0,8 százalékpontos emelést a végig fix törlesztésű hitelek terén hirdetett a bank: a korábbi 6,89 százalék helyett évi 7,69 százalékos kamatot kell fizetnie annak, aki 10-20 évre be akarja biztosítani, hogy folyamatosan azonos maradjon a törlesztőrészlete - ez utóbbi termék esetében jövedelem határtól független a komoly mértékű kamatemelés.

Gergely Péter úgy véli, nem csak a lakáshiteleknél, hanem a személyi kölcsönöknél is az lesz a jellemző az új érában, hogy a pénzintézetek differenciáltan nyúlnak a kamatokhoz: a számukra legtöbbet érő ügyfélszegmens számára továbbra is kedvező, akár a korábbinál alacsonyabb kamatokat kínálnak. Ezzel szemben a kevésbé vonzó jellemzőkkel bíró hiteligénylők – kisebb jövedelmet igazolni tudók vagy/és alacsonyabb hitelösszegre jelentkezők – kamatemelésekkel számolhatnak. Ez nem meglepő a szakértő szerint, hiszen a jó bonitású, a magasabb hitelösszeg miatt fajlagosan kevesebb költséget jelentő ügyfélkör megnyerése jelentheti a legkomolyabb előrelépési lehetőséget minden pénzintézet számára.

A BiztosDöntés.hu adatai szerint ilyen elképzelések vezethették az Erstét, amikor személyi kölcsönének új kondíciós listáján a bank az akciós kamatok elérését a korábbi 200 ezer forint helyett 300 ezer forintos jövedelemhez kötötte. A Most Extra Kölcsön igényléséhez pedig immár 400 ezer forintos minimális jövedelem kell az eddigi 300 ezer forint helyett, kedvezményes kamatszintjéhez pedig már 500 ezer forint. Hiába csökkent így a kedvezményes kamat-ajánlat, a 200-300 ezer forint közötti jövedelmet igazolni tudó ügyfelek így most kamatemeléssel találkoznak. Az akciós jövedelemszintet elérő ügyfelek kamata ugyanakkor 20-110 bázisponttal csökken és így már 13 százalék alatti kamatszint mellett is hozzáférhetünk személyi kölcsönhöz már 3 millió forinttól az Erste Banknál – igaz, ehhez minimum 500 ezer forintos jövedelem kell.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a következő hetekben több bank is differenciált kamatváltoztatással léphet színre: mivel nem akarnak kiesni a jó ügyfelek iránti versenyből, így bizonyos szegmensenként találkozhatunk majd a versenytársakhoz képest kedvezőbb, akár kamatcsökkentést jelentő ajánlatokkal, míg a másik oldalon eljön a hitelkamat-emelések ideje.


IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás: